Kárpáti Pál: Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak – Trafó
Az előadás érdeme, hogy nem dramatizál túl, nem kezeli szent tehénként az alkoholproblémát, és a terápiás, „ömlengős” jelleget is elkerüli.
Fotók: Simon Iringó
Kellemes, nyári kiülős hely rajzolódik ki Veronika Keresztesová látványvilágában. A Trafóklub színpadán kempingszékeken hever Fekete Ádám és Tér Gáspár, a szélen pedig Kárpáti Pál várja állva a nézőket, bekötött fejjel. Nem tudjuk, a kötés sérülést vagy netán napszúrás elleni védelmet jelent-e, de a határozott, kezdést jelző Tessék! után úgy érezhetjük, kicsit mindkettő célt szolgálja a kendő. Fizikai védelem és egy belső, mentális harcból fakadó sérülés gyógyeszköze. A társas monodráma – Kárpáti Pál tíznaposra tervezett terápiás túrájával együtt – elindul azért, hogy – ahogyan a cím is mondja – Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak. Akarom írni, Kárpáti (folyékony természetű) barátai.
Merthogy a szokatlan műfajú, Staféta-nyertes előadásban Kárpáti Pál az alkoholhoz fűződő viszonyát, problémáját vesézi ki, a lehető legváltozatosabb színházi eszközök felhasználásával. A Kéktúra egy szakaszának teljesítése közben a színészként és rendezőként is ismert független alkotó hangos gondolatait, mondatfoszlányait és beszédjét vette fel telefonjával, amelyekből később Zsigó Anna dramaturg készített koherens, humoros és jó nyelvezetű szöveget.
Kárpáti előadása sajátos hangvételű. Ez a megállapítás nemcsak a saját gondolatainak megfogalmazása miatt és az itthon sokakat érintő alkoholprobléma személyes aspektusból történő körbejárása miatt helytálló. Kárpáti művészetében, életében, így ebben a darabban is fontos szerepet játszik a zene. A kirándulás közben a színész dúdolgat, egy-egy, a sörfogyasztás gyakoriságáról, a művészi létállapotról és a családi viszonyairól szóló gondolatmenetet pedig klarinétjátékkal vagy kongával választja el. Emellett állandó szereplőként van jelen a háttérzajokat és elektronikus beütésű hangzásvilágot alkalmazó Szabó Sipos Ágoston.
Mint később kiderül, az ő szerepe több zenésznél. Kárpáti felvállalja és a lezárásban artikulálja is a köztük kialakult feszültséget, amit a sörök, a „néma barátok” okoztak. Ily módon Szabó Sipos állandó jelenléte a Pinokkióból ismert, lelkiismereti tücsökként is értelmezhető. A baráté, aki kimondja nyíltan, hogy baj van, a másik nem akar hinni neki, de a barát kitart a véleménye mellett akkor is, ha ez a barátságukba kerül. „Igen, drága Palkó, a hülye is látja, hogy alkesz vagy” – hangzik el az előadásban.
Az előadás érdeme, hogy nem dramatizál túl, nem kezeli szent tehénként az alkoholproblémát és a terápiás, „ömlengős” jelleget is elkerüli. Kárpáti egyszerűen és magától érthetődően vonja be nézőit a személyes életterébe, ettől pedig nem a kínos feszengés, netán a szégyen vagy a „bezzeg velem ez soha nem történne meg” érzés uralkodik el a közönségen, hanem a jóleső bizalom és a rácsodálkozás keríti hatalmába. Hogy ez tényleg bárkivel megtörténhet, bárki mondhatja azt, amit Kárpáti is megfogalmaz: mindennek ellent tudok állni, kivéve a kísértésnek.
A téma emberi feldolgozását segíti a monodráma műfajának erős kitágítása. Egyszerre jelenik meg a dokumentarista, az improvizációs és a negyedik falat állandóan kinyitó jelleg. Stand-up comedyhez hasonlít Fekete Ádám jelenete, amelyben ironikus és önironikus módon parodizálja és kiröhögteti a nézőkkel a függőágyban fekvő Kárpáti Palit is. A poénos szituációkat is magába foglaló narrációban Fekete nemcsak Kárpátit, az ő köztük lévő viszonyt veszi górcső alá, hanem a darab keletkezési folyamatát, Kárpáti rendezési stílusát sem kíméli. Mindezek után ciccent egy dobozos sört – vizuális gunyorosság a verbális tetejére.
Magamnak vagyok a legjobb társaság – Kárpáti e mondata után lép be Fekete a jelenetébe. A belépés nemcsak az alkoholista azon hitét cáfolja meg, miszerint ő az üvegei társaságában van nagyon jól el és nem kell neki senki, hanem Fekete nem egészséges teste azt is jelzi, hogy mások is küzdenek fizikai vagy mentális problémával, és ők is csak mások segítségével tudnak túljutni, önmagukat elfogadni – és, persze, humorérzékkel.
Hasonló célt szolgál a táncosként is ismert Téri Gáspár „akcióba lépése” is. A színész azt mutatja meg Kárpátinak, hogyan kell szabályszerűen, jól kiesni a függőágyból és hogyan ne vegyen levegőt az esés pillanatában. És ugyanő csomagolja be a főhőst a zsákként használt függőágyba is. Egyszerű és tömör képi megfogalmazás a függőség problémájára.
Téri és Fekete egyszerre személyesítheti meg a „folyékony” barátot, a hús-vér társaságot, de Kárpáti belső, önmagával vitatkozó hangjainak kivetülései is lehetnek. Nem tudjuk eldönteni, de nem is kell, mert ezek a feltételezhető szerepkörök úgy folynak át egymásba jelenetről jelenetre, mint a csapolt sör a korsóba.
Lehet, színházi előadással kapcsolatban nem írták még ezt le, én most megteszem: rendkívül egyenes gerincű előadás született Kárpáti rendezésében. És a problémát kimondó, körbejáró, az emberi esendőségből fakadó humorforrásokat is kiaknázó darab vége felé a végiggondolás mélyén megbújó érzelmek is felszínre törnek. Kárpáti Pál elénekli A vén cigány című népdalt, arca szépen lassan nedves lesz a lámpafényben. Sírva vigad a magyar, tartja a mondás, Kárpáti azonban megmutatja, hogy a függőségben szenvedő magyar – már ha elfogadja, hogy baj van – dalolva képes összegezni, bűnt bánni, megvilágosodni és végső soron remélni is.
