Gerhart Hauptmann: Patkányok / Szkéné Színház, Forte Társulat
A kép, amelyben Bajor Lili Walburgája és Nagy Norbert Erichje a padlásfeljáróként mérsékelten hasznosítható gyerekcsúszdán szeretkeznek, az évad kiemelkedően szép pillanatai közé sorol be.
Kurta Niké, Krisztik Csaba Fotók: Jókúti György
A Forte Társulat Patkányok-bemutatójának színpadképe kicsit sem hasonlít Gerhart Hauptmann részletes leírására a cselekmény helyszínéről. Még hogy szerepfotók, babérkoszorúk, svéd lovaglócsizmák, „öreg salabakterek, kupák és serlegek”…! Semmi ilyesmi. Inkább bálabál. Nagyobbacska tégla alakzatban lefóliázott ruhacsomagok. Eleinte színesek, azután fehérré fakulva, sokaságukban alkotnak építő anyagot. (Díszlet: Antal Balázs.) Láthatólag nem egy százéves berlini lovassági-, avagy bérkaszárnyában vagyunk, hanem az akár sehol, akár mindenhol világában. Máskor is vitt már Horváth Csaba oda, ahol az akár sehol, akár mindenhol bennünk, körülöttünk ér össze, a legjobb esetben. De ez most nem pont a legjobb eset.
A szövegből már az első percekben kihallatszik Parti Nagy Lajos. Körülbelül amikor Osváth Judit e.h. Paulinéje, a megesett lengyel cselédlány elpanaszolja, hogy „Otthol nanáhogy nem szabad nekem másállapot lássák. Mamuska rögtön fogna ordítoz. Papuska fejemet a falba belever, és utcára azonnal kicsesz. A pénzem mindig fogyabb és fogyabb”. Azonban a jellegzetes Parti Nagy-szólam Paulinével együtt letűnik a színről. Marad a két, egymástól elütő, ugyanakkor egymást tételező, szembehelyezkedő vonulat. Egyfelől Harro Hassenreuter volt színész és színidirektor szakmai profilja és családi élete. Másfelől privát szférája, személyes tragédiája Johnnénak, a jelmezkölcsönzővé degradálódott színház takarítónőjének. Aki elvesztett egy kisgyereket, és most mindenáron akar egy másikat. Kerül, amibe kerül; hazudozásba, alakoskodásba, csalásba, árulásba és tovább a legvégsőkig.
„Otthol nanáhogy nem szabad nekem másállapot lássák..”
Ezenközben dráma- és színházelméleti vita zajlik a színigazgató és egyik fiatal tanítványa – egyben lányának titkos szerelme – között arról, hogy mit kell színpadra vinni. Rendkívüli egyéniségeket, hősök nagyszabású cselekedeteit? Vagy hétköznapi embereknek is lehet drámába foglalható, súlyos tragédiája? Az ifjú növendék, Erich Spitta – akár egy fiók-Trepljov – szót emel az „új formákért”, és az igazi életet követeli színpadra. Johnné párhuzamosan lezajló történetével Hauptmann voltaképp Spittát igazoló eljárást folytat le. Az asszony, John pallér erős akaratú felesége tragikus hőssé válik, s elmondhatná végül, hogy nincs a teremtésben vesztes, csak ő.
A Forte előadásában a két szál egyenlően erős. Színében, stílusában különböző. Egyfelől ott van Krisztik Csaba lengén teátrális Hassenreuter igazgatója. Horváth Csaba energikusan futtatja végig őt az első jelenetek már-már bohózati terepén. Mindig betoppan valaki, akire az ott lévőknek semmi szüksége, minthogy az ott lévők épp pásztorórát kívánnának lebonyolítani. Az, hogy a direktor szeretőjeként és később felbukkanó feleségeként egyaránt Kurta Niké mutatkozik, nem ad hozzá a játékhoz. Az sem hoz különösebb hasznot, hogy Andrássy Máté sem csak egy szerepet visz. Nem mintha nem látnánk őt szívesen többször és több alakban is, de biztosra vehető, hogy nagyobb súlyt kapna a megjelenése, az alakítása az ifjú Spitta lelkész apjaként, ha csak ebben a markáns párjelenetben venne részt. Sem a szerepeknek, sem a színészeknek nem tesz jót a többszörözés; csökkenti a figurák helyi értékét.
Kádas József, Andrássy Máté
Ami a másfelőlt illeti, a színházelméleti vitában az ellenpólust Nagy Norbert képviseli a lehető legtermészetesebb, már-már civil egyszerűséggel. Emlékezetes jelenség a férfiak közötti kapcsolódási pontot képviselő Bajor Lili e.h., aki Walburga Hassenreuterként a testalkatának némiképp talán ellent is mondó kecsességgel és hajlékonysággal táncol át meg át a színen. De nem csak a lebbenékenysége megkapó, hanem a mellékes jelenléte is. Ahogy ül, és nyugodtan, mélán, nagy szemekkel, puha arccal nézelődik, hallgat, figyel.
A nyers hétköznapiság Földeáki Nóra játékában virul ki, már amennyiben virulásról egyáltalán beszélhetünk e száraz, szívós Johnné kapcsán, akinek minden következő lépését meghatározza az előző. Már-már irigylésre méltóan nincsenek kétségei. Célratörő előrehaladtában női és anyai ösztönök vezérlik. Tologatja maga előtt a zsúrbabakocsin az újszülöttet. Ami történik, annyira szükségszerű, mint azok a kis zoknik, amiket a női szereplők a szandáljukhoz, papucsukhoz hordanak. (Jelmez: Benedek Mari.) Fehér László John pallérja a bizalommal teli világos tekintetével, Pallag Márton Brunója a melegítőfelsőből folyton kivillanó, meg-megvakargatott felsőtestével kelt figyelmet. Kiegészítő eleme a tablónak Kádas József három figurában, valamint az egy-egy alakban felbukkanó Blaskó Borbála és Soós Attila.
Földeáki Nóra
Ez az idei Forte-bemutató szöveghangsúlyosabb, mint az utóbbiak, akár a Bűn és bűnhődés, akár A te országod. A mozgáskoreográfia inkább csak jelzésszerű. Egy-egy pillanat, kis ugrás a levegőbe, vagy kitáncolás a szereplők gyűrűjéből. Bizonyos pontokon a játszók énekbeszédre váltanak, Ökrös Csaba kompozícióját előadandó. Ennek rendszerét vagy funkcióját éppúgy nem sikerült megfejtenem, ahogy a világító háttérfal bevetésének szisztémáját sem. Látványelemként többször támadott, mint ahányszor hatásosnak bizonyult. Persze nem kell feltétlenül rákérdezni egy produkció különböző elemeinek miértjére és hogyanjára. Mármint akkor nem, ha a befogadás jól megy. Ha viszont egy Horváth Csaba-féle színházi utazás során sehogy sem akar fogyni a távolság a produkció és nézője között, akkor fennakadások történhetnek. Például hogy az ember nemigen tudja összerakni a dolgokat. Mondjuk bosszankodva nem érti, hogy ha a csecsemőt egy pólyából kilátszó, világító lámpabura „játssza” – egyébként szellemes megoldás ez, mert a halott kisbaba nem világít, csak az élő: az egészséges sárgán, a beteg pirosan -, akkor ehhez hogyan társítható a valódinak látszó, masnival összekötött hajtincs. Ez persze részletkérdés, de arrafelé lakozik az Ördög. Márpedig Johnné asszony is mondja, Parti Nagy Lajos szép szavával, hogy Sátán a mi megváltó édes Jézusunkat még mindig übereli.
Erich: Nagy Norbert Walburga: Bajor Lili
Már befejeztem, de még visszajövök ideírni, hogy a kép, amelyben Bajor Lili Walburgája és Nagy Norbert Erichje a padlásfeljáróként mérsékelten hasznosítható gyerekcsúszdán szeretkeznek, az évad kiemelkedően szép pillanatai közé sorol be.
