Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke / Nemzeti Színház
Az újonnan hozzáillesztett szövegréteg nem átitatja az eredetit, hanem pusztán körbefolyja, és rövid úton megfojtja.
Schnell Ádám, Barta Ágnes, Kristán Attila
Beaumarchais játékos kedvéből még arra is futotta, hogy a Figaro házasságában bohókás színházi utalásokat rejtsen el. A bírósági jelenet elején megemlít egy ügyet, amelyben egy Calderon nevű ifjú színpadi szerző a vádlott. „Tárgy: halva született komédia, melynek szerzőségét [a felperessel] kölcsönösen tagadják, illetve a másiknak tulajdonítják.” Almaviva pedig azt kérdezi, amikor Figaro furfangos magyarázatkísérlettel áll elő arról, ki is ugrott ki az ablakból egy kényes pillanatban: „Talán színházban vagyunk?” (Az idézetek Forgách András fordításából származnak.) A szerző tehát felkínálja darabját a színházi közeggel való kikacsintós játékra, amelytől már csak néhány lépésre vannak a stilizáció további útjai. A Nemzeti Színház előadásában Sardar Tagirovsky rendező és alkotótársai ilyen utakon indulnak tovább.
A színház egyenfotója erről még semmit nem árul el. (A plakátok színészeket mutatnak fehér ingben.) A cím átváltozása már beszédesebb: a beaumarchais-i Egy őrült nap avagy Figaro házassága helyén ez áll: Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke, és még informatívabb a Beaumarchais drámája nyomán megjegyzés. (Annál meglepőbb viszont, hogy a színház honlapján látható plakátváltozat egyszerűen Beaumarchais Figaro házasságát hirdeti, ahogyan az is különös, hogy az ötletadó és az író mellett a fordító neve nem szerepel az anyagokon.) További részletekbe avat be a szórólap túloldalán olvasható „apró betűs rész”. Ezek után már aligha érhet fölkészületlenül bárkit is, hogy a színpadon ezúttal nem egy az egyben a klasszikus vígjátékot fogja viszontlátni.
De aki korábban már találkozott Tagirovsky munkáival, bizonyára nem is várt hagyományos interpretációt. A rendező szuverén darabmegközelítési módszeréből a színház közönsége a tavalyi évadban bemutatott 6 című előadásban kaphatott ízelítőt. (Költői kórkép és terápia 3 részben Csehov A 6-os számú kórterem című műve nyomán.) Magam a sepsiszentgyörgyi Meggyeskerttel kezdtem, majd a nagyváradi Az esettel és az ugyancsak sepsiszentgyörgyi Úrhatnám polgárral folytattam a Tagirovsky színházával való ismerkedést. Mindháromban elbűvölt a tiszta vonalvezetés csakúgy, mint az izgalmas, változatos ötletek nyomán kirajzolódó egyéni – de egymástól annyira eltérő – színpadi világ. A karakteres megoldások több év után is tisztán felidézhetővé teszik az előadásoknak nemcsak az atmoszféráját, hanem egyes képeit, jeleneteit is.
Schnell Ádám, Barta Ágnes
Ilyen várakozásokkal néztem a Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke elébe is. Ezúttal azonban úgy éreztem, leginkább a nézői türelem – vélhetőleg szándékolatlan – próbára tételének vagyok tanúja. Pedig érdekes ötleteknek és szép részleteknek ez az előadás sincs híján. Kifejezetten megindító például a zárókép: a színpad előterében egymás mellett ül két fáradt, megcsendesedett ember: a bohócmaszkot viselő, járógipszes-mankós Figaro (Kristán Attila) és a felsőbbrendűek erőszakosságát maga mögött hagyó Almaviva (Schnell Ádám). Múltról, jelenről és jövőről beszélgetnek, csakhogy ezek az idősíkok most másképp állnak össze, mint ahogy az előadás jelen idejéből nézve gondolhattuk. A jelenet kulcsot ad a látottakhoz: a történet valójában Figaro emlékeiben játszódott le, miközben mindvégig valamely elképzelt jövőbe láttunk bele. Ma volt a holnap tegnapja: a jelenből idéződött fel a múlt, amely viszont az onnan számított jövőbe rugaszkodott. Ezzel a néző megkapja az indoklást az előadás felépítésére, világábrázolására és színpadi eszközkészletére: a sci-fis tartalmakra, az emlékezéshez és a múlthoz való viszony sokszori megemlegetésére, sőt még akár a videobejátszásokra és a vezérigazgatós-nagyvállalatos környezetbe való transzponálásra is. Amíg azonban idáig eljutunk, három felvonásnyi, sokszor kifejezetten tempótlan jelenetsort kell magunk mögé tudnunk.
A Figaro házassága a klasszikus vígjátékok azon fajtájából való, amelyekben a színesen szórakoztató felszín alatt meglehetősen sötét rétegek húzódnak. A szerelmi szálak bonyodalmainak hátterét a gusztustalan hatalmi erőszak, a durva intrikák és a nyers érdekek szövete képezi. Bravúros darab, igazán jó előadást mégis ritkán látni belőle.
Sardar Tagirovsky rendezése a keserű mögöttesre összpontosít, a rideg tónusokat erősíti fel. Beszédes jelenet például, ahogyan a kanárisárga lakkszoknyás Suzanne (Barta Ágnes) jeges tekintettel, előremeredő párbajtőrt szorongatva közelít szerelméhez, Figaróhoz.
Szűcs Nelli
A miliőt is a hidegség uralja. Sárga-fehér-szürke színkombinációjú fantáziaruhákba öltözött szereplők népesítik be a fekete, minimál-technós megoldásokkal felszerelt teret, melynek meghatározó eleme két széles járószalag, közöttük egy olykor színes neonfényben úszó, máskor fényes feketén csillogó felülettel, illetve egy különös és látványos, ám a játékba igazából be nem vont (félkész humanoidokat ábrázoló) szoborcsoportozattal. (Díszlet: Dobre-Kóthay Judit, jelmez: Bajkó Blanka-Alíz.)
Mindezek mellett elhalványul az ellenpont: hiányzik az üdeség, a pajkosság, lefojtódik az izzás, nincsenek sem heves indulatok, sem nagy örömök; a legfontosabb fordulatok is hangsúlytalanul esnek meg. És az előadás nem igazolja vissza az alkotóknak azt a megoldását, amelyben a vígjátékból kivonják a „víg”-ságot.
De az alapprobléma azonban ezen is túlmutat. Ha valaki nem ismeri a Beaumarchais-művet, nemigen hiszem, hogy az előadás alapján követni tudná a történetet. Az időbeli áthelyezés részletei nagy teret kapnak Sényi Fanni átdolgozásában, ami önmagában véve, a darab átírása mellett döntve, nem meglepő, ugyanakkor nem lehet nem észrevenni a kiérleltség hiányának folyamatosan megmutatkozó jeleit.
Fotók: Eöri Szabó Zsolt
Az újonnan hozzáillesztett szövegréteg nem átitatja az eredetit, hanem pusztán körbefolyja, és rövid úton megfojtja. A történet csak nagy nehezen, többedszeri nekifutásra indul el, a humanoid robotokat gyártó vállalat vezetőjének filmes bemutatkozása hosszadalmas és nem elég érdekes – a további videobejátszások hasonlóképpen –, az Ádám és Éva nevű fura lények különös eljárásait a nézők jó része valószínűleg nem tudja hová tenni (legalábbis amíg gondosan át nem tanulmányozza a műsorfüzetként szolgáló folyóirat összes interjúját, ami azért mégsem lehet hivatott a színpadi élmény kiváltására). Figaro, Suzanne és a többiek története a környezeti hatásoknak engedve szinte magától húzódik háttérbe. (Lehetséges, hogy kisebb játéktérben feszesebbé és kiegyensúlyozottabbá válhatott volna a játék, és talán könnyen megszabadulhatott volna az első felvonás alatt túlzottan kihangosított zenei elemek és háttérzajok hangparavánjától is, amely a szöveget folyamatosan elfedte, és ezzel a darabértés ellenében dolgozott.)
Nagyon szerettem volna együtt menni a történettel, és vártam, hogy előbb-utóbb magával ragadjon a jártunk a jövőben különös érzése. Sajnos, egyikkel kapcsolatban sem jártam sikerrel.
Sardar Tagirovsky és Sényi Fanni ötlete alapján írta: Sényi Fanni
Beaumarchais Egy őrült nap avagy Figaro házassága című drámája nyomán
