Dézsi Fruzsina új drámája / TÁP Színház
Dézsi Fruzsina új darabját a TÁP Színház előadásában mutatta be a Trafó. Polgár Csaba rendezését most láthatta először a közönség, de felolvasó-színházi körülmények között, hasonló szereposztásban A helyzet ura már korábban is bemutatkozott.
A darab szerinti földi országban nagy a boldogság: befejeződtek a választások, a hatalom erős, az emberek bégetnek. A mennyország azonban mintha lemaradt volna az örömteli eseményről, mivel épp most, újfent napirendre tűzte megváltás-projektjét. Az ember tragédiája ebben az egészben az, hogy már nem is tudni, ki a kiábrándultabb az Isten vagy a földi halandók. Hogy a mennyország felhői teszik-e ennyire szűklátókörűvé az emberi szintet vagy a darab színteréül szolgáló fehérjefeldolgozó üzem „istentelen” dögszaga van ilyen rossz hatással az angyali régióra, nem tudni, de a hajdan különböző szférák mára összecsúsztak és nincsenek jó hatással egymásra.
A megváltásosdi úgy tűnik már csak Isten (Kaszás Gergő) passziója, idegi alapon űzi. Kimerült, egy már valóban megmagyarázhatatlan teremtő erő hajtja, a szavakat sem találja hozzá: kapkod, hisztis, kreatív energiáinak a pia sem tesz jót. Kaszás egy viszonylag irritáló Istent alakít, akit érthető okokból eltölt az ego, de mindezt egy intellektuel módon pipiskedő mázzal próbálja leplezni. Felmerül a kérdés: van-e egyáltalán szükség még megváltásra? Igényli valaki? Közvéleménykutatás híján egy antik dráma sorsszerűségével követik kiszabott útjukat a szereplők. Isten megvált, ahogy esik, úgy puffan. Megkezdődik a szereplőválogatás, de ki passzol a következő szent családba?
Homonnai Katalin Fotó: Juhász Éva
Az író a helyszínválasztással találóan teremt allegorikus összhangot a darab isteni és emberi szintje között: a romlás, az erjedés visszafordíthatatlan. A magasztosnak hitt próbálkozásokat felzabálja a profán harapás- és nyelésvágy. A praktikusan berendezett színpad ennek megfelelően egyszerű elemekből áll: szemetes Isten-kuckó, pihenősarok az épp „leszerepelt” halandóknak, zenesarok, angyali magaslatok állványzata, valamint egy gyárimitáció (látvány: Kupás Anna). A nagy tervekről mit sem tudva éli a fehérjefeldolgozó üzem kis közössége a maga döghústól és korrupciótól bűzös életét. Ismerős bibliai neveket viselnek a szereplők: Éva (Homonnai Katalin), János (Kaszás Gergő), Sára (Nyakó Júlia), Pál (Adorjáni Bálint) már emberileg elhasználódtak. A még szűz Marika (Baranyi Emma) mint főszereplő pedig épp most készül összetéveszteni a jóakaratot mások érdekeivel. Izgalmas, ahogy a régi/új arcok az üzemi területen kerülgetik egymást. Feszültséget teremt, hogy az egyik jelenetben felismerni véljük őket, míg a másikban eltávolodnak, mert embertelenre szabottak.
Dézsi Fruzsina szabadversszerű szövegfolyamban írott drámája nagyobb szabadságot ad rendezőnek, színésznek egyaránt, ugyanakkor nehezebb is a feladatuk, hiszen az alkotóknak írásjelek segítsége nélkül kell rátalálniuk a rájuk vonatkozó igazságra. Érdekes párhuzam, hogy maguk a darab szereplői is ezzel küzdenek. Saját zsákutcájukba zárva keresik az igazságukat, de sokszor ─ mint az Isten ─ már az odavezető szavakra sem emlékeznek.
A karakterek szikáran árnyaltak, de épp ettől annyira drámai egy-egy súlyos vallomásuk a hiányos életükről. Nyakó Júlia Sárája és Adorjáni Bálint Pali bácsija vegetáló szereplők. Mindkét alak hiteles és életközeli, akik képtelenek változni. Sárában az a drámai, ahogy még emlékszik egy rövid monológ erejéig arra, miért ment tönkre az élete. Pál ezzel szemben már a felidézésnél elakad. Családtörténetéből szaggatott mondatok maradtak, melynek egyre intenzívebb ismételgetése komikus, de az egyre hangosabb üresség tragikus. Dézsi a darab egészében találóan profán s ebből mind Nyakó, mind Adorjáni gazdagon profitál.
Homonnai Katalin Évája keresetlenül igazi: a teremtés már elnyűtte, csak a félig romlott húsa maradt, és még egy dobása az életben. Az előadás egyik legtisztább pillanata, amikor megpróbálja figyelmeztetni Marikát a saját naivitására. Baranyi Emma azonban szerepe szerint nem akar lemondani erről a szexepiljéről és nem megy el az üzemből. Miközben az emberi gyarlóság ezer árnyalata mutatkozik meg körülötte, Marika valóban érintetlenként jelenik meg, de nemcsak a többiekhez képest tiszta. Baranyi természetes egyszerűséggel és olyan csendes erővel jeleníti meg a szerepet, amellyel a fiatal lány a többi útját vesztett szereplő agóniáját is képes ellensúlyozni. S itt van még János, aki Isten vitapartnere lehetne, ha ringbe szállna. Találó, hogy mindkét szerepet Kaszás Gergő alakítja, hiszen ez az üzemi János már túllépett a valláson, de Isten nem tudja meghaladni saját magát – bár időnként szeretné.
Baranyi Emma
Dézsi elgondolkodtató tételmondatokat ad szereplői szájába, melyek találóan reflektálnak az addig elhangzottakra. Miközben a profán cselekmény és nyelvezet humorforrása a szövegnek, ezek a szatirikus-filozófikus meglátások egy baljósabb hangulatot lebegtetnek az üzem amúgy sem éteri játékterében. A végkifejlet felé haladva azonban a drámai „sűrítés” levegősebbre sikerül ebben a rendezésben. Ami fáj, jobban fájhatna, ami aljas, annak lehetne több éle. Jankovics Péter és Takács Géza jól megszólaltatott két angyal szereplője mellett, a földi szerepeik: az élősködő és kegyetlen polgármester és üzemigazgató elbírt volna még több színt és ötletet. Így annak ellenére, hogy a történet egyre keményebb fordulatokat vesz, a végkifejlet nem olyan erőteljes, mint ahogy azt a korábbi cselekmény megelőlegezte. Ehhez hozzájárul még az „üzemi táncdalfesztivál” ötlete is, amely a szerepeket dalokkal látja el. A zenés részletek természetüknél fogva elválnak a prózától, de helyzeteik nincsenek mindig annyira kitalálva, hogy újabb jelentésréteggel árnyalhatnák a cselekményt. Bár az is lehet, hogy ez a megváltás azért történik így, mert eleve csak tökéletlen lehet.
