Az orvos – Átrium Színház
Alföldi Róbert rendezőként megint belecsapott a lecsóba az Átriumban, a modernkori boszorkányüldözésről, a vallás és a tudomány ütközéséről, az előítéletekről, a kisebbségekről állította színpadra Az orvos című darabot, ami nem annyira jó, mint az előadás.
Söptei Andrea
Farkasszemet néz egymással Ruth Wolff zsidó professzor László Zsolt és egy katolikus pap, Kocsis Gergely személyében. Mind indulatosabbak, egyre jobban felmegy bennük a pumpa, mindketten kötik az ebet a karóhoz, egy kórterem előtt állva. Bent egy kiskorú, haldokló lány fekszik, aki hogy bigott szülei előtt eltitkolja a terhességét, magán hajtott végre abortuszt, és az e miatti vérmérgezés vezetett az agóniájához. A professzornő nem akarja beengedni a betegéhez a papot, arra hivatkozva, hogy ne zavarja senki a nyugodt haldoklásban. A pap pedig mindenáron fel akarja adni neki az utolsó kenetet, hiszen, ha ezt nem teszi, ha nem oldozza fel, a hite szerint bűne alól, akkor ugyancsak a hite szerint, a lány a pokolra jut. A maga szemszögéből mindkettőjüknek igaza van. Fokozódik a szóváltásuk hangereje. Gyűlölködve villan egymásra a szemük. A körülöttük ácsorgók „pártokra” szakadnak, az egyikük, vagy a másikuk véleményével értenek egyet. Máris kezd megbomlani az addigi klinikai összhang. A pap kijelenti, hogy márpedig ő, ha törik, ha szakad bemegy. Az orvos elé áll. A pap nyomul tovább. A doktor meglöki a vállát, amit valaki rögzít mobillal, a felvétel felkerül az internetre, és nem sokkal később már áll a bál, az addig fölöttébb sikeres doktornőt elkezdik kikészíteni.
Robert Icke Arthur Schnitzler Bernhardi professzor című 1913-ban írt drámáját – amit az Örkény Színház kiváló produkcióban adott, Ascher Tamás rendezésében -, amiben még valódi emberek szerepeltek, és iparkodtak megküzdeni az akkori fojtogató légkörrel, modernizálta, és tette tézisdrámává, meg tán némileg populárisabbá is. Valódi alakok helyett, persze ez közel sem igaz száz százalékig, de azért meghatározó mértékig igen, jobbára bizonyos nézetek szócsöveit halljuk, látjuk. Téziseket képviselnek, teljes emberi mivoltukról meglehetősen kevés derül ki. Mondhatnám, hogy színészi szempontból innen szép nyerni, és ez bizonyos mértékig sikerül is. Nem csak azért, mert meglehetősen fontos dolgokról folyik a vita, hanem az egyre ádázabb és galádabb mocskolódás, karaktergyilkosság, akkor is érdekes, ha nem jól jellemzett emberek, hanem hitek és tévhitek, érvek és megalapozatlan vádaskodások, sőt szemenszedett hazugságok csatája dúl.
Katona Péter Dániel, László Zsolt, Parti Nóra
László Zsolt remekül eljátssza, hogy a doktornőnek csöppet sem hajlik a gerince. Nem hajlandó meghátrálni, pedig a Söptei Andrea által megformált egykori osztálytársa, aki most egészségügyi miniszter, is iparkodik beszélni a fejével, ígéri, hogy kiáll mellette, aztán amikor ez már politikai szempontból nem tanácsos, minden skrupulus nélkül, simán kihátrál mögüle.
A doktornő nem csak a saját egzisztenciáját viszi vásárra, az egész klinika hitelét, és új szárnnyal való bővítését is kockáztatja. Látjuk a kórház orvosainak értekezletét, ők akik addig igencsak sikeresen működtek együtt, egymásnak ugranak. Támadják és védik a klinikavezető professzort. Eddig nem volt érdekes számukra, ki zsidó, ki katolikus, ki vallásos, ki nem, de most firtatni kezdik, a magánéletben is kutakodnak, áskálódnak, furkálódnak, felbolydult méhkasra hasonlítanak. Forrnak az indulatok. A gyűlölet lavinája megállíthatatlan.
Az Átrium, a Kultúrbrigád és a KULT2 produkciójában, ami két órányi egyben, hamarabb jutunk el a tragikus végkifejletig, mint a színházi olimpia keretében a Nemzetiben vendégeskedő temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, A Doktor című produkciója, amit a világnagyság Andreai Serban rendezett, és szünettel együtt több mint három órányira nyúlt, ami már fárasztóvá tette. Abban nincsenek szerepkettőzések, például a sorsdöntő tévévita jelenetben egész színészi siserahad vonul fel, olyanok, akiket addig még nem láttunk, míg a pesti előadásban a már szereplő színészek bújnak más tézis bőrébe, például Márton András férfi orvosból az önmaga karikatúrájává váló, vaskalapos, agyoncicomázott nővé alakul át.
A szerző, aki maga is színpadra állította a művét, javasolja, hogy bizonyos női szerepeket férfiak, és férfi szerepeket nők játsszanak, így még inkább érzékeltethető a másság kiszolgáltatottsága. A professzornő leszbikus, Parti Nóra adja a már öngyilkossá lett, de szürreálisan mégis jelenlévő volt barátnőjét, hogy miért is dobta el magától az életét, azt különösebben nem kötik az orrunkra, ez a szál eléggé elvarratlan. Előre megjósolható, így nyugodtan elárulható, hogy a doktornőt totálisan kikészítik, kirúgják, még a belépőjét is elveszik, emberileg, szakmailag teljesen lehetetlenné teszik. Ibsen remekművében, A nép ellenségében, az igazáért küzdő Stockmann doktor mellett, amikor már az egész város ellene fordul, legalább a családja kitart. Dr. Ruth Wolff azonban hátborzongatóan egyedül marad, visszafordíthatatlanul kicsinálják, kórképet adva a jelenkori társadalomról.
Az említetteken kívül Katona Péter Dániel, Kocsis Pál, Szatory Dávid, Valcz Péter, Kovács Máté, Fülöp Tímea vesznek részt teljes odaadással a produkcióban. Tihanyi Ildi látványtervezőként megteremt egy alapvetően ridegen steril közeget, az „összeugrasztó” tévé show-hoz pedig a felszínes csilli-villi világ kereteit.
A premier közönsége kitörő lelkesedéssel fogadta a professzornő humortól sem mentes kálváriájának előadását, amiben mindenki mindent megtesz azért, hogy az amúgy lényegi kérdéseket felvető darab gyengéit palástolni igyekezzen.
