Molnár Ferenc: Liliom / Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy, Határon Túli Magyar Színházak Szemléje
A sorsukhoz béklyózott milliók való világa ez, akiket az agácivirág bódító illatával körüllengett Városligetben napi rutinból szekálnak, aláznak porig, kényszerítenek térdre az ott kószáló egyenruhások.
Mátray László, Vass Zsuzsanna Fotó: Jakab Lóránt
LILIOM Azt tanuld meg fiam: minden ijedtségre egy sör.
JULI Hát lássa, mégis megijedt.
LILIOM Csak a sörért, fiam.
Mintha Molnár rá írta volna a Liliomot. Magas, izmos, szőke, türkizkék szemű macsó. Ártatlanság ül az arcán, az elnyomottak, kirekesztettek örök ártatlansága, amit az élni akarás másokat kihasználó sunyisága sem képes letörölni onnan. De Molnár nem rá írta. Saját magára. Ő lenne ez a bizonyos Závoczki Endre, a liliomlelkű csibész, aki az alkohol hatásától fölgerjedve nem tud uralkodni az indulatain. Odacsap a gyengébbnek is. Viharos első házassága Vészi Margit festőnővel (a Pester Lloyd befolyásos főszerkesztőjének a lányával) többször is csúfos véget ért. A Liliom volt az utolsó kísérlet, hogy a bántalmazott asszonyt visszahódítsa.
Mondván egy csibészt is lehet szeretni…
Az utókor szerencséjére volt akkora írói talentum, hogy mindenfajta sanda magánéleti szándék ellenére is remekművet írt. Más aligha érdekli a pikírt utókort. Fölhabzsolja az álromantika álságában született történetet, ezt az első látásra nem túl acélos, sírós-nevetős idillt, mert mindig talál magának benne útravalót. Az érzelmes tragédián túl egy olyan világot, amely fölfedi a valódi arcát is. Amely nemes egyszerűséggel korának valóságára épül. A huszadik század első évtizedének fenyegető valóságára. A sorsukhoz béklyózott milliók való világa ez, akiket az agácivirág bódító illatával körüllengett Városligetben napi rutinból szekálnak, aláznak porig, kényszerítenek térdre az ott kószáló egyenruhások. A hallgatagok és elhallgattatottak kényszeres világa, akikben lassan terebélyesedő, évezredes indulat dúl, és akik, vigyázat, nem önmaguk ellen fordulnak végül.
Mint az elbaltázott rablótámadást követően a peremlét rabságából kitörni képtelen Liliom.
A szerelmes városligeti hintáslegény, aki önmagának sem meri bevallani az érzelmeit… Aki úgy vállalja föl az ő Julikáját (született Zeller Júlia tizennyolc esztendős cseléd és mindenes lány nagyságos Kolics hivatalnoknál, Damjanich utca húsz) és vele a föltartóztathatatlan nyomort, hogy a zsigeri léten túl képtelen fölmérni tettei következményeit…. Akinek zavart meghatottságában még a mennyekből visszatérve is eljár a keze… És mégis szép ez a történet, benne a szenvedélyes írói szándék, amely a létezés nyűgei között csibészes romantikával igyekszik megtalálni a létezés megható mozzanatait.
Vass Zsuzsanna, Benedek Ágnes Fotó: Jakab Lóránt
Bocsárdi László sepsiszentgyörgyi előadásában nincs semmi csibészromantika.
Mátray László Liliomja merev, kifejezéstelen tekintettel, tehetetlenül szorítja a fémoszlopot, miközben Julikát a közrend őrei fogdossák, nyomorgatják, alázzák le emberi mivoltában a végsőkig. De hiába a Liliom tudatát szétfeszítő, tehetetlen düh, ebben a megsemmisítő processzusban meghunyászkodik. Miként milliónyi sorstársa teszi…. Ugyanez a feneketlen düh mozgatja a Rácz Tibor-féle, nőből férfivé avanzsált, vicsorgó Hollundernét és Pálffy Tibor bűnöző hajlamú, rezzenéstelen Ficsúrját is. (Az egyre divatosabb férfi-nő szerepcserék közepette külön elemzést érdemelne, miként reagál manapság a színház a nemi szerepek elmosódására, és ez a reakció mikor hordoz többletjelentést illetve adott esetben miként válik közhelyessé, más szóval miként üresedik ki.) Liliom dühe, Hullanderné dühe és Ficsúr dühe is egy tőről fakad.
Egy mélységesen igazságtalan társadalom táplálja, amely megtagadja tőlük a kitörés lehetőségét is.
Pálffy Tibor, Mátray László, Vass Zsuzsanna Fotó: Barabás Zsolt
Rideg, lakhatatlan tér, a fém csiszolódása s a kivételezett pillanatokban felülről felhangzó éteri muzsika adja a történet hátterét. (Díszlet: Bartha József. Zene: Boros Csaba.) A fejekben zajló pusztulás rávetítődik a miliőre, nem is a Ligetben járunk, hanem az emberi elme kietlen tájain, abban a végső magányban, ahová a sorsuk löki a századfordulón gigantikus fejlődésnek indult, imádott és körülrajongott Budapest árnyékos oldalának lakóit. Így marad magára Vass Zsuzsanna konkrétan az örökkévalóságig hűséges, megkeményedett lelkű Julikája és szerelmi vetélytársa, Gajzágó Zsuzsa vagány rátartiságot sugalló (jelmez: Kiss Zsuzsanna), ugyanakkor sebezhető érzelmű, sérülékeny Muskátnéja. Benedek Ágnes pasztellszínekkel rajzolt, sziporkázóan együgyű Marija az egyetlen, aki tudatos kompromisszumot köt a létezéssel. De a magány rideg fémoszlopai őt is kísértik egy szenvedély nélküli házasságban magára maradva.
Nyolcvan író lakik benne, írta Molnárról Ady, és ez a nyolcvanad része is nyugtalanítóan ragyogó. Valóban. Fájdalmas és nyugtalanító.
*
A sepsiszentgyörgyiek előadását a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén a Thália Színházban láthatta a budapesti közönség.
