Joshua Sobol: Gettó – Kaunasi Nemzeti Színház
A második világháború idején a vilniusi gettóban 111 előadást tartottak a fogvatartottak. Monológokat, kabaréjeleneteket és zenés darabokat adtak itt elő. Az izraeli szerző 1983-ban írt darabja történelmi tényekre alapoz.
Hol a színpad, kérdezi Weiskopf, a szabó (Liubomiras Laucevicius). Itt, ahol állunk, hangzik a magától értetődő válasz. Erről a forgószínpadról valójában nem lehet lelépni. Minden cselekedet, még a legköznapibb is darabjává válik a történelem monumentális kirakósdijának. Eltűnni lehetetlen. A pribék elszánt aljassága, a csalóka reményre okot adó átmeneti habozása, az áldozat végtelen kétségbeesése, esetleges együttműködése az elnyomókkal egyaránt számon tartatik.
Joshua Sobol dokumentumdrámájához, a Gettóhoz született nem is egy hasonló alkotás. Feltűnnek a máshonnan oly ismerős figurák. Az embertelen náci tiszt, a kollaboránsnak tűnő zsidó őr és a sárga csillagot viselő foglyok, akik mindig csak egyetlen nappal szeretnék meghosszabbítani az életüket. A túlélés miatt apró rítusok alakulnak ki, ebben az esetben ez a színház. A második világháború idején a vilniusi gettóban 111 előadást tartottak a fogvatartottak. Monológokat, kabaréjeleneteket és zenés darabokat adtak itt elő. Az izraeli szerző 1983-ban írt darabja történelmi tényekre alapoz.
Gintaras Varnas rendező nagyvonalúan, színpadi alapanyagként kezeli a szöveget. A rendezőt mindenekelőtt nem a dokumentumdráma látványos tömegjelenetei, vagy a rabok konfessziói érdeklik, hanem a hóhér és áldozatának kapcsolata. Alig dördül el fegyver a több órás előadásban, mégis érződik a gettólakók mérhetetlen kiszolgáltatottsága.
A litvániai Kaunasi Nemzeti Színház előadásának az abszolút főszereplője Kittel (Mantas Zemleckas), a gettó mindenható parancsnoka. A sokrétűen megépített szerep a tanulásról szól. Keserves folyamat ez, mert kényszerű önismeretet igényel a nácitól. Kittel kénytelen ismerkedni a zsidókkal. Gyökeresen mások ők, mint ahogyan azt előzőleg tanulta. A zsidók között akad vonzó és nem gyávább férgek a németeknél, hiába is tanítanak mást a náci pártiskolában.
A parancsnok nem tűri a legkisebb kihágást sem. A háta mögött soha nem lehet senki, és ahogy csak az alattvaló felé fordul, az lekapja a fejéről sapkáját. Kittel leleplezi Chaya Rosenthal (Jovita Jankelaityte) műterhességét. A ruha alá rejtett, kilónyi bab darabjai szétszóródnak a padlón. 30 másodperc, ennyi ideje marad a foglyoknak arra, hogy összeszedjék a szemeket.
Kittel vonzódik egy zsidó nőhöz, de ezt még magának sem vallja be. Hogyan is fűzhetnék gyengéd szálak az árját egy izraelitához. Chaya gyönyörű hangja győzi meg a parancsnokot, hogy a gettóba színház kell. Kittel, a művészlelkű szadista belemegy a játékba. Három hónapot kapnak az első előadásig az alsóbb rendű faj tagjai. Kittel rángatja Chaya-t, akár a zsinórja vesztett bábut. A lány irtózik a tiszttől és szabadulni igyekszik tőle. Kittel sem elengedni, sem magához húzni nem tudja. Végül a padlóra kerül a lány, de az összejövetelen így nem erőszakolják meg.
A náci néhány másodpercig átmegy Hitlerbe. Az emberből nagy hirtelen bohócdiktátor lesz. Gyönyörködik önmagában az önjáró paprikajancsi. Széles, marionettfigurát idéző mozdulatai a ripacséi, a harsogó tömeggel töltött arénák koronázatlan királyéi. Gesztusai mögött a sikertelen dilettáns várna elismerést. Konyít ő több művészeti ághoz, de egyikben sem jó igazán. Kittel kiszámíthatatlanul nagylelkű. Két bőröndbe rejti az ajándékait. Az egyik szaxofont, a másik gépfegyvert rejt.
A sztálingrádi fordulat után Kittel civilben meglátogatja minden titkok tudóját, Herman Kruk könyvtárost (Dainius Svobonas). Rozoga hokedliken felhalmozva a kódex méretű könyvek, még a levegőből is kötetek lógnak. (Látvány: Gintaras Makarevicius.) A most szenvtelen és kimért Kittel messziről kezdi. Valahogy így fog viselkedni a lebukás után. Most alig érezhetően puhatolja a leendő szándékokat az esetleges vereség után. Majd együttérzést próbál csiholni abból az emberből, akinek családját ő és harcostársai irtották ki. A manipulatív hóhér ekkor a legveszélyesebb.
Kittel érzi a feltartóztathatatlanul közelgő véget, ezért közvetlen beosztottjával is változik a kapcsolata. Hiába nyomja azonban Jacob Gens (Sigitas Sidlauskas) homlokához a revolvert, az nem ijedős fajta. Az utóbbi, a zsidó gettóparancsnok ragadja meg a lényeget: a nácik nem a testünket, hanem a lelkünket akarják elpusztítani. Éppen a halhatatlan lélek okozza majd Kittel és a hasonszőrűek vesztét.
„Olyan mélyre nem lehet süllyedni, hogy minden nyom eltűnhessen, semmi emberi nem ilyen tökéletes; egyszerűen túl sok ember él a földön, hogy a feledés végleges lehessen. Egyvalaki mindig életben marad, hogy elmesélhesse a történetet.” Hannah Arendt feljegyzése az Eichmann-per idejéből érvényes a Kaunasi Nemzeti Színház ritkán tapasztalható erős képekben fogalmazó előadására. Az utolsó jelenetben fénycsík világítja meg a lejtős emelvényt. A homályos út élettelen emberhalomhoz vezet. A Fiú rendet rak az előszínpadon és rendezni kezdi az emlékeit. Mesélni fog, amíg csak él.
Az írás a 2021. január 28-án, az Örkény Színház Facebook-oldalán sugárzott felvétel alapján készült.
