A borbély
Télen nagyon korán sötétedik; a petróleumlámpa lángja és szaga szellemeket idéz a Kossuth Lajos utcai kirakatba: a borbélyt, akinek soha ki sem sütött a Nap.
Bán János Fotó: Katona József Színház
Tolnai Ottó Végeladás című, dramaturgiailag is alaposan megváltoztatott monodrámáját (amelyet Imre Zoltán és Hudi László dolgozott át) 2014-ben mutatták be, februárban, télen, a Katona és más színházi műhelyek közös, külső előadásaként. Idén decemberben is egészen különös lenne elképzelni, hogy akár egy derűs nyári alkonyaton is lemászhatnánk a borbély lelkének kútjába: a tél, a hó, a halál természetesnek tűnnek, egyedül a csend hiányzik.
A zajos utcafronton fagyoskodva látjuk, ahogyan érkezik a borbély; nincsen függöny, csak egyetlen furcsa, homályos kirakat-tér. Ahogyan az üzlet, úgy a játszó és játszott együttállásának titkát is erős vonással jegyzi fel a borbély neve: „Vékony János vagyok”, mutatkozik be a vékony Bán János; nem tudjuk, kit látunk éppen. Majd szintén úgy kezdődik el az aktus, hogy igazán el sem kezdődik: a közönséget, a később érkező kuncsaftokat már az olykor egészen pikírt borbély fogadja és ülteti le; viseltes székébe is így kerülünk, nem egy adott pillanatban, de amikor végre, akkor egyetlen testtel, mégis mindannyian. Kényszerű szimbiózisban nevetünk és szorongunk: a borbély, a János ülteti belénk a félszegséget. Segít ebben az üzlet, amely színi jellegét és belvárosi üzlet-miliőjét egyaránt halványan birtokolja, félúton áll.
A borotva már-már archoz ér, aztán elveszi a fenyegető pengét; a borbély újfent remeg, aztán éledezik a sejtés, hogy nem is akar igazán nekiállni, a kérdés csak annyi, hogy minek nem. Aztán könnyebben jönnek a szavak, de a hangja sosem szalad, a beszédmódja, az archaizáló nyelvhasználata, sok ferde német és latin szóval, ennek ellenére sodró. A modoros és nagyvárosi őslakó most prófétává avanzsál, de a szemkontaktust szinte kerüli, mintha a kinyilatkoztatásaiban sem lenne biztos. Ismétel, aztán újra ismétel, apránként elveti belső archívumát, amely a kirakat-térnek és a külső szakáll(lélek)-archívumának belső ikre; összeköti bennünk a szálakat. Látjuk az első asszonyt, ahogyan a fekete gyereket kivágják belőle. Látjuk, ahogyan a szomszéd kislány „elérzékenyül” a finom alsó borotválástól. Látjuk, ahogyan halottat borotvál, hiszen az Úristen elé nem lehet borostásan állni; közben lelkeket és szőrt gyűjtöget. Látjuk az apukát, aki négykézláb mászott át az Urálon. De amit leginkább látunk, az a férfi, aki sehová sem tartozik, de rossz sem lett igazán.
Az esetlenségből (amelyről szintén nem tudjuk igazán eldönteni, hogy kié) végül nem halott gyerek születik, hanem pár reprodukálhatatlan, de azért várt, joggal várt pillanat, hiszen ezeknek a lehetősége állandóan adott, a kontextusnak hála. A kirakat üvege már habos, látjuk visszatükröződni a borbély arcát, majd az utcán egy férfi éppen kifújja a párát-füstöt, ahogyan elhalad: felhőbe borul a tükörábrázat. Ugyanígy mi is a hozott, várt, de mégis megjósolhatatlan alapanyaga vagyunk az előadásnak, amire lehet építkezni. Lehet, mert az összekötött szálak valóban dolgoznak és a megidézett, rejtett tudásunknak hála, másként látjuk ezt az örökké magányos, egy helyben is bolyongó férfit; máskülönben mi is átnéznénk rajta.
Fotó: Dömölky Dániel
A tragédiák kicsúsznak a kezeink közül, tompán érnek földet, mást nem is igazán várunk a borbélytól. Rá is jön erre, többé nem titok, hogy szédelgünk. A széke már üres, nem arat le semmit, így veszi a kalapját és kabátját, egy pillanat, az utcán látjuk. Rágyújt, de majdnem elsodorja egy csapat esernyős turista; itt van valami fontos. A mikrofon még a fülünkbe duruzsolja, hogy a csendről beszél. De nincsen csend, csak halkuló a hang. Aztán forgalom és dudálás. Pár perc zavart nevetés, krákogás. Rekedt taps. A borbély már nem fog visszajönni, de olyan, mintha soha itt sem lett volna.
A borbély (Tolnai Ottó Végeladás című műve alapján átdolgozta Imre Zoltán és Hudi László. Rendező: Hudi László. A Katona József Színház, a Mozgó Ház Alapítvány, az Orlai Produkciós Iroda és a Természetes Vészek Kollektíva közös előadása.)
