Shakespeare: Lear / Debreceni Csokonai Színház
Ráckevei Anna a lányait feltételek nélkül szerető, de rendkívül szigorú anyát játszik.
Újhelyi Kinga és Ráckevei Anna Fotók: Csokonai Színház
Egy borzasztó döntés következményeként az állam hajója csúnya vihart próbál túléli. Recsegnek és ropognak az eresztékek, süllyed a birodalom. Fejvesztve, ki így, ki úgy menekül. Aki válogat az eszközökben, annak sansza sem marad a felszínen maradni. A kegyetlen polgárháborúban a csőcselék megérzi a bármit lehet, bármit szabad őrjítő vonzerejét. A káosz maga alá temet mindent.
William Shakespeare Lear király című tragédiájában mindez megtörténik. A debreceni Csokonai Színház Lear címen látható produkcióját azonban nem az előbbiek, nem az alapjaiban roncsolódó, értékét vesztett társadalom érdekli. A hatalom nehezen magyarázható megosztása Ilja Bocsarnikovsz rendezésében kifejezetten az uralkodó(nő) családjának és a közvetlen környezetének emberi viszonyait érinti. Ettől felemás az előadás. A tükörbe vetett vizslató pillantás így csak az arc bizonyos részeit mutatja. Az erős színészi pillanatok nem hiányoznak, ám a családi dráma mögött nem érzékelhető eléggé a társadalmi horizont. A debreceniek produkciója hiteles a polgárháborúig vezető út ábrázolásában. A második rész vérfürdője kevésbé sikerült.
Bocsarnikovsz egyébként ötletes rendezése érdekfeszítően boncolgatja a fogyatékos emberi kapcsolatokat. A szavak megbízhatóbban kapcsolódnak egymáshoz a másikért folytatott küzdelemben a gesztusoknál. A szöveg legalábbis az esélyt megadja a kapaszkodásra, hiszen a beszéd címzettje biztonsággal megtaláltatik. A kezek játékáról nem mondható el ugyanez. A mozdulatok iránya adott, de a vágyott cél, egymás elérése nem sikerül. A kezdeményező ölel(ne), a partner karjai azonban értetlenül a test törzse mellett vesztegelnek. Az utóbbi picivel később már közeledne, de a pillanat elmúlt – visszavonhatatlanul. Irányt tévesztettek, mert nem pontosak a csókok. A száj az ujj hegye helyett az ujj harmadik percét érinti. Görcsösen fonódnak a kézfejek a másikéra. Nonverbális jelek sokasága árulkodik az elveszett intimitásról. A fentiek okán figyelemre méltó Edgar (Rózsa László) és Gloucester (Bicskei István) kettőse. Itt a kivételt látjuk. Az apa közvetlenül a halála előtt ismeri fel az általa kitagadott, ezért eddig a pillanatig Szegény Tamásként élő Edgar fiát. Gloucester fia ölébe hanyatlik, így távozik az élők sorából. A fiú pedig hosszú percekig simogatja apját.
Mercs János, Bicskei István és Sárközi-Nagy Ilona
A hatalmát értelmetlenül elvesztegető uralkodónő és az intrikus emelkedik ki a szereplők közül.
A címszerepben Ráckevei Anna nem hagy kétséget afelől, hogy elege van az eddigi életéből. Vitán felül jelentős személyiség jelenik meg az ajtóban. Shakespeare darabjához a kulcs az első jelenetben keresendő. Az előadás alapján Lear asszony azért osztja fel a birodalmát, hogy megállítva az időt, több időt tölthessen lányai képzelt szeretetében. A játékokra vágyik, amelyeket Gonerillel (Móga Piroska), Regannal (Sárközi-Nagy Ilona) és Cordeliával (Hajdu Imelda) azok gyermekkorában játszott. Az egykori érintésekre áhítozik, amelyek, ezt a felütésben még nem tudja, mára csak a képzeletében idézhetők meg. Így élvezné a maradék idejében a fejedelemnő a privát szféra előnyeit. Nehéz meghatározni, hogy milyen államot vezet, de azt könnyebb, hogy otthon milyen családfőként. Számára az uralkodó álarca kényelmetlen volt mindig is. Nem átadja, odavágja a koronáját. Vigye, aki és ahová akarja. Lear a közéleti maskara nemtelen, arctalan határozottságától tart a nő esendő érzékenysége felé. A tragédiát okozó bűne az, hogy nem ismeri fel, mennyire veszélyes az, ha az állam legfőbb vezetője a visszavonulás mellett dönt. Ráckevei a lányait feltételek nélkül szerető, de rendkívül szigorú anyát játszik. Az alakítás megrendítő erejét különösen az első felvonásban az adja, ahogyan a megalázások nyomán már nem a rókalelkű lányaival, hanem pőre önmagával él meg egészen mély és gyötrő dialógusokat.
Lear: Ráckevei Anna
A nyitóképben Edmund fogad bennünket háttal a nézőtérnek, a földön összekuporodva. Az intrikus a későbbiekben is ritkán jár emelt fővel. Idegen ő itt, afféle átutazó, az örökös settenkedő. A test az árnyékos hátsó falhoz lapul, máskor térdeplő helyzetben nyitja ki az ajtót a többieknek, hogy aztán utoljára távozzék. Megkönnyebbülne tőle a föld, ha Edmund nem lenne. Nem telik az ideje, inkább fogcsikorgatva küzd az élettel. Soha emberszámba nem vették. Ha mégis, hát rúgtak bele rögtön egy hatalmasat. Apja, Gloucester gróf jókora tockosokat oszt ki neki. Kiss Gergely Máté kitűnő érzékkel épít a racionális rossz szakaszaira. Később mindjobban magára talál Edmund. Ő jön be elsőnek az ajtón. Ahogy közeleg a véresen kegyetlen céljához, amely nem egyéb, minthogy ő, a megvetett fattyú legyen az egyetlen Gloucester gróf, a megroggyant térdei egyenesednek, és a görcsösen rossz tartásából is enged. A kiegyezés lehetősége az őt eltaszító környezetével, ez csillan fel előtte. Ekkorra a sebes beszéd utolsó két szava előtt rövid szüneteket tart. Az addig iránytalan tekintet felveszi a szemkontaktust. Nem akar hibázni. Jól tudja, hogy már van mit latolgatnia. Megpróbálja a lehetetlent, de rajta veszít.
Móga Piroska, Ráckevei Anna és Mercs János
Kozma András dramaturg Vörösmarty Mihály, Forgách András, Mészöly Dezső és Nádasdy Ádám fordításai alapján írta a Thália Színházban, a Vidéki Színházak Fesztiválján látott előadás dialógusait. Kozma szövege nagyszerűen adagolja feszültséget. A veszélyeztetett látás és a jóval biztosabb érzékelést jelentő világtalanság ellentétei vezetnek el a fordulópontig, Gloucester gróf megvakításáig. Innentől kezdve szabadul el a polgárháború. Nem tudjuk meg, hogy a vérengzés után az újjáalakuló állam királya vélhetően Alban hercege (Vranyecz Artúr), vezető minisztere Edgar lesz. A végső képben Lear utolsó lélegzetvételeit halljuk. Így nem marad más, mint a fájó nosztalgia a család harmóniája után, ami végleg a múlté.
A debreceni Csokonai Színház előadása a Thália Színházban, a Vidéki Színházak Fesztiválján
