Interjú Danis Lídiával
Emlékezetes alakítások fűződnek a nevéhez. Dorine a Tartuffe-ből, a Stuart Mária címszerepe vagy Elizabeth Proctor A salemi boszorkányokból – csak néhány ezekből. A sorozatkedvelők az Aranyéletből ismerhetik a nevét. Danis Lídiával, a tatabányai Jászai Mari Színház színésznőjével a Macbeth előadása előtt beszélgettünk.
Danis Lídia Fotó: Prokl Violetta, Jászai Mari Színház
Egy éve mutattátok be Shakespeare tragédiáját. Mennyi felkészülést igényel ez a szerep, amelyet havonta 1-2 alkalommal játszol?
Folyamatos tanulás számomra Lady Macbeth figurája. Újabb szinteket fedezek fel magamban, és csodálkozom, hogy ilyen is vagyok. Ez a drámairodalom egyik legnehezebben megfogalmazható és körülírható szerepe. Az előadás bemutatója Tatabányán a Jászai Mari Színházban volt, ahol sokszor játszottuk, de nagyon jót tett neki a Szkéné Színház jóval kisebb, szűkösebb játéktere, mert így más, élesebb dimenzióba került a tragédia. Már reggeli felkeléskor van egy enyhe gyomorremegésem, amely más előadásoknál nincsen.
Miért?
Ennek az egyik tényezője a szöveg. Ezt a veretes, bonyolult nyelvet beszélem-e akkor este úgy, ahogyan ez akár az utcán is elhangozhatna. Ez a dilemma. A másik az, hogy ennek a nőnek a rémisztő belső drámáját sikerül-e megjelenítenem. Lady Macbeth majdnem minden mondata emblematikus. Nagypál Gábor, Macbeth alakítójaként nagyszerű partner, mert a legapróbb rezdülésemre is figyel. Például, ha kicsit is másképp csinálok valamit, esetleg máshova teszem a hangsúlyt, azonnal reagál. Ez fontos egy hosszabb szériánál, és az is, hogy utána minden esetben megbeszéljük az aktuális előadáson történteket.
Macbeth Nagypál Gábor és Danis Lídia
A Szkéné Színházban talált otthonra a Macbeth. Mennyiben más a két közönség?
Szerintem a mi Macbeth előadásunknak itt, a Szkéné Színházban a helye. Már az első budapesti előadáson érezhető volt, hogy a finomabb, rejtettebb motívumok is beértek. Nem lehetne mondani, hogy a tatabányai közönség ne lenne nyitott, ám a Szkénébe még vállalkozóbb kedvű közönség jár.
Nehéz a Macbeth-et a repertoáron tartani úgy, hogy a rendezője, Szikszai Rémusz már hosszabb ideje nem tartózkodik Magyarországon?
Nem nehéz, mert vigyázunk az előadásra. Fontos nekünk ez az előadás. Persze Szikszai Rémusz hiányzik nekünk és alig várjuk, hogy újra rendezzen nálunk.
A következő tatabányai bemutatód a Vonat elé leguggolni, amelyben egy pszichiáternőt alakítasz. Mit lehet elárulni a darabról?
Azért érdekes a próbafolyamat, mert izgalmas műhelymunka eredménye lesz a január 12-ei premier. Nemcsak színészként, hanem íróként és zenészként is részt veszünk az előadásban. Összművészeti produkció készül. Valóban pszichiáternőt játszom benne, akinek a hipnózis a szakterülete. Nagyon vártam már, hogy Czukor Balázs rendezésében dolgozhassak.
Szutyok Danis Lídia, Crespo Rodrigo és Bakonyi Csilla
Legutóbbi premiered a Pintér Béla által írt Szutyok, amelyben Anitát, az intézetis cigánylányt alakítod. Anita iránt ellentétes érzelmekkel viseltetik a néző. Mennyire volt célod ezt az ambivalenciát érzékeltetni?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy próbálom a szerepek igazságát megtalálni. Guelmino Sándor, az előadás rendezője sohasem áll meg félúton. Addig csiszolja a színész játékát, amíg el nem éri, amit akar. Anita 17 éves, nagyon egyszerű csaj. Se anyja, se apja, vágyik a jobb életre, de nincs esélye ezt megteremteni magának. Mégis megpróbálja kikaparni a gesztenyét.
Mi a legnagyobb kihívás Anita szerepében?
Közel 40 éves vagyok és 17 évest alakítok. Ennél nagyobb kihívás nincsen. Ráadásul cigány származásúként kell cigányt játszanom, nem könnyű, elhiheted. A romák összetétele annyira bonyolult, hogy nem lehet társadalmi értékítéletet levonni a Szutyokból. Kiindulni ebből bárkinek is nagy tévutat jelent. Esztétikailag viszont becsapós és nyugtalanító játék Pintér Béla darabja, mert provokálja az előítéleteket Anita figuráján keresztül. A Szutyok néha távol áll a mindennapi valóságunktól, máskor egy-egy pillanat telibe talál. Éppen ez a titka az erős színpadi hatásnak.
Az anyaszínházadban, a tatabányai Jászai Mari Színházban többször játszottál vert helyzetből felállni képes nőket. Miért áll közel hozzád ez a típus?
Ezen még nem gondolkodtam. Ma már talán biztosabban érzem, hogy milyen a színpadi erő iránya, amely meggyőző lehet. Szeretem a veszteseket, pontosabban azokat, akik annak látszanak. Ők aztán utolsó erejükkel felkelnek a padlóról. Szerintem ezt érzed. Lehet, hogy alkatomnál fogva ezek a szerepek találnak meg, mert nagy küzdő vagyok. Szeretem a résben láttatni és így a nézőhöz közelebb hozni az embert.
Szutyok Szakács Hajnalka és Danis Lídia
Sokan az Aranyélet vagy a Bogaras szülők című sorozatokból ismernek. Egy interjúban azt mondtad, hogy még tanulod kezelni a bulvárt. Hogyan állsz ezzel most?
Mind a mai napig idegen nekem a bulvár. Mindenki ízlését tisztelem, de azt hiszem, hogy túl unalmas vagyok egy szenzációra éhes pletykalapnak. Nyugodt és kiegyensúlyozott életem van, mindig erre vágytam.
Ha holnaptól társulati tag lehetnél egy budapesti színházban, mit válaszolnál az ajánlatra?
Nemet mondanék, mert nagyon jól érzem magam Tatabányán. Crespo Rodrigo, az igazgatónk az aktuális évadtervével számomra mindig meghatározó értékrendet és színvonalat képvisel. Komoly koncepcióval bíró előadásokat mutatunk be elhivatott rendezőkkel. Az erősségünk az, hogy felvállaljuk a kockázatot. A néző esztétikai elvárásait megosztó előadásokat is játszunk, amelyekről talán távoznak néhányan, ám az ott maradók maradandó élménnyel lesznek gazdagabbak. Ebben azért is hiszek, mert konkrét visszajelzéseket kaptam. Ilyen volt például A salemi boszorkányok Rába Roland rendezésében, amely nem volt könnyen emészthető előadás, mégis többen emlegetik a mai napig. Így szeretek színházat csinálni.
