Friedrich Schiller: Haramiák / Pesti Színház
Korai Schillert bevinni a Pesti Színházba, merész dolog. Mint ahogy Kovács D. Dánielt és a Szputnyik Hajózási Társaság egy részét kiemelni (az egyébként zseniális) Jurányi Inkubátorházból és a Váci utcában a közönségnek prezentálni ugyancsak az: piros pont Eszenyi Enikőnek és a Víg bátorságának.
Fotók: Dömölky Dániel
Muszáj volt ezzel kezdenem, mert ez a bemutató színháztörténeti fordulat, ráadásul – Bodó Viktor nagyszínházbeli rendezéseit is idevéve – nagyon bejött a Vígszínháznak.
A Haramiákat a Sturm und Drang modelljének (és egyben játszhatatlan műnek) szokás elkönyvelni. Ami azt illeti, anarchizmusát és deklamációját, intrikákra épülő szerkezetét tekintve van is ebben a stemplizésben valami. De hát az irodalmi (színházi) hagyomány erősebb: Schiller huszonkét éves zseni volt, a darab a német ifjúság bibliája lett. A főszereplő, Karl Moor apjának legkedvesebb fia volt, ám iskolái idején kicsapong, csajozik, adósságokat csinál, de megjön az esze, megbocsátásért ír grófi apjának. A levelet öccse, Franz (Orosz Ákos) szemét módon átírja, annyira, hogy az öreg kiátkozza az elsőszülöttet. A családi furkálódás egészen a játék végéig tart. Karl viszont, világcsalódásában elvállalja egy rablóbanda főnökségét – úgy gondolja, amolyan Robin Hood-szerepben, a lopott vagyont a csóróknak „újraosztó” funkcióban. Mert igaz ugyan hogy társai sok disznóságot csinálnak, de Karl, legalábbis vízióiban, a nép nevében gyújtogat, embert nem öl, és végül is az igazságtalan jogrend ellen lázad.
Kovács D. Dániel rendezése megtalálta a darab másik fő vonalát: Karl voltaképp filozófus-terrorista, a szabadságeszmény, igazságosság harcosa – úgy gondolja, hivatása az emberiség sorsán, akár tűzzel-vassal, javítani. Mintha a jakobinus filozófia német variánsán dolgozna. Mondja is, hogy bár lődöznek meg gyújtogatnak, de morális megfontolásból. A terror és erény egységéről szaval (ami mégiscsak idézet: „terror nélkül az erény mit sem ér” – copyright: Saint-Just). Király Dániel nagyszerűen hozza ezt a filozófus-profilt – kezében mindig van könyv (a vége felé persze széttépi). De játékának nem is ez a lényege: ha színen van, csak őt kell nézni, akkora sugárzása van, hogy teljesen elbűvöl.
Kovács D. Dániel jó kis akciódrámát csinált e korai klasszikusból
E társadalmat javító „küldetés” persze csak álom, ébredéskor, vagyis amikor Karl tudatáig eljut, hogy csapata gyerekeket, asszonyokat gyilkol, kapcsol, jön a pálfordulás (mondanám: „thermidori” váltás, a darab írásakor – 1878-82 között – ez még közel volt Schiller írópultjához), és Karl visszatér apjához. Nem részletezem a cselekményt, a dolog majdnem összejön (apa: Seress Zoltán, szépen, súlytalanul). Amáliával, szerelmével is kibékül – de közbeszól a romantikus lelkiismeret: egy tömeggyilkos nem lehet a szép Amália jegyese. (Amália: Bach Kata.) Inkább leszúrja kedvesét: ami tulajdonképp Schiller kritikája a Karl Moor-figura felett – és egyben a terrorista filozófia véres cáfolata.
Kovács D. Dániel jó kis akciódrámát csinált e korai klasszikusból: lőnek – valami öngyújtószerű kovás pisztollyal –, helikopterek repülnek, halottak feltámadnak, intrikus kavar ezerrel, a csapat tagjai egymást is lövik – szóval nincs por a klasszikuson. (Fordította: Hevesi Judit, Cziglényi Boglárka – nem lehetett könnyű dolguk, a dramaturggal, Bíró Bencével, és a rendező munkatársával, Egyed Mónikával egyetemben. Ezt a deklamatív szövegtömeget mai színpadi köznyelvre áttenni dicséretes meló volt.). A Shakespeare-utalások is helyükön vannak. Minden okés.
Az egész játékot illetően elsőre úgy éreztem, hogy ez isteni, korszerű csinn-bumm, morál- és karakterjáték, azaz, hogy itt minden együtt van, még a terrorizmuskritika is pontos. Másodikra – pár óra múltán – viszont már érezni kezdem a rendezés gyengéjét: túl sok a lövöldözés, azaz az akcióréteg, elfedi a filozófiai vonulatot. Kevesebb kellett volna… A karakterek játéka viszont megmaradt. Sőt a két testvér ellentéte nagyon is működik: Franz (Orosz Ákos) kanti terminusban „észember”, sőt a formális jog szimbolikus alakja is lehetne: mi mindent lehet elkövetni e jogeszme alapján. Vele szemben Karlt, a bandavezért azonban érzelmei vezérlik, mondanám, ő az igazi Sturm und Drang hős: önmagával is szemben álló, szívvel gondolkozó, azaz cselekvésképtelen ember (talán nagybetűvel írva). Ebben az ellentétben a színpadon Orosz Ákos (Franz) a látványosabb, érvelése, hisztije, és öngyilkos halála látványpoén – nekem kicsit túl van pörgetve ez a játék, ha csendesebben lenne aljas, tán jobb lenne. Király Dániel (Karl Moor) hihetetlen szuggesztivitását már említettem, pedig játssza a szórakozott, valóságot nem észlelő önmarcangolót – ez a figura ezzel az elnagyolt ellentmondással lett ütős színi jelenség. Király ma már több mint nagy ígéret, ő tudja, miről szól a darab. Bach Kata (Amália) a második részben kap mozgásteret, jól csinálja, gondolom, le fogja vetni feszültségét, és oldottabb lesz pár előadás múltán.
Ja, és meglepi is van: a színváltásnál a szereplők „holdjárásban” közlekednek, ez nagyon tetszik, ide passzol, és ugyanakkor idézet is (úgyis tudod, honnan…). Járó Zsuzsa az egyetlen női gengszter – a rendezés (szereposztás) jó húzása, és Járó – főképp a produkció közepétől – hozza is a szerepet. (Itt ötlött eszembe a Baader–Meinhof páros, a német RAF-mitológia, nő nélkül nem megy: voltaképp ez is idézet, történelmi referencia, nem biztos, hogy igazam van. Hajduk Károly (Spiegelberg) jó intrikus. Mert ez a Spiegelberg egy lázadó csoportot szervez, a főnök, Karl ellen, ezért tör ki a totális bandaháború. Papp Zoltán (Daniel, inas) nagyon kellett ide: játékstílusa a hagyományos elemeket hozza, és mégis passzol a posztmodern rendezésbe: nagy találat. A csapat csupa fiatal arc, gondolom a felerészben a kivégzett Szputnyikból: jól csinálják.
Király Dániel
A játéktér (díszlet: Horváth Jenny) telitalálat: a mozgó falak újra meg újra átrendezik a teret, körülbelül úgy, ahogy a schilleri szöveg csapong. Ráadásul minimalista és jó kontrasztja az akciós játékelemeknek. (Zene, hang: Bartha Márk – tökéletes, olykor a frász tör rám egy-egy berobbanó hangágyútól, de Bartha nagyon is átgondoltan játszik eszközeivel. És említenem kell a fényekkel való játékot – például a fenékfalból bele a néző arcába –, jó kis színpadi effekt.)
Király D. Dániel ma már kinőtt a Bodó-iskolából, komoly rendezővé érett. Ha cikiztem – fentebb – csinn-bumm megoldásait, azért ez a produkció eredetiségével mégiscsak oda van téve alaposan. Azért a Pestiben megkockáztatni egy a nézőt direktben megszólító színészi gesztust, várni a választ (Orosz Ákos csinálja) – be is jön – komoly teljesítmény.
Friedrich Schiller: Haramiák, Pesti Színház. Fordította: Hevesi Judit, Cziglényi Boglárka.
Rendező: Kovács D. Dániel
