A régió szellemi tükre

|

Urbán András Magyar-előadása a Zsámbéki Színházi Bázison

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó nemzetek, nyelvek, kultúrák, népcsoportok találkozási pontján kísérli meg, hogy tükröt nyújtson a térség szellemi életéről, színházi kultúrájának állapotáról.

 

13237805_562045133975979_8457604068120041545_n

Magyar. Jelenet az előadásból          Fotók: Bíró Márton

Tudták, hogy van olyan is, hogy „Háború Színház”? (Teatrul de Război, Sarajevo / Sarajevo War Theatre.) Eddig én nem tudtam, de már tudom, mert a temesvári TESZT-fesztiválon ott szerepelt a műsorban.

Háborúban, ugye, hallgatnak a múzsák. S a két jelenség, a háború és a művészet, úgymond, kizárja egymást. Csak hát a helyszínt is hozzá kell csatolnunk a jelenségekhez, s a helyszín nem más, mint Szarajevó, az egykori válságövezet, egyúttal egy súlyos traumákkal terhelt világrész szimbóluma. S akkor mindjárt föl kell tenni a kérdést: vajon ugyanazt jelentik-e a szavak, a gesztusok, a képek, a szenvedélyek az egyik országban, mint a másikban? Ami nálunk sokkoló lehet, az háromszáz kilométerrel délebbre vagy keletebbre evidencia, napi rutin, a mainstream része.

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó nemzetek, nyelvek, kultúrák, népcsoportok találkozási pontján kísérli meg, hogy tükröt nyújtson a térség szellemi életéről, színházi kultúrájának állapotáról. Koncepciózusan válogatva, s a hagyományokat is ápolva, kaput nyitva a tágan értelmezett régió szellemi életére. Magyar, román, szerb, horvát, macedón, bosnyák, bolgár, szlovén (és ezúttal olasz, belga meg portugál) előadások is szerepeltek a találkozó idei palettáján.

Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója a megnyitón elmondta, hogy a TESZT „a jelen fesztiválja”. A jelen problémáiról, válsággócairól beszél, válogatott előadásokban.

A nyitó napok egyik kitüntetett témája a nemzeti identitás kérdésköre volt. A TESZT-nyitány erősre, mondhatni sokkolóra sikerült. A szakma s a nemzetközi publikum mindjárt az első két napon olyan produkciókkal szembesülhetett, mint az Urbán András által rendezett, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház koprodukciójaként létrejött Magyar, a budapesti Forte Társulat és a Trafó által Horváth Csaba rendezésében színre vitt A te országod, vagy a macedón színházcsinálók által bemutatott Őrült erdő, amelyet egy szkopjei társulat hozott el Temesvárra Nina Nikolikj rendezésében.

Urbán András rendezése mellbevágó, sokkoló és rendkívül hatásos előadásként mutatkozott be Temesváron. S ha valami, akkor ez a produkció országonként valóban mást és mást jelenthet. Más lehet a jelentése például a sokszorosan megismételt, a képünkbe kiáltott I am Hungarian, maghiar, ungur, venger stb. szavaknak. Pedig a nyelv nem is tölt be igazán jelentékeny helyet az előadásban, hiszen Urbán rendezésében elsősorban a testek, a táncok (koreográfus: Kis Anikó), a zenék (zeneszerző: Irena Popović) s a nagy hatású képek, víziók beszélnek.

2457_24141

Sokkoló vízió a vélelmezett magyar sorsról, megosztottságról

Ha kimerevítünk egy képet az előadásból, amely pár másodpercig látható csupán, máris egyértelművé válik, hogy a látványnak rétegzett, többsíkú jelentése van. S a képek nem kétdimenziós vizuális jelek, hanem élő emberi testekből, beszédes tárgyakból, színházi toposzokból, nemzeti szimbólumokból, gesztusokból létrehozott kompozíciók, amelyeket pár másodperc alatt kell értelmeznie a nézőnek, s elhelyezni az előadás struktúrájában. Így volt ez Urbánnál, többek között, a Rózsákban, a Hazafiakban, de tulajdonképpen a kiváló Bánk bánban s a robusztus Neoplantában is. Ugyanakkor a nézőnek szüntelenül szembesülnie kell azzal is, hogy a színjátékban megjelenített radikális cselekvések, a szimbólumok egymásba csúsztatása, ütköztetése akár szélsőséges érzelmeket is előhív belőle.

De maradjunk a képeknél, pontosabban egy képnél. Az előadás egy kitüntetett pontján pengés kerítésből font félköríves kosarak glóbusszá állnak össze, s a csillogó gömb, mint valami totem vagy égitest, lassan fölemelkedik. Az összeszerelés munkálatait munkakesztyűben végzik a játékosok, hisz a pengés drót éles gyilokból álló fémalkotmány. A glóbusz fölemelkedik, közben betódulnak alá nagy szarvú szürkemarha-fejű bábokat viselő meztelen női testek, s némán, tétován néznek, csak néznek egymásra s ránk. Mi pedig nézzük őket. Az epizód lelassult csöndessége szemben áll az előadás harsogó rock-jeleneteivel, amelyekben izmos férfiak és szenvedélyes nők táncolnak, tombolnak, ugrálnak, üvöltenek, dáridóznak. Mint Urbán rendezéseiben nem ritka, szexuális motívumokkal, néhol testi erőszakkal is átszőtt a produkció. Sokféle koitusz is esik, legtalányosabbak azok a jelenetek, amelyekben a nemzeti szimbólumokká lett totemállatok érintkeznek, a turul, a csodaszarvas, a fekete paripa: a produkció sok és sokféle impulzust, végiggondolni valót zúdít a nézőre. A rendezés a határokat feszegeti, sokkoló víziót nyújt a vélelmezett magyar sorsról, megosztottságról. Radikálisan használja a jelképeket, s maximálisan kiaknázza a társulatok erejét.

Az Őrült erdő című előadásban talán az a legizgalmasabb, ahogy az angol szerző, Caryl Churcill darabjában a macedóniai (szkopjei) társulat részben dokumentarista eszközökkel meséli el a Ceauşescu-diktatúra bukását s az utána következő morális és politikai zűrzavart. Az előadásban a struktúra a legérdekesebb, ahogy a nagypolitika viharai végighullámzanak a szereplők magánéletében, családi miliőjében.  A darab figurái a maguk módján ugyanazt a politikai hisztériát képezik le, amely a nagypolitika színpadán megjelent. Már megvolt az úgynevezett forradalom, már, úgymond, demokratikus struktúra lépett életbe, ám a gesztusok, a szokások, a viszonyok szintjén még évtizedek múltán is ugyanazok a reflexek élnek tovább.

1989 karácsonyán, mikor a magyar televízióban néztem a román diktátor viharos gyorsasággal lezavart perét, s balkánias-bizáncias fizikai likvidálását, nem sejthettem, hogy huszonhét év múlva egy macedón színházi előadásban testközelből láthatom majd a brutális jelenetsor némely motívumát egy nemzetközi fesztiválon. S arra sem gondolhattam, hogy huszonhét év után is súlyos morális-politikai kérdésként vetődik fel, hogy ki lőtt és kire 1989. december 21-én, majd december 22-én. Az előadásbeli attrakció, miszerint a frissen kitört demokratikus békében a családokon belül tovább gyűrűzik a nagypolitika gerjesztett hisztériája, igencsak hatásosnak bizonyult.

S a fesztivál előadásainak finom összecsengéseit mutatta, amikor is a pesti k2 együttes s a nagykárolyi csapat sötétben lejátszott produkciójában arról kérdezgették a fiatalok a szülőket, hogy ugyan miért is utálják egymást annyira a fehérek és a feketék.

A TESZT fesztivál első két napjának legkiérleltebb, egyúttal leghatásosabb produkcióját a budapesti Forte Társulat nyújtotta, amely Tar Sándor novelláiból, szövegeiből Keresztury Tibor által összefont történeteket mesélt a fizikai színház nyelvén. De ez már egy másik történet.

2016. augusztus 25-26-án játsszák a Magyar című, temesvári-szabadkai előadást a Zsámbéki Színházi Bázison.

CÍMKÉK: