Miroslav Krleža: A Glembay ház, Komáromi Jókai Színház / Kisvárdai Fesztivál I.
A megalkuvástól és az elcsalt pénzek által szerzett gazdagságtól bűzlő Glembayk itt élnek köztünk
Horányi László és Holocsy Katalin Fotók: Komáromi Jókai Színház
A 20. századi irodalom nálunk talán kevésbé ismert, de a horvátoknál ikonikusnak számító művét vitte színpadra a Komáromi Jókai Színház. Miroslav Krleža A Glembay ház című drámája a már-már törvényen felül álló polgári arisztokráciát, a mindent és mindenkit átszövő korrupciót járja körül. Azt a (horvát) burzsoáziát, amely pénzzel és összeköttetésekkel bármilyen bűnt és erkölcstelenséget megúszhat.
Martin Huba rendezését a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján versenyelőadásként tekinthette meg a hazai közönség.
A horvát drámairodalom egyik legfontosabb művét a felvidéki magyar társulat viszi színre itt, Magyarországon. A különös kapcsolódásra újvidéki dramaturg barátom hívta fel a figyelmem, ily módon a vártnál nagyobb izgalommal ültem be a kisvárdai Művészetet Háza nézőterére. Már csak ez a sajátos összefüggés is felforrósíthatta volna a színpadi levegőt. Nem beszélve Krleža metaforákban gazdag, burjánzó körmondatokkal teli szövegéről, amely bár a XX. század társadalmi berendezkedéséről szól, mégis, a Glembay-félék nem tűntek el az elmúlt évek folyamán sem a Balkánról, sem itthonról, sem a világból. A csupán a szövegre és a párbeszédekre épülő, realista és szimbolikus jegyeket felmutató előadás azonban épp erre az aktualitásra szánt kevés figyelmet.
Szabó Viktor és Olasz István
Felforrósodhatott volna a színpadi játék az eltussolni vágyott gyilkossági alapszituációtól és a karakterek szenvedélyességétől is. A családfőtől, akit csak az érdek és a pénz vezérel még akkor is, amikor látszólag szerelmes – ő Horányi László szuggesztív játékában elevenedik meg. Vagy a mostohától, aki a nyomorból próbál szépségével és pénzéhségével felkapaszkodni egészen a Glembay-klán bárónéjának címéig – Holocsy Katalin jól felépített, olykor nagyokat ugráló alakításában követhetjük végig. És akkor itt van a legifjabb Glembay is, a családhoz visszatérő, a simlisségeket, hazugságokat átlátó Leone, aki azonban a családtól kapott csomagtól nem tud megszabadulni, semmiféle morális fensőbbségtudat árán sem. Szabó Viktor megformálásában egyfajta Hamlet-parafrázis jelenik meg a közönség előtt: az igazságérzetétől hajtott ifjú, a kimondással az elhallgatás és mismásolás ellen harcoló festőművész, aki tulajdonképpen maga is csak egy szem a rothadó Glembay-láncban. Fabó Tibor a család Titus bácsikájaként pedig csak néha szól, de akkor tűpontosan. Mintha Yorick támadt volna fel a nagyhírű komáromi színész játéka során.
Behr Márton és Horányi László
Tovább is sorolhatnám a húsba vágóan mai karaktereket, akiket a Jókai Színház társulata hibátlanul és óriási intenzitással formál meg, megmutatva mindegyik figura alamuszi és megérthető oldalát. Mindenki, együtt és külön-külön hatalmasat teljesített, különösen a hihetetlen szövegmennyiség megtanulása és a hosszú mondatok érthető és villámgyors elmondása terén – ezúton is emelem kalapom a pergő nyelvű ügyvéd, Béhr Márton alakítása előtt!
Ám a színészek számára csupán a hangszínnel, hangerősséggel való játék és a szöveg maradt mankóként. Ugyanis Martin Huba nem adott mást a kezükbe a két felvonás folyamán változatlan díszletben zajló rendezésben – Jozef Ciller korabeli szalonbelsőjét Peter Čanecký erőteljes színű jelmezeivel teszi teljesen korhűvé.
Minden bizonnyal a szöveg érvényesítése miatt is választotta ezt a megoldást a máskülönben erős vizualitásáról ismert rendező. Ám itt a látványbéli szegénység és csupán a színészek színpadon történő ide-oda sétálásával megtört monotonitás a néző szemét és az elméjét is elfáraszthatta. Az előadás időtartama és a közönségre ömlő szövegáradat nem volt összhangban egymással. Ezen a megfelelő, később már kiszámítható pontokon felharsanó mennydörgés és a keretes szerkezetet biztosító Holdfény-szonáta dallamai sem segítettek.
A horvát drámaíró sűrűre írt műve, A Glembay ház minden sora, minden szituációja élesen és fájóan aktuális. A megalkuvástól és az elcsalt pénzek által szerzett gazdagságtól bűzlő Glembayk itt élnek köztünk, itthon, otthon, a világban. Csupán a nevük más. Kár, hogy a Komáromi Jókai Színház szószínházi, a szellemet megtornáztató előadása csak az elmét döbbentette rá a párhuzamra, csontig hatolás és megrázkódtatás nélkül.
