Szerelmes lettem Sally Bowlesba

|

Interjú Figeczky Bencével

„Szerintem éppen azért lesz színész valaki, hogy kikerüljön a komfortzónájából.”

Figeczky Bence

Mindig is színész szerettél volna lenni?

Én szó szerint minden is szerettem volna lenni. Amikor ki kellett választani az iskolát, hogy hol szeretnék továbbtanulni, akkor amit csak lehetett, be akartam jelölni. Anya megkérdezte, hogy miket választottam, és én elkezdtem sorolni többek között, hogy orvos, pszichológus, lovasterapeuta, jazzgitáros, szociális munkás, ötvös, grafikus, fodrász és persze színész. De amikor a szociális munkáshoz értem, láttam, hogy azt hiszik, csak viccelek, aztán anyu a könnyeivel küzdött, hogy ennyire nem állok két lábbal a földön és fogalmam sincs mit akarok. Apa pedig kiakadt egy csöppet. Mindig azt mondták, hogy azt csináljam, ami igazán boldoggá tesz, és abban ők százszázalékosan támogatni fognak. Ez így is van a mai napig. Szóval igazán szerencsésnek gondolom magam.

Tudtam, hogy nagyon nehéz bekerülni a Színművészetire, ezért kitaláltam, hogy elvégzek egy fodrász akadémiát, hogy legyen egy „biztonsági szakmám”, és közben készülök a felvételire. Ez sikerült is, bár kitartónak kellett lennem, mert harmadszorra vettek fel az SZFE-re. Most így van egy szakmám és egy hivatásom is, aminek köszönhetően gyakorlatilag bármi lehetek a szerepek által.

Csak nemrég kerültél a tatabányai társulathoz, előtte Szegeden voltál társulati tag, miért akartál váltani?

Egy évet voltam Szegeden. Nagyon izgalmas volt, sok és jó feladattal és emberekkel. Aztán lett egy igazgatóváltás, ami váratlanul ért. Ráadásul így pont Keszég László került el onnan, aki oda hívott minket, mint új tagokat. Megláttam, hogy milyen feszültségek és sérelmek lappanganak ott, amiről addig nem tudtam. Úgy éreztem, a hátam mögött történtek a dolgok, kihagynak az ügyből, a társulat egy részéből, akik pártolták ezt a változást, ami a továbbiakban még több feszültséget keltett volna bennem, mert nem volt tiszta és nyílt kommunikáció.  Féltem, hogy alkalmatlan leszek így alkotói munkát végezni. Egy társulat nagyon érzékeny és élő dolog. Mint egy család. Ez pedig egy akkora pofon volt, hogy nem nagyon tértem magamhoz. Aztán elkezdtem azon gondolkozni, hogy akkor hogyan tovább, mit is akarok. Tatabánya mindig nagyon szimpatikus volt minden szempontból, de tudtam, hogy ott igazán kis társulat működik, ráadásul nagyon magas színvonalat képvisel az intézmény színészileg és előadások tekintetében is, szóval gyakorlatilag lehetetlen bekerülnöm. Aztán csörgött a telefonom, és felkérést kaptam a Jászai Mari Színház igazgatójától, Crespo Rodrigótól. Ordítottam a boldogságtól. Minden vágyam így teljesüljön.

A társulat  Szakács Hajnit és engem tárt karokkal fogadott. Egy időben kerültünk oda. Örömmel és őszinte kíváncsisággal és lelkesedéssel álltak hozzánk, ami hatalmas lendületet adott, és egyben felelősségtudatot keltett bennem. A társulat mint család fogalma egy ilyen kis csapatnál még jobban érezhető.

Szakács Hajnalka és Figeczky Bence a Cabaret előadásában         Fotó: Prokl Violetta, Jászai Mari Színház

Hogyan értékeled az eddig itt töltött időszakot? Az évad színésze lettél, mit jelent ez számodra?

Az előző évad nagyon szerencsés és termékeny volt, még a kisebb mellékszerepek is nagyon fajsúlyosak voltak, például a Macbethben az egyik vészlényt játszom, ami gyakorlatilag mint szerep nem feltétlenül értelmezhető, inkább egy nagyon fontos dramaturgiai feladatot lát el. De Szikszai Rémusz koncepciójában játszhatóvá és nagyon fontossá váltak ezek a lények. Aztán jött Az üvegcipő, amiben Császár Pált alakíthattam. Az egyik legizgalmasabb próbafolyamat és darab számomra; amire kimondottan büszke vagyok, az A kutya különös esete az éjszakában, ami minden tekintetben nehéz, de hálás feladat volt. Ez egy abszolút főszerep.

Egyáltalán nem számítottam rá, hogy díjazott leszek, hiszen ahogy már beszéltünk is róla, ez egy baromi erős csapat. Másrészt én ilyen jól sikerült évadot még nem láttam. Hat bemutató volt, és véleményem szerint mind a hat jó lett, ezek közül pedig néhány igazán átütő erejű, nagyszerű alakításokkal. Így akárki megkaphatta volna ezt a díjat. A Jászai-gyűrűről mindig a társulat dönti el, hogy ki kapja, és van egy közönségdíj is. Úgy voltam vele, hogy talán az egyik díjhoz lesz közöm, a másikhoz nem, az egyik díjazott előadás, amire a nézők voksolnak, az lesz, amiben részt vettem.  De azt nem gondoltam volna, hogy a társulat engem választ. Vagy éppen fordítva, szakmailag megfelelt a teljesítményem, de a közönség jobban honorált volna egy zenés szerepet. Az, hogy mindkettőt nekem ítélték, óriási visszaigazolás és elismerés a kollégáimtól és a nézőktől.

Danis Lídia és Figeczky Bence A kutya különös esete az éjszakában című előadásban         Fotó: Prokl Violetta, Jászai Mari Színház

Amikor A kutya különös esete az éjszakában előadásában játszott aspergeres kisfiú szerepére készültél, találkoztál -e autista emberekkel azért, hogy könnyebben felépítsd a karaktert? Tartottál-e a szereptől?

Az idő rövidsége miatt sajnos nem volt lehetőségem rá, hogy találkozzak aspergeres emberekkel, de amint szóba került a családban és a baráti körben, hogy megkaptam a szerepet, szinte mindenkiről kiderült, hogy van egy autista ismerőse. Azokból a történetekből, amiket ők meséltek, nagyon sokat tudtam meríteni. Inkább dokumentumfilmek, vlogok és írások voltak a segítségemre. Egyáltalán nem ijesztett meg a szerep, szerintem éppen azért lesz színész valaki, hogy kikerüljön a komfortzónájából.

Ha már említetted Az üvegcipőt, ez a vágyakozó férfikarakter mennyire áll hozzád közel? Tudott-e saját tapasztalatokból építkezni a Császár Pál karaktere, epekedtél-e már viszonzatlanul, vagy esetleg viszonozva úgy, ahogyan Császár Pál?

Persze, kaptam már visszautasítást, és küzdöttem egy nőért. Imádtam ezt az egész vívódást, amit itt kellett csinálni.  Minden színésznek kívánok olyan nagyszerű partnert, mint Bakonyi Csilla. Ez egy nagyon emberi és érzelmes darab és szerep, amiben estéről estére fel tud őrlődni az ember, és az érzelmi hullámvasút finom kifejezés rá. Közben nézőként humorosnak és könnyednek éled meg az előadást. Nagyon megszerettem ezt a szerepet.

Lass Bea és Figeczky Bence a Cabaret előadásában         Fotó: Prokl Violetta, Jászai Mari Színház

De egy másik főszerepedben is egy nagyon meghatározó, érzelmes férfikaraktert játszol, hiszen a Cabaret Chlifford Bradshaw-ja vagy. Örültél, amikor megkaptad a szerepet? Milyen a kapcsolatod a darabbal, a szöveggel, a darab miliőjével?

Nagyon imádom a zenés darabokat, többek között ezért is szerettem volna színész lenni. Így a legtöbb musicalt szeretem, de van néhány, amit kifejezetten nem. A Cabaret éppen ezek között volt. Az egész végtelenül idegesített, a zenei világa sem rántott be soha, és ami a legrosszabb, hogy teljes mértékben szerethetetlennek éreztem azt a szerepet is, amit én kaptam, de leginkább Sally Bowlest, akit Szakács Hajnalka játszik. Nekem ritka ellenszenves figura volt Sally, és tartottam tőle, hogy ebből nem lesz szerelem. Ráadásul nagyon szeretek énekelni, és ez egy olyan musical, amiben mindenki végig énekel, kivéve egy embert, aki nem más, mint Chlifford Bradshaw. Ilyen érzésekkel ugrottam bele ebbe az egészbe. Azzal nyugtattam magam, hogy majd Hajnival úgyis megoldjuk, mert eddig is jó páros voltunk. De elkezdődött a próbaidőszak, és egyre inkább az erősödött meg bennem, hogy ez pusztító lesz számomra. Aztán a próbafolyamat felénél átfordult valami. Elkezdtem érteni és működtetni a karaktert, és nem volt hiányérzetem amiatt, hogy egy zenés műben prózával kell kifejeznem magamat. Hajni pedig egy olyan Sallyt formált meg, aki nemhogy szerethető lett, hanem egyszerűen elájultam tőle, és egyszer csak azt vettem észre, hogy szerelmes lettem Sally Bowlesba. Annyira erős volt ez a kémia, hogy mindenestül megszerettem a darabot, a karakteremet és a zenét is. Érdekes próbafolyamat volt, hiszen vonzódni kezdtem valamihez, ami előtte taszított. Úgy érzem, hogy a kollégáimnak és főleg Hajnalkának köszönhetem ezt.

Az eddigi szerepeid közül melyik volt az, ami a legközelebb áll a személyiségedhez?

Ez nehéz kérdés, mert alapvetően a színész mindig magából fogalmaz, amikor szerepet alkot. De úgy érzem, hogy a Liliomfiból Gyuri figurája egy “Bencés” szerep. Az érzékeny, törékeny hősszerelmes, aki, ha kell, a sarkára áll és antik harcosként küzd a szerelméért. Végletes alak. Ha horoszkóphoz kéne kötni, akkor ikrek, mint én. Van egyfajta emelkedettség és vágy benne a haladásra, ami kiemeli a paraszti környezetből. Ez furcsa disszonanciát válthat ki az emberekben.

Figeczky Bence és Király Attila a Cabaret előadásában         Fotó: Prokl Violetta, Jászai Mari Színház

Akkor te egy igazi hősszerelmes típus vagy a hétköznapokban is?

Igen. Annak érzem magam. Amióta az eszemet tudom, a nőkkel való kapcsolatom fontos része volt az életemnek. Az óvodától a mai napig. A színházban is ez a téma motivál leginkább.

Ez segített neked valaha abban, hogy elcsábíts valakit?

Nem mondanám. A színész szerintem alapvetően gyáva. A színpadon heteken keresztül próbálsz egy szerepet, „ami mögé elbújhatsz”, és azt a szituációt, amiben igazából védve vagy, hisz az egy játék, és a színpad védelmet ad. Le van írva, hogy mi is történik ott és akkor, így mind a két fél tisztában van a helyzettel. Az élet ettől nehezebb. Nincs védelem, felmentés és előre megírt történet. Talán annyi szól a mi szakmánk mellett, hogy hamarabb felismerünk helyzeteket és sémákat. Vagy ha eléggé híres valaki, akkor a rajongó típusú lányokat könnyebb megnyerni. De szerintem ez kérészéletű dolog lehet, amire én személy szerint sosem vágytam. Arra sem, hogy fanatikusan rajongjanak értem.

CÍMKÉK: