Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon / SzínMűHely a Három Hollóban
Z generációs pandémia paradigma
Egy bezárt nemzedék, amely a felnőtté válás küszöbén ad hangot épp aktuális lelki nyomorának. S vele a világmegváltás kényszerének, amely e szélsőséges kihívásokkal teli korban is kitörölhetetlenül beléjük rögzült.
Nem gondolhatom, hogy én vagyok Margó néni kedvenc tanítványa. Nem lehetek nappal, vagy ablak. Hanem csak én lehetek. Ennyi.
Járvány, pandémia, pánik, pánikbetegség (nem ugyanaz)… Bezártság, suliszünet, szorongás, alkohol… Párkeresés, bénító magány és félelem… Óvatos barátság, túlhajtott szabadságvágy… Szégyen, gyávaság, mesterségesen előállított öröm… Jeges kiábrándultság, abból föltörő lázas, vakmerő őrület… Kiharcolt és természet adta valódi öröm… Egy bezárt nemzedék, amely a felnőtté válás küszöbén ad hangot épp aktuális lelki nyomorának, s vele a világmegváltás generációs penzumként rájuk nehezedő kényszerének, amely e szélsőséges kihívásokkal teli korban is kitörölhetetlenül beléjük rögzült.
Mi a különbség?
Mi a különbség a végletes pszichés körülmények közt felnőtté érő nemzedék és az összes többi között. Miben mások ők. Miben különböznek a róluk kialakított, napi huszonnégyben mobilt nyomogató sztereotípiáktól. A legérzékletesebben a produkció egyik szereplője fogalmazza meg az előadást promózó videóban egy a színpadon életre kelő fiúkarakterről szólva. („Annyira béna és annyira cuki…”) Ezt a végtelenül empatikus alkotói hozzáállást akár az egész előadás esetlen bájára való utalásként is felfoghatjuk, ugyanakkor egyfajta kívülállást is mutat. Nem csupán a Színművészetiről kikerült végzős nemzedék leheletnyi távolságtartását a színpadi szöveg náluk alig fiatalabb, középiskolás figuráitól, hanem mindazokét, akik történetesen nem a Z generáció. És ezzel máris ott vagyunk a produkció leglényegesebb célkitűzésénél. Nullától százig éljük bele magunkat e ritkán hangot kapó, korunk szennyétől tépázott nemzedék épp aktuális (pszichés, spirituális, érzelmi, ilyen, olyan) helyzetébe. Annak a generációnak a pszichés státuszába, akiknek (némi áhítattal szólva) kezében a jövő…
A bátor fésületlenség az előadás kiindulópontjaként magára a szövegre is jellemző. A darabot író ifjú alkotók szétesettségében is egységesnek tűnő világképét mutatja. A világban való teljes elveszettséget, amely megszokott körülmények között (pandémia nélkül) is nyuvasztaná az épp felnőttkorba lépő nemzedéket.
Hát, még így…
Pass Andrea rendezése a maga kézzelfogható, mondhatni virtigli valóságában elemelt világba visz. Megkockáztatom, abba a tinikori létezésbe, amely a valóság szörnyűbbnél szörnyűbb (és felemelőbbnél felemelőbb) elemeit egy ébren álmodó, valósághű, pontosabban valósággá transzponált álomvilágba utalja. A napi lét olyan formája ez, amely a felnőttségben többnyire elfelejtődik. Ám a maga lázadó módján olyasfajta kapaszkodót nyújt, amit jó lenne megőrizni. Pass rendezésének erénye hogy szereplői – már átlábalva a felnőtté érés hajcihőjén – még értik ezt a nyelvet. S ha kevésbé, megérteti velük.
Nagy Rebeka, Nagy Anna, Georgita Máté Dezső, Martinkovics Máté, Kenéz Ágoston, Papp Mátyás és Tóth Zsófia végtelenül komolyan és fegyelmezetten nyúl a közvetlen mögöttük jövő nemzedék valós és valóságtól elemelt létformáihoz. Pontosan végigkövetik az érzelmeket, melyeket az iskola bezárása, a külföldön ragadt szülők, egy online születésnap, az egész, szokásos formáiból kiszabadult valóság vált ki. Egyik oldalról egy soha nem tapasztalt szabadságot sejtető örömérzést, másikról azt az elárvult létet, amelyet – ha nem is tudatosulva – az iskola, a szülők, a közös fizikai létezés, vagyis a megszokott formák adta biztonság hiánya vált ki.
Az előadás, miközben megfelel az 1999-ben alapított SzínMűHely Alapítvány küldetésének, vagyis, hogy segítse a progresszív színházi kezdeményezések megismertetését és a figyelmet a jelen társadalmi folyamatok felé irányítsa, olyasfajta egyediséggel, különlegességgel tüntet, amely szokatlan hang a magyar színházban. Ez a különleges narratíva s a vele megőrzött közvetlenség, amellyel a közönséget megszólítja, emeli az izgalmasan mai előadások sorába.
*
Az előadás szövegét Kiskos Bíborka, Nagy Anna, Nyári László, Papp Mátyás, Romvári Boldizsár, Terecskei Aliz, Tóth Klarissza, Tóth Kata valamint Pass Andrea írta.
Produkciós vezető: Szilágyi Mária
