A „van” (Faust II.)

|

Johann Wolfgang von Goethe: Faust I-II. / Katona József Színház

Nem érezzük bezárva, éppen hogy kitágul a goethei szöveg. Hömpölyögve cikázza be az ágy, a vécé, a fürdőszoba és a konyha határolta világegyetemet.

Te is beszoptad, amire a filológia oktat…
Goethe: Faust (ford. Márton László)

A kétestés színház isteni ötlet. Kis közösségek alakulnak. Ismeretlenek köszöntik egymást. Fölmérik, ma hogy van a tegnapi szomszédjuk. Mindenki mosolyog. Megvár, beenged. Interaktív közösségi tér lesz a zsöllye. Félig-meddig már a színpad népe is az ismerősünk. Tudjuk, mit várhatunk tőlük. Nagy szerencsénkre tévedünk. Többet kapunk, mint reméltük.

Ami az első részben még nem igazán volt ott, a másodikra a helyére kerül.

IMG_0283

Haumann Péter, Kulka János, Máté Gábor

A tiszta hangú gyereksereggel (akik „fényhangyák nyüzsgő rajaként futkosnak föl-le szüntelen”), a változó jelentésű térrel, minden obszcenitással együtt. Ide sorolva Tóth Anita laboratóriumban kikevert, hermafrodita Homunculusának domborodó férfi nemiszervét és meganagy emlőit. Szélesebb a tabló. A stilizáltság kézzelfoghatóbb. Mélyebbre hatol.

Változik a környezet is. Az első rész csupasz színpadával szemben a második konkretizálja a teret. Ám ez az elomló lakás (Ágh Márton díszlete) bármi lehet. Szépséges antik liget, mai dzsánkitanya, dílerek gyülekezőhelye, üzekedésbe fúló házibuli helyszíne, vagy akár gonosz erőkkel terhes bulgakovi miliő – aminek épp nézem. Pontosabban, amit a játék diktál. Nem érezzük bezárva, éppen, hogy kitágul a goethei szöveg. Hömpölyögve cikázza be az ágy, a vécé, a fürdőszoba és konyha határolta világegyetemet. Igazi nagy utazás ez. Antik idők loholó manói, szirének és nimfák, férfi és női kórus kísérte száguldás múltból a jelenbe a világmindenséggé táguló zegzugos lakás falai között.

Ha az első este a hiány, a „nincs” diadala, a második a „van” dicsérete…

Van benne kohéziós erő, mely összefogja a mű szétágazó fantáziavilágát, fölsejlik mögötte a szervező elme, mely e gyönyörben és fájdalomban tobzódó álomvilágot kaotikus korunkhoz igazítja. A fantasztikus helyszínek, az allegorikus figurák tömege, a szertefutó történet szerves egésszé állnak össze.

Faust is más lesz. Talán bölcsebb? Ugyanakkor roncsoltabb jellemű? Máté Gábor finom munkát végez. A figura pikírt cinizmusát egyfajta kedvességbe ágyazza. Már-már rokonszenvessé válik. Feltéve, ha nem gondolunk az őrületbe kergetett, gyilkossá lett (tett) Margarétára… Most akkor Faust gazember? Gaz is, ember is. Ezzel együtt nagyon mai. Gazembersége tetteinek szövedékébe ágyazódik bele, jellemének nem mindennapi ereje mégis valami jó felé löki.

Máté Gábor Faustjának egyik estéről a másikra történő metamorfózisa Goethe művének szerteágazó lényegét mutatja.

Immáron tud valamit, amit előtte nem tudott. Többet, mint az egész filológia, amit anno, hát, ugye, beszopott. Fáradt akarása e második részben világszemléletté teljesedik. A mindent beborító, halovány spleen, mely a másnaposság elcsigázott állapotát magasztosítja a hajlott kor bölcs belátásává (Faust az este első harmadát delíriumban végigalussza), s tereli a közösséget megváltó jó szándék mint egyetlen méltó emberi cél felé. (Itt önmagamat túlszárnyalhatom! / Itt győzelemre nyílik alkalom! / A vizes sávot korlátolva, /A vizet önmagába visszatolva, / A tengert a partról elvezetni, / Ez volna csak a nagy élvezet, mi?)

IMG_0081

Szépséges antik liget, mai dzsánkitanya, dílerek gyülekezőhelye…

Az agg Goethe elnézőbb Fausttal. Így találja meg hősében aggkori önmagát. Indokot a létezésre. Abban a Faustban, aki előtte még az ördög segedelmével Margaréta fiatal testében tobzódott, majd később a szép Helénával folytatott „lemásolt” szerelemben sem lelt rá a pokoli egyezség előírta pillanatnyi boldogságra… Akit a bűn sem tett boldoggá… Máté átváltozása látványos, mégis szinte tettenérhetetlen. A mozdulatokban, elcsukló hangokban, vécén üldögélő, magába roskadt testtartásában, bágyadt fölhorgadásaiban rejlik. Tespedése a máé, fájdalmasan cikázó érzelmei, az út, melyet bejár, a bűnökön át sodródó, tragédiák hajszolta, örök emberé.

A Goethe diktálta túlzsúfolt álomvilágba ágyazódik bele a tragédiával terhes, megejtő Heléna-szerelem. Az álmatag Faust mintha egy pillanatra önmagára ébredne benne. Sokat tesz ehhez Bodnár Erika Helénája, aki az antik nőalak szépséges lényét mutatja. Az örök szépség lényegét. Lágy mosolya mögött ott a mindenkori nőiség, a tragédiákon való felülemelkedés törékeny tudása. (Gyöngéden rímel erre másik alakítása, Baucis mint a halálon túli szerelem örök metaforája.)

Kulka ördöge is változik. Összetettebb. Skálája széles. Az élet értelméről szóló bárminemű érvet (röhögve) lesöprő bölcs filozófustól egészen a megnyerő külsejű cukrosbácsiig terjed. Fölveszi a mai világ ritmusát. Ördögi tettekkel erősíti emberi mivoltát. Monori Lili, Székely B. Miklós szerephalmozása is a második estén teljesedik ki. Ha Monori bejön, legyen Markecolina, Mantó, vagy maga a Gond, azonnal történik valami a színpadon…

phoca_thumb_l_IMG_0010

Fotók: Nagy Zágon

Márton László újonnan íródott fordítása talán még izgalmasabb, mint az első részé. Humora gyönyörködtet, rímeinek vagány játéka elvarázsol. Ám mindez nem csupán önmagáért való. Épp ellenkezőleg. A színpadra szánt szöveg egyik legfontosabb eleme ez a játékos szellemesség. Nem csupán tükrözi a Faust eszmeiségét, de válaszolgat is neki. A létezés praxisára, melyre a nagy mű oly elszántan kutat, egy fáradt kor virgonc humora kínál nyomokban válaszokat.

CÍMKÉK: