Interjú Crespo Rodrigóval
Tíz éve igazgatja a tatabányai Jászai Mari Színházat, ez évtől újabb igazgatói ciklusát kezdi meg. Az elmúlt időszakban a befogadó színházból egy állandó társulattal rendelkező színházat hozott létre, mely fontos, megkerülhetetlen helyszíne lett a színjátszásnak. Szerepekről, igazgatóságról, kétségekről és jövőről is beszélgettünk Crespo Rodrigóval.
Crespo Rodrigo Fotók: Prokl Violetta
Két igazgatói ciklus már hordoz kézjegyeket, sok változás is történt ebben a tíz évben. Az igazgatói pályázatodban újításokról is írsz, melyek ezek?
Most nagyon messzinek tűnik, amikor azt megírtuk. A változás, a változtatás munka közben érlelődik ki mindig, naponta alakítjuk az intézményt, amelyhez kötődünk. Sok mindenben nem egyedül döntök, nagyon számít a munkatársaim véleménye, igyekszem érzékenyen figyelni, ami a mostani helyzetben hatványozottan fontos. Március óta ebben a vesszőfutásban létezünk, próbálunk választ, megoldást találni annyi mindenre, fontos lenne megtartani a kapcsolatot a közönségünkkel. Egymásra is nagyon kell figyelnünk, azt látom, mentálisan mindenki nagyon leterhelt. Sokkal nehezebb most azt csinálni, ami amúgy az életünk. A második olyan bemutatón vagyunk túl, amit nem közönség előtt játszottunk, s bár érzetben száz százalékot ad, nagyon hiányzik, hogy nincs ott a közönség, nem gördül fel a függöny. Teljes a bizonytalanság, senki nem tudja, mikor változik a helyzet.
Olyannyira, hogy a nyáron még tele voltatok bemutató-fesztivál tervekkel. Most az online térbe szorultatok. Hogy lehet így dolgozni, próbálni, tervezni?
Szerencsére a fesztivált még meg tudtuk tartani, ami nagy siker volt, valamennyit sikerült pótolnunk az elmaradt előadásokból is. De lelkileg nagyon nehéz időszak van mögöttünk. Jó, hogy a színház alkalmazásában dolgozóknak legalább egzisztenciálisan nem kell szoronganiuk. Folyamatosan próbálunk, fontos, hogy van folytonosság, azoknak, akik nem a színház tagjai, legalább próbapénzt tudunk biztosítani. Az online színház a tavasszal – talán mert még újdonság volt – sokkal népszerűbb volt, mostanra csökkent a nézettsége. Élő közvetítésekben egyelőre nem gondolkozunk, nagyon drága az ehhez szükséges technika.
Crespo Rodrigo és Bakonyi Csilla – Veszedelmes viszonyok
A színház életében talán a legfontosabb változtatás az volt, hogy befogadó színházból a második ciklusodra saját társulattal rendelkezőt hoztál létre. Az elmúlt években a Jászai Mari Színház fontos kulturális hely lett. Ennek köszönhetően?
Számomra az alap a színháznál, hogy társulata van, amihez tartozni lehet. Ezt a 2014-15-ös évadra sikerült megvalósítani, ami ennek a tíz évnek, természetes, nagyon fontos fejlődési pontja volt. Egy jó alkotóközösségben más minőségű munkák születnek. Ehhez sok mindenen kellett változtatnunk, újra kellett építeni a színház és a nézők közötti bizalmi kapcsolatot, meg kellett tudni szólítani minden korosztályt, ezért is van jelen nálunk minden műfaj. Vidéki színház vagyunk, népszínházat játszunk, de művészszínházi igényességgel. Úgy látom, egyre többet bír el a közönség, egyre elfogadóbb és nyitottabb, így mi is bátrabban tudunk dolgozni. Kíváncsiak, nyitottak vagyunk mi is, mindannyiunknak igénye van a jó, a minőségi munkákra, a jó rendezőkre. Öt évvel ezelőtt indítottuk el a MOST Fesztivált, ami a stúdiószínházi előadásokra, a monodrámákra fókuszál, vidéki, határon túli és független társulatokat hívunk meg. A fesztivál egyik fontos célja, hogy újító szándékú, a jelenre reflektáló előadások jöjjenek.
Jó rendezőkről beszéltél, mennyire mércéje a színháznak, hogy kik rendeznek nálatok? Állandó rendeződ Guelmino Sándor, az elmúlt években többek között Sebestyén Aba, Szikszai Rémusz, Béres Attila, Vidovszky György, Czukor Balázs is dolgozott a színházban.
Kell, hogy ne csak nekünk, hanem az itt rendezőknek is fontos munka legyen, a társulat se fogad el olyat, aki kötelezően letol egy előadást. Mindenki igényli, hogy gondolat, akarat, küzdelem legyen. Az említett rendezőkkel ezt megtaláljuk, fontosak ezek a találkozások. Az, hogy milyen lesz egy előadás, arra sosincs garancia, de hogy milyen az a munka, az együtt töltött hetek, az nagyon számít.
Bárki, akit felkértünk rendezni, örömmel jön hozzánk, ami fontos visszajelzés. És persze vannak, akikről lemaradtunk, de remélem, ők is eljutnak majd hozzánk.
Tartuffe
Több fiatal rendező is dolgozott a színházban, a társulatnak vannak fiatal színészei. Hívtok vendégelőadásokat. Hogyan válogatsz, jársz vizsgaelőadásokra, fesztiválokra, más színházakba?
Nagyon nehéz, hiszen játszom is, alig van szabad estém, Guelmino Sanyi nagyon sok előadást néz, ötleteket hoz, figyelemmel kíséri a szakmát. És rengeteg előadást, így a határon túliakat is felvételről nézzük. Meg hát a jó neveknek híre van. Idén a zárások miatt alig láttam más színházakat, de a Színmű utolsó vizsgájára még eljutottam.
A MOST fesztiválon mindig vannak független társulatok is: mert frissek és mások, vagy egyfajta támogatása is ez a független szcénának?
Mindkettő, azért őket hívjuk, hogy felhívjuk a figyelmet az előadásaikra. Meg hogy a tatabányai nézők lássák ezeket a friss, olykor provokatív előadásokat. Ez nekünk is utat mutat arra, hogy még bátrabban merjünk dolgozni.
Rengeteg szempont befolyásolhatja egy színház műsorpolitikáját. Mennyire mered feszíteni a határokat? Most egy nagyon karakteres színházat viszel, mi változott benned az első évekhez képest?
Az első években az volt a cél, hogy sokan jöjjenek hozzánk, ismerjék és szeressék meg a színházat, amit így már közösen tudtunk formálni. Az már nagyon tudatos volt, hogy mindig eggyel emeljük a tétet. Azt hiszem, ebben bátrak voltunk, bérletes előadásba is bele mertük tenni például A mi osztályunkat vagy a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című előadást.
Nem csak a nézőket kellett megnyerni. Kinevezésedkor a szakmán belül veled szemben voltak fenntartások.
Meg kellett ezzel is küzdenünk. Nagyon sokáig nem jött hozzánk senki a szakma részéről.
Politikai vagy szakmai fenntartások miatt?
Nehezítette az elfogadást, hogy színészből lettem igazgató. Persze ott volt a politika is. Nem reagáltam ezekre, szerettem volna, hogy a munkám alapján ítéljenek meg, de az előítéletekkel meg kellett küzdenünk. Nem csak nekem, az egész csapatnak. Bár már az első évben voltak kiváló előadásaink, visszhang nélkül maradtak. Persze, hogy bosszantó volt, de nem erre fókuszáltunk. A múlt, a sérelmek itt vannak a jelenben is, sőt a jövőt is beárnyékolják, ha hagyjuk. Az egész lehetetlen helyzetünkről sok mindent elmond, miközben a tatabányai történet bizonyos értelemben sikertörténet. Ezt a múltbeli dolgot lebontottuk, megpróbálunk jó színházat csinálni.
Milyen a jó színház?
Először is kell, hogy nézzék. Szeretném, hogy telt ház előtt játsszunk számunkra fontos előadásokat. Hogy legyen katarzis, legyen gondolat, jó színészi teljesítmények, új kihívások a társulatnak. Az előadásoknak legyen primer üzenete, de mélyebb rétegei is.
Az első áttörést a Tartuffe és A mi osztályunk hozta?
A Tartuffe volt az első, amit hajlandóak voltak megnézni a kritikusok, az első, amit a POSZT-ra is meghívtak. Számunkra fontos, hogy járjon hozzánk a szakma, ezért buszokat szervezünk, hogy könnyebben megnézhessék az előadásainkat.
Ezért is fontosak a koprodukciós előadások, mert nyitást is jelentenek?
Ez a kezdetek óta meghatároz bennünket, fontos a színház életében. Keressük azokat a partnereket, akikkel az előadásokat tovább tudjuk éltetni, hisz nagyon hamar el kell búcsúznunk egy-egy előadástól. Így kerülnek produkcióink a Szkénébe, a győri Vaskakas Bábszínházba.
Svejk
Az új pályázatodban társulatbővítési szándékáról is írsz. Elbírja a társulat, elbírja a mostani gazdasági helyzet?
A következőkben ez is szükséges lesz, hiszen nálunk alapvetően a negyvenes korosztály van jelen, hiányoznak a fiatalabbak, velük szeretnék bővíteni, de úgy, hogy az ne menjen a társulat rovására. Sok olyan előadásunk van, amiben az egész társulat szerepel, fontos a közös munka, az egyéni ambíciók soha nem mehetnek annak rovására. S közben arra is figyelnem kell, hogy ezek az ambíciók is megtalálják a helyüket. Ez folyamatos kihívást jelent, s ebben a helyzetben kell fiatalokat találnunk. Miközben mindenki a túlélésért küzd, ez még nehezebb. Vannak pályázati lehetőségek, de a jegybevételünk ebben az évben a felére csökkent. Arra, hogy új előadásokat hozzunk létre, nincs már pénz. Minden bizonytalan most.
A Valahol Európában, aminek tavaly volt a bemutatója, nagyszínpadi, drága előadás.
Támogatott előadás, nem volt visszaút, meg kellett csinálni. Szerencsére még tíz előadás le tudott menni a zárás előtt, de nekünk is el kellett hagyni vagy tovább tolni bemutatókat. Sok a kérdőjel, de vannak terveink, hogyan tovább. Jelenleg szinten tartunk egy előadást, a Teljesen idegeneket, mert az újrainduláskor nyakunkba szakad a rengeteg felújító próba. Napi szinten éljük meg a változásokat.
Több előadásban is játszol. Az mindig érzékeny dolog, hogy egy igazgató mit és mennyit játszik a saját színházában. Hogy lehet ezt jól egyensúlyban tartani?
Ha osztanak rám szerepet, azt mindig eljátszom. Azt hiszem, ennyire egyszerű. Az elején még szabadkoztam, de színész vagyok, persze, hogy játszom. Nyilván az kérdés, hogy milyenek ezek az előadások. A bukás mindig nagyobb és fájóbb ilyen helyzetben, de már természetesen kezelem.
Bakonyi Csilla és Crespo Rodrigo – Szutyok
Ez a harmadik igazgatói ciklusod. Meddig lehet frissen, jól csinálni?
Az biztos, hogy nem nyugdíjas állás, de hogy meddig, nem tudom. És persze nem csak az én döntésem a meddig, de remélem, hogy ameddig vagyok, jól csinálom. Sokféle hatás ért minket az elmúlt tíz évben, összekovácsolta a társulatot. Most nagy az elfáradás. Hogy lehet-e ugyanott folytatni, az nagy kérdés. Hatalmas levegőt kell venni, hogy újra nekifussunk.
