Interjú Tasnádi Bencével
Hála az égnek, olyan közegbe kerültem, ahol az egyetemet követően is rengeteget lehetett tanulni.
Lehet, hogy sokan megkérdezték már, és unalmas ez a kérdés, de édesapád, Tasnádi Csaba munkássága mennyiben befolyásolta a pályaválasztásodat? Mennyire volt gyerekkorod szerves része a színház?
Bizonyára befolyásolta, de nem készültem erre a pályára tudatosan. Sokat jártunk színházba gyerekként, sőt a kulisszák mögé is gyakran bemehettünk, de akkoriban még nem gondolkodtam a pályaválasztáson. Apukám a leselejtezett szövegkönyveket mindig hazahozta és a lapok hátuljára rajzolhattunk a húgommal.
Ha nem ezt a pályát választod, akkor mit tudnál még elképzelni magadnak? Vagy egyáltalán tudnál-e mást?
A továbbtanulás évében a szociológián gondolkodtam, nagyon szerettem a történelmet, úgy éreztem, abban lehet a kulcs a világ megértéséhez, bár nem egészen értettem, hogy a gyakorlatban mit csinál egy szociológus. Alapvetően egyébként nem tudnék más szakmát elképzelni magamnak, bár legutóbb a True Detective 3. évadát nézve eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lehet nyomozónak lenni. Az is egy adrenalintól fűtött, az igazságot megszállottan kereső munka, amit nem tudsz félbehagyni.
Mi volt az az első darab amire nagyon büszke voltál, hogy szerepet kaptál benne?
Ötödéves egyetemistaként bekerültem a Katona József Színházba, a Musik, Muzikk, Musique című előadás csapatába, ahol olyan nevekkel voltam körülvéve, mint Nagy Ervin, Ónodi Eszter, Rezes Judit, Jordán Adél és Kocsis Gergely. Szerencsére nem illetődtem meg a kihívástól, de nagyon megtisztelve éreztem magam.
Ki volt az az ember, akitől a legtöbbet tanultál a szakmában?
Hála az égnek, olyan közegbe kerültem, ahol az egyetemet követően is rengeteget lehetett tanulni. Figyeltem a kollégáimat. Sokat tanultam Keresztes Tomitól, aki rendkívüli módon közvetít gondolatokat a mimikájával. Őt figyelve döbbentem rá, mennyi játékra ad lehetőséget, amikor az ember épp nem beszél, és mennyi minden történhet a fejében két megszólalás között.
Van-e álomszereped?
Szívesen játszanék egyszer Liliomot, de az utóbbi hetek tanulságaként jobb lenne megvárni, amíg lejárnak a jogok.
Rendezésen gondolkodtál-e?
Gondolkodtam, de azt érzem, hogy egyelőre még képtelen lennék megmondani másoknak, mit hogyan csináljanak a színpadon, hiába van véleményem róla. Magamért szeretnék elsősorban felelni és ezen a területen egyre jobbnak lenni.

Tasnádi Bence és Rajkai Zoltán a Katona József Színház Rozsdatemető 2.0 című előadásában Fotó: Dömölky Dániel
Most a Sztárban sztár leszekben való megjelenés miatt sokkal többen megismerhetnek, hiszen eddig csak a színházba járók ismerték az arcodat. Mennyire komfortos ez számodra? Ha lehetne választani, feladnád-e a színházat azért, hogy rocksztár legyél?
Igazság szerint pont az volt a cél, hogy többen megismerjenek. Hallani régről azokat a történeteket, hogy a színészeket közúti ellenőrzés során a rendőrök felismerték, nyájasan üdvözölték és tovább engedték. Ez is egyfajta rocksztárság, amire irigy vagyok. Manapság szinte elképzelhetetlen, hogy igazoltatás során felismerjék a Katona József Színház egyik színészét, hacsak nem szerepel valami sorozatban vagy filmben. Ez egyfelől szomorú a társadalmunkra nézve, ugyanakkor be kellett látnom, hogy nekem is lépnem kell, ha ezen változtatni szeretnék.