Bíró Bence: magyartenger / Centrál Színház
Körülbelül hároméves cigány kislány néz farkasszemet a nézőtéren ülőkkel a színpad hátsó falára vetített felnagyított fotón. Nem kimondottan szociofotó az arckép, de azzá válik, hiszen önkéntelenül is elgondolkodunk, hogy vajon milyen sors vár a kicsire. Alföldi Róbert lendületes és szókimondó rendezése a jelenkori magyar politikai viszonyok vitriolos bírálata kíván lenni.
Alapjaiban bohózat és a közéletünk szájbarágós körképe a magyartenger (igen, nem tévedés, kis betűvel szedve és egybe írva) című előadás a Centrál Színházban. Különösen igaz ez az első részre. Pontosan tudható a beszélőről, hogy négyévenként hova szavaz. Néhol nem embereket, hanem a jobb- és baloldal két lábon járó szócsöveit hallgatjuk. Színésznek kell lennie a talpán, aki a karikatúrának rajzolt karakter mélységeit megmutatja. A produkció javára írandó, hogy ez utóbbi az esetek döntő többségében sikerül.
Ódor Kristóf, Fehér Tibor Fotók: Horváth Judit
Idős szüleikhez érkeznek látogatóba a már középkorú gyerekeik. Ahogy az lenni szokott a hasonszőrű családi drámákban, Patrícia, Péter és Gyuri boldogtalanabb annál, mint amilyennek mutatja magát, nem is beszélve a fiúk feleségeiről. A reggeltől reggelig, a szülők balatoni nyaralójában játszódó cselekményben titkok, elhallgatások és tabuk kerülnek napvilágra. Alföldi rendezésének erénye a gördülékeny mese. A karakterek megtelnek esendő élettel a második felvonásra, ezért leszünk kíváncsiak a sorsukra.
Néhányan összetett karaktereket hoznak, mások „csak” villannak egyet. Az utóbbira példa Schmied Zoltán Gyuri, a legidősebb testvér alakítójaként. Gyuri újrakezdené az életét. Erősen kétséges, hogy az ehhez szükséges anyagi javakat elő tudná-e teremteni. Ahogy megkerülhetetlen dilemma az alkoholfogyasztásának mérséklése is. Azt biztos nem bírná ki, ha felesége, Kata (Pálfi Kata) elhagyná. Schmied Gyurijának szuggesztív és részeg monológjából egy se veled, se nélküled kapcsolat rajzolódik ki, így nem csoda, ha Kata komolyan hezitál a végső döntés előtt.
Szécsi Bence, Balsai Móni, Fehér Tibor
Liberális gondolkodású, de becsípve revizionista dalt énekel. A saját neméhez vonzódik, ám támogatása jeleként leheletfinoman csókol kezet a gyerekre áhítozó nőnek. Fehér Tiboré a határon túlról származó színész Örs szerepében az előadás legkomplexebb alakítása. A morális tartás jellemzi Örsöt, hiszen a fiatalembert több oldalról is megkísértik. A jelenlegi művészszínházából csábítja egy szórakoztató, közönségvonzó darabokat játszó teátrum, ráadásul szerelme, Gábor (Szécsi Bence) mellett felbukkan a másik, Andor (Ódor Kristóf) személyében. Örs elfogadja a puhább repertoárt működtető társulat invitálását. Ahogyan indokolja a választását, az már Fehér szimpatikus önvallomása. Az ismertségre, elismerésre vágyó színész nem szórakoztató vagy művészszínházban gondolkodik, hiszen ars poeticája szerint bármely színpadi műfajban lehetséges maradandót alkotni.
Balsai Móni kívánatos nő, önmagát pontosan látó vénlány és prostituált egyszerre. Patrícia kitörne az őt fojtogató családi miliőből. Mindent egy lapra tesz fel, hogy gyereket fogadhasson örökbe, hiszen a jelenlegi magyar törvények miatt egyedülálló nőként kevés az esélye az adoptálásra. Az örökbe fogadni kívánt gyerek az a cigány kislány, akit rövid ideig a háttérben kivetítve látni. Balsai játéka azon a komoly harcon alapul, hogy maga mögött tudja a múltat, de a családi beidegződések minduntalan éreztetik hatásukat. Egy villanás alatt derül ki róla például, hogy nem igazán elfogadó a melegek jogait illetően. Megkapó, ahogy Balsai kapatosan csacsogós báján át láttatni engedi, hogy Patrícia mennyire magányos, de mindenekelőtt jó ember. Hiányolható azonban, hogy nem eléggé kihívó, nem látszik gesztusain (legalábbis néha) a testéből élő nő.
Schmied Zoltán, Rada Bálint
A legnehezebb színészi feladat Rada Bálintnak jutott. Péter szerepéhez fogható papírízű, vázlatos paródiát nem találunk a mezőnyben. A harsogásban árnyalásra nincs lehetősége, ám Péter poénjai tagadhatatlanul ütősek. Rada eddig jobbára rajongó tekintetű fiúkat játszott. Most férfit alakít, nem is akármilyent. Igazi fajmagyar hímet. Péter bajszos, elhízott és többféle terhet cipel konkrét és átvitt értelemben egyaránt. Ki tudja mióta nem volt könyv a kezében, Péter mégis középiskolában tanít történelmet. Rada (ál)értelmiségije a játékidő nem elhanyagolható részében a nemzeti érzelmű kispolgár verbális patronjait pufogtatja. Aztán egy félmondattal más szemszögből láttatja a szerepét, mint addig. Péter megkéri sógornőjét, Katát, hogy ne hagyja el Gyurit, mert testvére szereti őt, így váratlanul egy elvakult ember őszinte, szeretettel teli megnyilatkozásának leszünk tanúi.
Két, ellentétes hatású részből áll az 1990-ben született, eredetileg dramaturg Bíró Bence magyartenger című drámája a Centrál Színházban. Az első felvonáshoz harsánysága okán nem kevés befogadói türelem szükségeltetik, a második rész higgadtabb stílusa több helyütt feledteti az elsőt. A bölcs Ibolya (Szabó Éva) az élet sójáról beszél ihletett szépséggel. Merthogy ez manapság már hiányzik a mi tengerünkből, a Balatonból és nemcsak onnan, hiszen emberi kapcsolatainkat ugyanez jellemzi. Az élet sója talán csakugyan kiveszett belőlünk, ám a magyartenger a jelenkorra erősen megtépázott nimbuszú család nélkülözhetetlensége mellett érvel.
