Interjú Benkő Nórával
Benkő Nóra 2020. március 1. óta tölti be a Városmajori Szabadtéri Színpad igazgatói posztját. Az átalakulás után a Szabadtér Színház Nonprofit Kft. által működtetett két helyszín kettévált: Margitszigeti, illetve Városmajori Szabadtéri Színpadként működik tovább, két különálló intézményként. Az első, Városmajorban töltött évadáról kérdezte Vlasics Sarolta Benkő Nórát.
Benkő Nóra Fotó: Várady Nikolett / Arts&Lens Photography
Kicsit bonyolult eligazodni az intézmények, a nevek sokaságában, de látszik, hogy Ön az egyszerűsítésre törekszik.
Már minden felületünkön a Városmajori Szabadtéri Színpad jelenik meg. Ha az ember elkezd építeni egy brandet, egy fontos dologra kell koncentrálni: az emberekhez egyértelmű üzeneteket kell eljuttatni. Erre törekszünk a Városmajori Szabadtéri Színpad kapcsán is.
Főként színészként ismert, sokat játszott színházban és szerepelt különböző filmekben. Egy színházi intézményt vezetni azonban teljesen más feladat… Érzékelhető, hogy saját nyelvére fordítja a színházat, de miért érezte úgy, hogy ebbe kell fejest ugrania?
Azt hiszem, én nem vagyok tipikus színész, és nem azért, mert öt diplomám van, hanem azért, mert engem a művészet minden szegmense érdekel. Magyar-francia szakot végeztem az egyetemen, utána lettem színész, különböző szerepeket játszottam, de vonzott a gyerekekkel való foglalkozás és érdekelt a drámapedagógia is. 2012-től igazgatom a Pesti Magyar Színiakadémiát, tehát egy intézmény vezetése sem áll távol tőlem, sokéves tapasztalattal rendelkezem. A színiakadémiai munka mellett megszereztem a Közoktatási vezetői oklevelet is, hiszen az akadémiának nem csak a művészeti részével foglalkozom, hanem konkrétan intézményvezetőként tevékenykedem. Nagyon sokféle szegmensét átlátom az előadó-művészeti területnek, illetve az oktatásnak. Gyakorlott vezetőként vonzott ez a feladat, ahol ezt a sokféle tudást szintetizálhatom.
Ha máshonnét közelítem meg a választ, jövőre ötvenéves leszek és úgy gondoltam, most van itt az ideje, hogy az eddigi tapasztalataimat összegezve, valami új dologba kezdjek. Mindig szerettem a kihívásokat, mert azok jellemzően segítik a fejlődést, a saját fejlődésem is – és ez számomra nagyon fontos érték. Szeretném tágítani a kereteimet, újfajta élményekkel gazdagodni és ezáltal másféle hozzáértést szerezni, amelyek segítenek friss szemmel látni és vezetni a színházat.
Nem sajnálta otthagyni a színpadot?
Azt gondolom, hogy jó döntést hoztam. Ugyanakkor tudom, hogy hiányozni fog a színpad vagy a film, mert már most hiányzik, de hiszem, hogy nem zártam le a színpadi jelenlétet, a filmezést örökre az életemben, akadnak majd még feladatok. Március 1-én neveztek ki a Városmajori Szabadtéri Színpad ügyvezetőjének és gyakorlatilag még a kollégákkal sem volt időm ismerkedni, mire a koronavírus miatt bezártak a színházak és mindemellett megkezdődött a két színpad (a Városmajori Szabadtéri Színpad és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad) szétválása is. A vázolt helyzethez képest viszont az általam vezetett szabadtéri színpad egész nyáron telt házzal működött.
A Városmajori Szabadtéri Színpad egyik legfontosabb rendezvénye a Városmajori Színházi Szemle, amit kénytelenek voltak félbeszakítani.
Nagyfokú rugalmassággal kellett ezt az évadot kezelnünk: nem csupán a szemle időpontját írtuk át többször, de az egész évad során volt, hogy egyik napról a másikra kényszerültünk változtatásra. A mustra végül augusztus vége és szeptember eleje közé került, nyolc előadás (három vidéki és öt határon túli) megtartását terveztük. Sajnos a járványügyi helyzet úgy hozta, hogy a határon túli társulatokat, hosszas tervezést és szervezést követően sem tudtuk biztonsággal beléptetni az országba, így végül a megkezdett szemle-sorozatot kénytelenek voltunk félbeszakítani. A szemle első három előadását a közönség mellett a neves szakemberekből álló zsűri – Ráckevei Anna, Máté Gábor, Horváth János Antal és jómagam – is még megtekinthette: a szívszorító és gondolkodásra késztető tatabányai darabot, A kutya különös esete az éjszakában-t, valamint a miskolci színház vendégjátékát, A velencei kalmárt, illetve a győri társulat Váratlan vendég című előadását. A félbeszakadt szemle egyértelműen veszteség, ugyanakkor igyekszünk ehhez is optimistán viszonyulni, hiszen ez volt az egyetlen félbemaradt program, minden más tervünket ragyogóan sikerült megvalósítani – egész nyáron telt házzal működött a színpad.
Már a pályázatában is szempont volt, hogy ne csak a nyári hónapokban tartsanak programokat az intézményben…
Elsősorban nyári színházként működünk, és a kőszínházakhoz képest egy szűkebb intervallumban vagyunk aktívak; idén nyáron a különleges helyzet ellenére közel ötven programot valósítottunk meg két hónap alatt. De hosszabb távon a célunk, hogy egy hiánypótló, változatos és minőségi programokkal telített kulturális teret alkossunk a budai oldal szívében, a hangulatos városmajori parkban. Ehhez azonban 12 hónapon keresztül aktívan, jól láthatóan és elérhetően kell jelen lennünk. Rengeteget ötletelünk a kollégáimmal és keressük a megoldást, hogy miként lehetne a szűkre szabott évadot meghosszabbítanunk.
Fotó: Zsigmond László / Vízió Média
Elsődleges a hideg időjárás elleni védekezés megoldása, a nézőtér komfortosabbá tétele. Már idén javítottunk a munkahelyi körülményeken: tisztasági festést kapott az összes kiszolgáló épület, átrendeztük a belső tereket és légkondicionáló berendezés került minden irodába. Emellett a külső megjelenésünkön is változtattunk: túl vagyunk egy arculatváltáson, karakán megjelenéssel, új színekkel, de a honlapunk és a social felületeink megújulásán is dolgozunk. Folyamatban van a nézőtér korszerűsítése is, amely során a rossz állapotú székeket új, mobilizálható székekre cseréljük, és hogy szélesebb kínálattal várhassuk jövő nyáron a közönségünket, átalakítható nézőteret tervezünk, hogy akár koncertek alatt vagy ha egy-egy előadás megkívánja, mozdítható legyen a széksor az első szektorban.
A Városmajori Szabadtéri Színpad bejáratánál található tágas étterem hasznosításában is gondolkodunk, amely akár 50-100 fő befogadására is alkalmas lenne, jelenleg azonban a koronavírus-járvány miatt a zárt tér csupán elviekben hasznosítható, ezért idén még nem számolunk vele.
Amit viszont szem előtt tartunk, hogy az idei nagy sikerre való tekintettel a filmvetítések mindenképp folytatódnak jövőre is. A nyár során ugyanis felelevenítettük a kertmozi hagyományát – talán sokan nem tudják, hogy 1922-ben a Városmajor kertmoziként indult –, és 10 filmvetítést tartottunk, nyolc alkalommal retrofilmet kínáltunk a nézőknek, két alkalommal pedig nemzetközi alkotás került bemutatásra. Külön érdekessége a mozinknak, hogy a padláson talált és a Budapest Film lelkes munkatársai által felújított, közel hetvenéves vetítőgéppel vetítettük le a filmek nagy részét, de természetesen modern vetítésekre is van lehetőség a megvásárolt projektornak köszönhetően.
Mennyire lehet előre tervezni a jövő évadot ebben a bizonytalanságban?
A következő évad tervezése már zajlik a Városmajorban, de a járványnak köszönhetően kisebb a kőszínházak repertoárja is, amelyből válogathatunk. Ettől függetlenül művészeti tanácsadóm, Peremartoni Krisztina már most járja az országot és nézi az előadásokat. A kulcsszó a minőség, egyetlen egy olyan előadás sem kerülhet nálunk bemutatásra, amelyet nem láttunk. A Szemle programsorozatát megtartanánk, de terveink között rengeteg újítás szerepel, bővülő programkínálatunkba pedig változatos és különleges eseményeket emelünk be. Szeretnénk a fiatalokat is megszólítani, ezért kifejezetten számukra tartogatunk néhány meglepetést a jövő szezonban.
Más-más funkciót tölt be egy kőszínház, mint egy szabadtéri színház. Ez mennyiben befolyásolja az egyes produkciók befogadását?
Nyáron alapvetően pozitív a hangulat, köszönhetően a napsütésnek, a jó időnek és a csillagos égnek. Ilyen külső körülmények mellett nehezebb egy súlyos királydrámát végig nézni, de azért lehet lélekig ható, megrendítő darabokat is vendégül látni. Ilyen volt például A velencei kalmár vagy A kutya különös esete az éjszakában című előadás is. És ez most nem manír a részemről, én tényleg azt a színházat szeretem, ami után nem nagyon van kedvem tapsolni.
Persze azt is szeretem, amikor felszabadultan, őrjöngve, állva tapsolunk, de alapvetően – és amiért én színész lettem –, az olyan előadások adnak sokat nekem, amik után ott maradok a széken és nem tudok felállni. Amúgy azt gondolom, bármennyire is speciálisak a körülmények a Városmajorban, egy jó előadás mindenhova adaptálható, ha van erre tiszta művészi szándék. A színész pedig – már csak hivatásánál fogva is – mindenhez alkalmazkodik.
Más a színészi szemszög és más az igazgatói?
Amikor az ember színészként van benne egy alkotó folyamatban, akkor azt is megmagyarázza magának, ami nem jó, különben nem tudna felmenni a színpadra. Igazgatóként viszont azt látom, hogy nincs értelme olyan színházat csinálni, ami nem akar valami pluszt adni, itt már cél az aktuális helyzetre való – nem direkt, nem didaktikus – reflexió is. A művészetnek ez is a feladata, nem lehet megkerülni. Múzeumot pedig nem érdemes csinálni a színházból, mert unalmassá válik, és a fiatalokat sem lehet ilyen jellegű előadásokkal soha megnyerni.
A színházi világban történtek nagyon látványosan jelzik, ami az országban történik erős politikai felhanggal. Az ön kinevezésekor is sokféle vélemény hangzott el, hogyan viselte?
Túlzásnak tűnhet, de én most már nagyjából tudom, hol tartok és mit érek. Az pedig inkább megdöbbent, hogy még amikor össze kellene tartanunk, mert az a kérdés, hogy lesz-e föld ötven év múlva, hogy mi lesz a gyerekeinkkel, akkor sem vagyunk képesek együtt gondolkodni és közösen csinálni valamit. Még mindig mi vagyunk és ti vagytok. Nagyjából ötezer színész van az országban, mindenki ismer mindenkit, és mi sem tudunk összetartani. Bár erre van személyes, pozitív tapasztalatom is: a nyáron általunk szervezett Összefogás Gála. Magam is meglepődtem, amikor a felhívásunkra nem egészen két hét alatt több mint kétszázan jelentkeztek. Sokan pedig felajánlották a bevételüket az anyagilag rászorultabbaknak. Úgy éreztem, megmozdult valami a szakmában, ilyen eseményekre lenne még szükség, ilyen összetartásra.
Lehet ezen kívül maradni?
Törekszünk rá, a Városmajor befogadó színház, ami azt jelenti, hogy jöhet mindenki, aki jót, értéket tesz le az asztalra. Egy dologban hiszek: a minőségi alkotásban. Ugyanakkor szeretném, ha ez a béke szigete lenne, bármennyire romantikusan hat és illúziónak is tűnik ez az elképzelés.
