Darvasi László: Karády zárkája / Gyulai Várszínház
A Karádyt alakító Bartha Boróka megjelenésében, jelenlétében van valami sejtelmesen vonzó, szemérmesen titokzatos.
Karády Katalin: Bartha Boróka
Szép, megkapó, bár mozgásában kissé repetitív előadást hozott létre Béres László. A Darvasi László drámáján alapuló Karády zárkája című előadás méltó megemlékezés, tisztelgés volt a 20. század egyik legnagyobb magyar (film)színésznője, férfi és női szemek és szívek bálványa, Karády Katalin előtt.
Zongoraszóval kísérve vonulunk be a Gyulai Várszínház kamaratermébe. A színpadon fehér bundában és parókában fogad minket a színésznő. A Karádyt alakító Bartha Boróka megjelenésében, jelenlétében van valami sejtelmesen vonzó, szemérmesen titokzatos, amely érzetre még inkább ráerősít mély és búgó orgánumával. Ugyanilyen (kicsit didaktikus) módon erősíti egymást a mű címe és a díszlet is. Bartha az egész előadás folyamán zsinóron lógó, múlt századi mikrofonfejek által elkerített kis ketrecben mozog. Ahogyan a színlapon is olvashatjuk, „az áhított dívát ezúttal a Gestapo 525-ös számú cellájában látjuk”. Szóval a cellalét, a bezártság, a rabság vizuálisan és írásban is megkérdőjelezhetetlenné válik.
A színpadon a külön létrehozott kis terek magukban hordják azt a veszélyt, hogy egy idő után a színész mozdulatai, mozgássorai megismétlődnek, és így a fel-alá futkosó, mérgezett egér vagy a vergődő, elszabadulni sehogyan sem tudó (rab)madár képe jelenhet meg előttünk. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió színésznője szuggesztív, érzelmes, de nem szentimentális, határozott, mégis lágy játékának köszönhető az, hogy ebben az esetben a madár győzött. Bartha jól (ki)használta ezt a szűk teret. Játékba hozta a ketrec közepén álló pódiumot is a megfelelő dramaturgiai és lélektani pillanatokban.
Díszlet: Márton Erika
Darvasi drámája nemcsak a börtönbe zárt Karády-féle kezdő pozíció miatt, hanem töredékes, szétszabdalt nyelvezete, a gondolatfoszlányok formájában megírt szövege miatt is érdekes. Minden félbehagyott mondat egy-egy vallomás, szembenézés, amelyet a kiismerhetetlenségéről is híres femme fatale félig magának, félig pedig a közönségnek mond el. Hiszen a színpadi léttől, a szerepléstől, a megjelenéstől, mint utolsó mentsvárától nem tud és nem is akar megszabadulni. Ez a libikóka-játék − a magamnak is mondom, meg nem is, szerepelek is meg nem is, látszom is, meg nem is – Bartha Karádyjának a fő eleme. Testének minden rezdülését felhasználva szépen mutatja meg a színésznő a múlt században élt „kollégájának” ambivalens, szeretetre éhes természetét. Egész testével veti magát a földre, hogy aztán pár perccel később teljes pompájában felálljon a középen álló kis dobogóra. Egyszer cigarettára gyújt a díva, majd a következő pillanatban már összeroskadt, francia krémesre áhítozó gyerekké változik. Arcjátékában a titokzatos, csábító dög és az elkent rúzsú, kétségbeesett, összetört szerelmes váltakozik.
Fotók: Kiss Zoltán
S bár a prózai részben akadtak olykor egyhangúan, egy-egy nyelvbotlással előadott mondatok, a dráma és az előadás szempontjából is jó ponton betoldott, javarészt ismert Karády-songok révén nemcsak az egykori sztár, hanem Bartha Boróka lelkét is megcsillanni látjuk. Mintha mindketten igazán az énekben tudnának feloldódni, a hangszál megremegtetésével tudnák legbenső énjüket látni és láttatni. Bartha és a zongorán őt kísérő Horváth Zoltán szinte eggyé válnak az elhangzó slágerek közben. Ilyenkor a szimbolikus ketrec zenebuborékká válik. A buborék átlátszóságát, kipukkaszthatóságát Béres rendezése finoman és egyszerűen mutatja meg: túl minden megaláztatáson, gyerekkori traumán, őt gyalázó kritikán és a német verőlegényeken a darab vége felé maga Bartha szakítja le a zsinór-rácsait.
Karády Katalin, született Kanczler Katalin Mária sokakban csupán egy filmbéli karakterként, egy fotóként, egy kellemes hangszínként vagy még ennyiként sem él. Darvasi László szövege és Béres László rendezése szerencsés találkozásának, valamint Elek Tibor, a Várszínház igazgatója meghívásának köszönhetően méltó hommage született e titkokkal, erotikával és férfiakkal teli élet számára. Remélhetőleg Karády személye és emléke, illetve az előadás tovább él és hat, mint egy lassan hamvadó cigarettavég…
