Nemzeti alulnézet

|

Pintér Béla: Kaisers TV Ungarn / Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy / Thália Színház

És még mondják, hogy Pintér Béla-darabokat nem lehet az anyaszínházon kívül játszani.

Hogy mennyire lehet, arra példa az átriumbeli Parasztopera-fesztivál. A Parasztopera, amely Pintér Bélának és társulatának emblematikus darabja, végig is turnézták vele a magyar és az európai színpadokat, sőt még Amerika nagyvárosait is, egy idő után levált a társulatról, s önálló életet kezdett élni. A Parasztopera-reprízek immár kiadtak egy tematikus minifesztivált Budán, a Margit körúti Átrium Film-Színházban.

1619269_717895128265027_222950777811561503_n

Pálffy Tibor, Kovács Kati

A Thália Színházban, a Határon Túli Hétfők sorozatában láthattuk a Kaisers TV Ungarnt, ezt a robusztus és hihetetlenül humoros Pintér Béla-opust, ezúttal az erdélyi színházi szcéna egyik legerősebb társulatától, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháztól. Mikor anno a budai rakparti Szkénében Pintérék előadásában néztem a darabot, s rácsodálkozhattam megannyi dramaturgiai ínyencségére, vérbő humorára, maróan ironikus történelemszemléletére, már akkor gondoltam, hogy a színmű intakt módon is létezhet, s más társulatok másféle előadásmódjában is teret követelhet magának.

A sepsiszentgyörgyiek játéka mindenekelőtt vérbő komédia, jókedvű és harsányan zubogó briliáns játék, amelyben kanonizált dicső történelmünk nem kevésbé kanonizált ikonjai, úgy is mint Kossuth, Petőfi s a többiek, civilben, intim közelségbe hozva a maguk legprivátabb karakterében mutatkoznak meg előttünk.

kais4867w

Kónya-Ütő Bence, Pálffy Tibor, Kovács Kati

Kossuth Lajos, Mátray László megformálásában, lehengerlően súlyos férfiú, hősleg működő, tiszteletet parancsoló, némiképp ironizáltan bemutatott történelmi figura. Mátray délceg termetével, sujtásos, sötétzöld bársony mentéjével, tollas kalpagjával, hősi orgánumával maga a két lábon járó történelmi rekvizitum. Tudja magáról, és Mátray kiválóan érzékelteti, hogy ő a jolly joker, a megfellebbezhetetlen tekintély, a megkérdőjelezhetetlen forradalmi instancia. Kónya-Ütő Bence a vibrálóan hisztérikus, narcisztikus, örökké sértetten duzzogó, kiszámíthatatlan, pukkancs poétát, Petőfit, a derék Sándort adja, ugyancsak ironikus tálalásban. Kónya-Ütő Petőfijének gesztusaiban egynémely ponton felismerni véltem Pintér Béla szellemujját, ihlető jelenlétét, s ez független attól, hogy az alkotók látták-e Pintérék előadását, s az netán hatással volt-e rájuk.

Mert a Porogi Dorka rendezte előadásban hibátlanul működésbe lép a színjáték dramaturgiája, Pintér zseniális darabjának megannyi ínyencsége, karakterisztikuma. A szent magyar történelem legendás magyar alakjainak és a kanonizált magyar históriának alulnézeti képét kapjuk, megspékelve azzal, hogy ide-oda pendlizünk az időben 1848/49-től 1883-ig, és persze, napjainkig. A sukorói oroszlán Bereznay Ignác – Pálffy Tibor szofisztikált és dévaj, szarkasztikus megformálásában – bemutatja, milyen is az, amikor egy történelmi hős magánéletének csapdáiban vergődik, s a kitüntetések, tábornoki előléptetés közepette leginkább azzal van elfoglalva, miként kezelje zilált privát sorsának csődjét. Pálffy brillírozik a ziccerszerepben, fontoskodó arccal és lassított gesztusokkal, akkurátusan játssza el, hogy nem ura a helyzetnek, az ösztöneinek, az indulatainak, s annak a szerepnek, amelyet a külvilág rótt rá.

kais4910w

Kónya-Ütő Bence, Kolcsár József, Mátray László, Erdei Gábor, Pálffy Tibor       Fotók: Tamási Áron Színház

De ugyanilyen élveteg vehemenciával, s persze a színészi professzionalizmus magas fokán lépnek elénk a színjáték figurái, Gajzágó Zsuzsa vérmes, élesre fent nyelvű, kirúgott tévébemondója, Benedek Ágnes kislányos tévés kolléganője, Erdei Gábor lúzer Rohácsi bácsijának örökké akciózó pénzeszsákja, nem beszélve Kónya-Ütő Bence hisztis Petőfijéről, s Mátray László lehengerlő, daliás Kossuthjáról. S mivel az „élőkép vibránc” a mindenkori média belvilágát is ironizálja, látjuk, ahogy a folytonos hatalomváltások közepette a média alázatos és megalázott munkásai s elpusztíthatatlan nyaloncai miként szolgálják ki az aktuális hatalmat. Kolcsár József a tévéstúdióba magát visszaküzdő Marián Kornélja alig győzi forgatni köpönyegét, kokárdáját föl s le véve hol a Gotterhaltét, hol meg a magyar nemzeti Himnuszt recitálva. Pintér darabjának s az előadásnak maróan szarkasztikus és módfelett nevettető epizódjainak egyike, mikor a magyar Himnuszt vidám feldolgozásban, pattogóan, ritmusosan adják elő, mert a régi, úgymond, túlságosan is depressziós.

S felvonulnak az előadásban a pompásan megformált figurák, Kovács Kati ámuldozó Amália grófkisasszonya, D. Albu Annamária megcsalt, bánatos gróf Baráznay Ignácné Rothschild Elzája – Pintér a névadásban is remekel –, akit alakítója visszafogott, nemes méltósággal hoz színre. A fiatal rendező, Porogi Dorka általam látott előadásai közül ezt tűnt számomra leginkább átgondoltnak és legélvezetesebbnek, igaz, erős és egységes társulat, valamint kiváló drámai matéria állt rendelkezésére.

S ahogy ott ültünk a Thália Színház színpadára telepített nézőtéren, egyre csak az motoszkált bennem, hogy ilyen formátumú előadásokat, mint amilyeneket a Határon Túli Hétfők válogatott sorozatában időnként láthatunk, bizony ritkán produkál a magyar színház. De leginkább örülnünk kéne, hiszen jeles külhoni társulatok megformálásban, magyar nyelven szólalnak meg az inspiráló, üdítő vagy elgondolkodtató színjátékok.

CÍMKÉK: