Mező Misivel Szabó B. Eszter beszélgetett
Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere megkeresésünkre – székesfehérvári koncertje előtt – beszélt többek között a nemsokára érkező Jézus, és… című műsoráról, mely a Duna televízión látható. Sorsfordító helyzetek, nehéz életutak, melyekről őszintén kérdezi beszélgetőpartnereit Mező Misi. A közelgő műsor mellett szó esett önazonosságról, nyugalomról, és arról is, miért nem fontos már számára, hogy mindenkinek megfeleljen…
Jónéhány interjúban beszéltél már arról, hogy egy ideje nem érdekel, mit gondolnak rólad az emberek. Azóta vajon más vagy előadóként? Leesett egyfajta teher?
Nem vizsgálom magamat ilyen értelemben, mindig az foglalkoztat, hogy az önazonosság jelen legyen az életemben, mindegy, hogy éppen a színpadon állok, vagy egy átlagos hétköznapi történésről van szó, vagy most, hogy veled beszélgetek. Volt idő, amikor mindenkinek meg akartam felelni, de mostanra ez már nem érdekel. A tapasztalatom egyébként is az, hogy minél inkább kapaszkodunk valamibe, annál kevésbé lesz a mienk, annál kevésbé fog sikerülni. Teljesen rendben vagyok magammal, és természetesen számít például a közönség véleménye is, viszont már nem tud kibillenteni abból a fajta komfortzónámból, érzelmi világomból, amiben létezem.
Ettől nem magányos az ember?
Szerintem minden művészember magányos. Persze nem mindegy, hogyan fogjuk fel: te választod a magányt vagy egész egyszerűen úgy éled az életed, hogy a magányba kényszerülsz. Ahogy megy az idő, egyre inkább szeretek egyedül lenni, bár nem gondolom, hogy ehhez a megéléshez feltétlenül zenésznek kell lenni, hiszen mindenki érezheti úgy, hogy túltelítődött, és inkább elvonulna.
Mondhatjuk, hogy most vagy a legönazonosabb?
Van egy értékrend, ami szerint élem az életem, de ez mindig is megvolt. A legmélyebb értékek a kezdetek óta velem vannak, ugyanakkor az ember formálódik az évek alatt. Nem gondolkodom a jövőről, furcsán hangozhat, de az én értékrendemben nem létezik olyan, hogy jövő. A jelen van, a most, a többinek pedig úgysem vagyok birtokában.
Felszabadító úgy élni, hogy nem a jövőn gondolkozol?
Inkább úgy mondanám, hogy jó megélni, amiben vagyok, és nem szeretnék elszalasztani egy pillanatot sem, ami már nem fog visszatérni.
Úgy fogalmaztál, nem szabad erősen ragaszkodni a dolgokhoz. Veled volt, hogy mégis megtörtént?
Persze, ilyen például a siker. Ha az ember csinál valamit, szeretné, hogy elérjen az emberekhez, de ez nem könnyű út. Ha jobban megvizsgáljuk, sok mindentől függhet, akár rajtad kívül álló dolgokon is. Mi sose voltunk azok a zenészek – és az a zenekar –, akik mindent megtettek a sikerért. Formálódtunk az évek alatt, s közben folyamatosan vagdostuk le magunkról a vadhajtásokat. Alkotni akartunk, és közben hűek lenni önmagunkhoz.
Mi történik akkor, ha ma olyan dalokat játszotok, amelyek már nem önazonosak?
Volt ilyen dal, és már nem játsszuk, kivettük a repertoárból. Persze mondhatnám azt is, hogy az a személyiség, az a dal is én voltam egyszer: de inkább magam mögött hagyom. Nem a külső hatások formálják az életemet, vagy a döntéseimet, hanem én magam.
Ha nem foglalkozol a jövővel, kevésbé vannak céljaid?
A zenekarral soha nem terveztünk, a szótárunkban nem is szerepel ez a szó. Tudom, hogy a legtöbb együttes előre megtervezi az éveket, mi inkább meg akarjuk élni. Minden változik körülöttünk, a gépezetnek sok apró összetevője van, és általában működik. Mégis jöhet bármi, ami megváltoztatja a gépezetet, szóval szerintem nem tervezni, hanem megélni kell a pillanatot. Nemrég tetováltattam a mellkasomra egy mondatot, ami úgy hangzik: „Semmi nem volt hiábavaló”, nem bánkódom már semmin, hogy miért így alakult a múlt, és miért nem másképp.
Decemberben érkezik a Duna TV-n a Jézus és… harmadik évada. Mit tanulsz ettől a sorozattól, milyen jellegű tanítás számodra ez a feladat?
Leginkább alázatra tanít, illetve arra, hogy értékeljem a saját életemet. Amikor hallom a különböző történeteket, életutakat, szembesülök azzal, hogy milyen fantasztikus életem van. Olykor szégyenkezve felteszem magamnak a kérdést, biztos olyan eget rengetőek a problémáim? Tehát nagyfokú alázatra tanít a műsor. Meglepett, hogy engem választottak a műsorvezetésre, hiszen ez egy külön szakma, amit soha nem tanultam. Kezdetben tehát volt bennem félelem, hogy menni fog-e, de talán éppen attól is működik, hogy önazonos vagyok. A műsorkészítők is azt kérték, ne azon gondolkozzak, milyen szeretnék lenni, „csak” hozzam saját magamat.
Mindig is kíváncsi típus voltál?
Igen, mindig foglalkoztatott a világ, az emberek. A műsor egyik legnagyobb nehézsége egyébként az volt, hogy a felvételek előtt nem beszélhettem az interjúalanyokkal. Persze bemutatkoztunk, de a történeteiket ott hallottam tőlük először. Vagyis, amit a néző lát, az egy real beszélgetés.
A zenekarban megérintett valaha a kiégés szele?
Szerintem minden zenekar életében vannak hullámvölgyek, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nálunk nem voltak. De valahogy mindig megértettem, hogy ebben vagyok jó, ezt tudom csinálni. A zenélés kapcsol ki leginkább, ez az, ami épít, és ahová menekülni lehet, ha épp rosszul alakulnak a dolgok. Nagyon meghatározó, hogy mennyire ismered saját magad, mert ilyenkor az egyik opció az, hogy az egód segítségével mindenfelé helyezgeted saját magad, vagy pedig belátod, hogy egy alkotóeleme vagy a történetnek, és valójában mind egy irányba tartunk. Nálunk az utóbbi érvényes. Szeretünk együtt adni a közönségnek, az egók pedig földbe vannak taposva, és megy tovább a történet. De ide el kell jutni a harcok árán.
A zene mellett mi kapcsol ki?
Most például a saját stúdióm építése. Alig várom, hogy tudjam folytatni a villanyszerelési munkálatokat. Mivel rengeteg hangszerem van, illetve erősítők, billentyűk… nem tudom már hol tárolni ezeket. Eldöntöttem tehát, hogy építek magamnak egy kis különálló birodalmat, ami az enyém, és ahol egyben vannak a szeretett hangszereim.
Egyszer azt nyilatkoztad, el tudnád képzelni, hogy kivonulsz a társadalomból, s elzártan élsz a saját kommunádban. Ennek tényleg van realitása?
Ugyebár nem tervezek előre, de valóban gyakran érzem, hogy jó lenne kiszállni a mókuskerékből, és nyugalomban lenni. Bár szinte színpadon létezem, egyre jobban vágyok rá, hogy kevés ember vegyen körül…
