John Patrick Shanley: Kétely / Belvárosi Színház, Orlai Produkciós Iroda
A pedofília kurrens téma. Ezt lovagolja meg a Kétely című darab, miközben csavar egyet a sztorin. Mi van, ha a megrontó esetleg nem is megrontó? Csak úgy néz ki. Mert a látszat csal. Vagy nem.
Udvaros Dorottya, Fekete Ernő Fotók: Takács Attila
„Az elégedettség bűn.“
Ha az a kiindulópont, hogy világunk egyre kevésbé átlátható, akkor nagy kérdés, hogy ebben a relációban mit várhatunk a művészettől. Ábrázolja magát az átláthatatlanságot, segítsen eligazodni benne, vagy próbálja a saját helyét valahol a kettő között kijelölni.
1964 őszén vagyunk, abban az esztendőben, mikor az ifjú Martin Luther King nem sokkal a Van egy álmom címen elhíresült beszéde után megkapja a Nobel-békedíjat. („Van egy álmom, hogy négy kicsi gyermekem egy napon olyan nemzet tagja lesz, ahol nem a bőrszínük, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket…“ stb., stb.) A New York-i egyházi iskola egyetlen színes bőrű tanulóját a diákjai által körülrajongott Flynn atya (Fekete Ernő) veszi pártfogásba. Az iskola gyanakvó természetű igazgatónője (Udvaros Dorottya), úgy tűnik, túltolja kicsit a biciklit és a sarokba szorított James nővér (Simkó Katalin) homályos információira, valamint az atya hosszúra növesztett körmeinek a tényére támaszkodva pedofíliával gyanúsítja a paptanárt.
Soha nem tudjuk meg, mi igaz belőle.
Udvaros Dorottya, Simkó Katalin
Miután a jó Aloysius nővér elhivatottan kitúrja Flynn atyát az iskolából, hatalmába keríti a kétely. Ugyanúgy, ahogy minket is. A választ, John Patrick Shanley 2004-ben írt színpadi művének saját szabályrendszere szerint, magunkban kell keresnünk… A pedofília kurrens téma, tragikus sorsok százai kerültek nyilvánosságra az elmúlt években. Kínos, kínkeserves történetek ezek, feltárásuk lassú folyamat. Ahhoz, hogy lehetőség szerint a bűnös kór írmagját is kiirtsuk, az áldozatoknak kell rádöbbenni, hogy nem csupán lehet, de kell is beszélniük róla. Ezt a témát lovagolja meg a Kétely című darab, miközben csavar egyet a sztorin. Mi van, ha a megrontó esetleg nem is megrontó? Csak úgy néz ki. Mert a látszat csal. Vagy nem. Mrs. Muller (Kéri Kitty), a színes bőrű kisdiák édesanyja maga vallja be az igazgatónőnek, hogy a fiának valóban vannak a család előtt is ismert homoszexuális hajlamai. Innentől törhetjük a fejünket, hogy a rokonszenves Flynn atya egy ferde hajlamú gyermeket igyekszik jó útra téríteni, vagy épp ellenkezőleg, megragadja a kínálkozó alkalmat.
A Pulitzer-díjas Kétely ‘Doubt: A Parable’ címen két évig ment a Broadway-n, majd bejárta a világot Párizstól Ausztráliáig. (A francia fővárosban nem kisebb híresség rendezte, mint Roman Polanski.) Szerzője, a darab- és forgatókönyvíró John Patrick Shanley fontosnak tartotta a címben is megemlíteni, hogy példázatot írt, és ez több mindent megmagyaráz. Legfőképp a szöveg didaktikus jellegét. (Fordító: Zöldi Gergely.) Terror címen a Kamrában is játszottak egy ilyesfajta művet, amely szintén morális állásfoglalásra biztatta a nézőket. Az előadás végén még szavazni is kellett. Mintha az alkotók (konkrétan az író) tanítóbácsis eréllyel igyekeznének a szánkba rágni, hogy vannak esetek, mikor nem lehet jó döntést hozni.
(A Kételyből maga Shanley rendezett filmet, nem kisebb hírességekkel mint Meryl Streep, Philip Seymour Hoffman, Amy Adams és Viola Davis, de csak a jelölésekig jutott. A nagy áttörés, hogy beváltsa a Golden Globe-, Bafta- és Oscar-jelöléseket, végül nem sikerült.)
Pelsőczy Réka, ha lehet így fogalmazni, csúcsra járatja a színészeit. Pont ott sistereg föl a szöveg (nyilván ott van a legjobban megírva), ahol a filmben is. A bronxi St. Nicholaus igazgatónője magához kéreti Flynn atyát, hogy szembesítse valami olyasmivel, amit csak feltételez róla, és odahívja a félénk James nővért is, hogy ne legyenek az atyával kettesben…. Három egymásra utalt lélek drámája bontakozik ki, akiket egy homályos erő egymás ellen fordít.
A történet ívét valójában Aloysius nővér karaktere rajzolja meg.
Udvaros Dorottya „főnénije” zsigerből antipatikus. Ebből az alaphelyzetből kell egy olyan alakot formálnia, aki szép lassan elfogadtatja a maga igazságait. Hogy végül – legalábbis ami a hirtelen rá törő kételyt illeti – ő maga hazudtolja meg önmagát. Udvaros sziporkázóan szikár eszközökkel dolgozik. Eleinte mintha simán csak konstruálni akarna egy „ügyet”. Már-már hírszerzői módszerekkel kémkedik, és szívós munkája nem marad eredmény nélkül. Én is szeretnék naiv lenni – mondja a fiatal James nővérnek, és elhisszük neki, hogy ez nem csupán szófordulat. Egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy naiv legyen. Udvaros játékának legszívszorítóbb mozzanata Aloysius magányossága. Aloysius nővér maga a kétely – írta a New York Times kritikusa a Broadway bemutatójáról – és ez a kétely Udvarost örökké tartó, föloldhatatlan magányra ítéli.
Udvaros Dorottya, Fekete Ernő
Ha úgy vesszük, a Kétely a magány drámája is lehet. Talán ebben a legjobb. Kéri Kitty egyetlen jelenete megindítóan mesél a magára utalt anyaságról, Simkó Katalin a szelíd James nővér sorsában mutatja meg, milyen végtelenül kiszolgáltatottá tesz a megbízható társak hiánya, Fekete Ernő Flynn atya legapróbb megnyilvánulásaiban is fönntartja azt a fajta izgalmat, amelyet bűnösségének tisztázatlansága jelent, de akár így, akár úgy, végül tragikusan magára marad.
Most akkor bűnös vagy nem bűnös?
Adódik újra a kérdés, de hiába. John Patrick Shanley példázata nem ad rá választ. Helyette elhivatottan próbál megtanítani arra, hogy mindig mindenben kételkedjünk. Kutassuk a létezés kérdéseit, és ne nyugodjunk bele a túlontúl egyszerű válaszokba. Mert az elégedettség bűn, miként Aloysius nővér oktatja a fiatal James nővért. És mi kételkedünk. Például abban, hogy csak a felszínen nézelődtünk, vagy sikerült kifürkésznünk létezésünk kusza és átláthatatlan titkait…
