Kedves Lajos!
Isten éltessen!
Felköszöntünk, de a feladat most a tiéd: áruld el, mit szeretnél, mit ünnepeljünk. De ne, várj, inkább átvállaljuk Tőled, nem terhelhetünk most, a születésnapodon semmiképpen. Nincs könnyű dolgunk, ezt tudod, mert túl sok minden akad, amit ha Rád gondolunk, örömmel tölt el.
Valójában Téged, a hetven éved minden örömét, minden nehézségét ünnepeljük Veled együtt. Hogy megélted, hogy túlélted. Hogy annyi minden volt ebben a hetven évben. Boldog, vidéki gyermek- és ifjúkor, amelyre még hetven évvel később is fájó szívvel gondolsz, mikor megmutatod azt a fenyőt, amely még mindig áll abban a parkban, amely egykori házatok kertje helyén lett, majd elsétálsz a Hidegház mellett abban a temetőben, ahol ciprusok alatt szeretteid és regényed hősei nyugszanak.
Aztán benne vannak a távlatokat nyitó egyetemi évek, a Ménesi úti kollégium, életre szóló barátságaid születésének helyszíne, és az egyetem, ahol megtanulsz alkotni, a közeg, amelyben első írásaid születnek. És benne van a felnőttkor kezdetén a dilemma, hogy mit kezdj a „tollal”, tanulmányt vagy verset, esszét vagy újságcikket, magyarázó jegyzeteket vagy regényt írj.
Harminchárom éves vagy a rendszerváltás évében, amelynek heve Téged is magával ragad, s belesodor a közéletbe, amelyben különböző szerepekben évtizedekre benne maradsz, miközben bölcsen mindig távol tartod magad attól, hogy végleg beszippantson és magával rántson. Újságot írsz nappal, de irodalommal álmodsz. És ezekből az álmokból, ahogy szétfoszlik a közélet varázsa, megszületnek az első esszékötetek, amelyek azokról az írókról és művekről szólnak, akiknek és amelyeknek világa legközelebb áll a szívedhez. Kosztolányi, Krúdy, Mirko Kovác, Hrabal, magyarok és szlávok, holtak és kortársak, s a sort hosszan lehetne folytatni.
Ugye, ez mind benne van ebben a hetven évben? És mennyi minden más is, amiről nem írsz, mert nem lehet írni. Most, amikor köszöntünk Téged, arról sem feledkezünk meg, hogy miféle teher ez a hetven év, s hogy annyi örömből és bánatból miként nyert formát az a gazdag élet és életmű, amely miatt csak annyit mondunk itt és most újra, hogy: Isten éltessen!
