Ifjú barbárok – Kolozsvári Állami Magyar Színház, Gyulai Várszínház
Az Ifjú barbárok korszakos mű, egy radikális színházi nemzedék manifesztuma, opus magnuma.
Fotók: Kiss Zoltán
Csak egy tánclépés, BB a cipősarkával érinti a padozatot. A mozdulatra ráúszik a zene, cimbalomhang, mi más. Láblendítés jön, már csöppet cifrázva, újra meg újra. Ismerős a játék, csak nem lábbal, hanem kézzel, pontosabban a zene jelbeszédével: a Kodály-módszer. Aztán BB-hez szegődik KZ, ő is hangokat hív elő, ritmizálva, s együtt piruettezik végig a szépséges dallamot: elvesztettem páromat.
A színlapon Bartók & Kodály. Kötelező kűr? Hagyományápolás? Elfeledett kincsek feltérképezése?
Ó, dehogy.
A két komponista élete és műve csak apropó az alkotóknak az elrugaszkodáshoz, átlépéshez egy másféle univerzumba; történelmi időbe, a magyar sors mélyrétegeibe, egyszervolt világok rejtelmeibe. Hangok, lelkek begyűjtése is csak ugródeszka a groteszk helyzetek abszurdig fokozásához, a bohózati szituációk végtelen variációjához.
Előtérben: Albert Csilla és Imre Éva
Szegényesnek bizonyulnának a szavaim, ha rögzíteni próbálnám a jelenetek villódzását, a poénzuhatagot, gondolatok, érzelmek cikázását, érzések egymásba csúszkálását; a megcsavart táncokat, a megcsavart életeket, az egymásba torlódó zenék összhangzatát; a diszharmóniát, az ábrázolt világ végletességét, fragmentáltságát.
Alkotók és társulat láthatólag hibátlanul működnek együtt, ilyen termékeny szimbiózis csak szerencsés csillagállások közepette jöhet létre. Megkockáztatom: erre az összhangra most kiváltképp a rendezővel és társaival kiegészült kolozsvári együttes képes. Vecsei H. Miklós textusát vélhetőleg az egész társulat írta tovább, és nemcsak az improvizációkkal, hanem hozzáadva a maga érzékenységét, az erdélyi kultúrába mélyen és sokféleképpen beágyazott szókincsét, a különleges hagyományt, a hajlításokat, a székely specialitásokat, a féktelen zenéket.
Váta Lóránd, Szűcs Ervin, Imre Éva, Farkas Loránd és Gedő Zsolt
A produkció léptéke, formátuma, úgy vélem, elképzelhetetlen ifj. Vidnyánszky Attila rendező, Berecz István koreográfus, s valamennyi alkotótársuk, a zenészek, a táncosok kreatív energiái nélkül. S akkor még nem szóltam a színészekről, Váta Lóránd bravúros átváltozásairól, Imre Éva BB-jének mozgásszimfóniájáról, Farkas Loránd beszédjének modulációjáról, hogy mást ne mondjak.
Az első jelenetsorban belülről beszögelik az ajtót a dörömbölő, fenyegető külvilág elől, valahogy úgy, ahogy Pepin sógor elől szögeli be a hálószoba ajtaját a derék sörgyári gondnok, Franci, Jiří Menzel Sörgyári capricciójában.
A beszögelés aktusa tökéletes bohóctréfa: a széttartó végtagokkal küzdő B. rácsap a kezére a nagy nehezen felemelt kisbaltával, aztán a lábakat is baltacsapás éri. A jelenet egyszerre abszurd és tragikomikus: a létért, a megmaradásért folyik a küdelem, de a jelenet bohózatba tart. És deszkákat hoznak be, farostlemezeket, azokat is felszögelik, gondosan, hangosan, és hamar megteremtődik a kétértelműség, a lebegés paradox világa: kizárni a külvilágot, vagy bezárva lenni valamiféle zárt térbe, intim otthonosságba.
Albert Csilla, Imre Éva, Szűcs Ervin és Farkas Loránd
Aztán többen lépnek színre, tömegek hullámoznak; az ifjú B felnevelődésének éveibe pillanthatunk be. S mindjárt egymásba torlódnak nyelvek, szólamok, akaratok, indulatok. „Was ist die ungarische Musik? – ismételgeti negédes álnaivitással a tüsténkedő hivatalnok (Váta Lóránd). Narráció keveredik dialógtöredékekkel, egy késes muszlim is hadonászni kezd a tömegben, tökéletes a zűrzavar. Hol vagyunk? Mikor? Fikció ez, vagy valóság? Az előadás egy pontján elhangzik a mondat a BB-t vizsgáló orvostól: „Nem az idő múlik, hanem mi.” A gondolatsor kisüvít az eleinte konfúzusnak látszó kanavászból.
Váta Lóránd
Ifj. Vidnyánszky Attila nem történeteket mesél, hanem a széttört történetek apró tükörcserepeire reflektál, s a reflexió poéziséből hoz létre valami utánozhatatlant, ami egyszerre érzés, irónia, játék, villanás; a színházcsinálás ironikus képe. A rendező mozgalmas csoportjelenetekkel operál, egyszerre játszik előtér és háttér, mint Jancsó sok filmjében, sokszor paralel cselekvések zajlanak, amelyeknek látszólag csekély közük van egymáshoz. De persze végig szellemi, gondolati, vizuális, verbális „rátéteket” látunk, hallunk, amelyeket végig ellenpontoz, felerősít vagy eliminál a szinte elemeire bontott élőzene, a Tokos Zenekar kitűnő muzsikája.
Külön elemzés tárgya lehetne a zenei kompozíció, Mester Dávid zenei vezető munkája: nemcsak a két komponista műveinek gondosan kiválasztott részleteit illeszti a szerkezetbe, hanem a kulminációs pontokon a zenei nyelv dramaturgiáját is kiaknázva, a jazz, a világzene nagyon is súlyos taktusait, hogy azokkal szembesítse, ha kell, tromfolja BB „tiszta forráshoz” kötődő szólamait.
A zenei matéria olyan erős, hogy néha háttérbe szorítja az egyéb tartalmakat, különösen, ha robusztus táncokkal együtt jelentkezik. Két ragyogó táncos a játék kulcsepizódjában végigtáncolja BB identitásvesztését: nyomul a szilaj világzene, s az ámuló zeneszerző megadja magát, már csak sodródik, feltartott kezű bábuként.
Katartikus a jelenetsor: profán passiójátékot látunk, egy nagy művész pusztulásszimfóniáját. De a táncjátéknak is íve van, látjuk, hogy BB egy ponton túl tétova mozdulataival már csak emlékezik egykori önmagára: az éteri szépség tragikumba fordul. Nem szelíden, barbárul: Berecz István virtuóz koreográfiájának dimenzióit, a táncosok színi jelenlétét meg sem próbálom leírni.
Gedő Zsolt és Imre Éva
Ifj. Vidnyánszkyék munkája akár a feltörhetetlen dió: a végtelenül gazdag gondolati, stiláris, nyelvi, zenei rétegek alatt újabb és újabb rétegekre bukkansz, miközben a csillogó külső forma hallatlanul mulatságos és szórakoztató. Sokféle árnyalata van ennek a groteszkbe ágyazott gondolati tűzijátéknak, sziporkaszimfóniának, egyszerre virgonc és meditatív színpadi létezésnek. Gyors színváltások, apró szkeccsek, jelenetdarabkák követik egymást hatalmas iramban, majd egyszer csak lelassulunk, beáll a meditáció csöndje, a történelem is befigyel, esetleg átcsúszik filmes horrorba vagy groteszk blődlibe a játék.
A pici, dobozszerű térben sok szereplőt zsúfol össze a rendező, a tér koordinátái elmosódnak, a külső és a belső tér tagoltságát szinte csak két ajtó jelzi, azok körül keringnek, vonulnak, szaladgálnak a szereplők. Csíki Csaba díszlettervező a lehető legegyszerűbb, ám legfunkcionálisabb megoldást választotta mindehhez: kilépni a térből s belépni egy másik létezésbe lazán, szinte magától értetődően lehet. BB-t sokszor felkapja és kiviszi a zenésztársa, KZ, s ő feltartott kézzel viseli a rámért rituálét.
A kompozícióban, ha csak egy-egy motívum erejéig is, felismerni véltem Luis Buñuel, Jancsó Miklós, Vidnyánszky Attila, Bodó Viktor szellemujját.
Az előadás minden ízében kidolgozott kreatív csapatmunka. A színészek többsége több szerepet is játszva, az átváltozásokat könnyedén abszolválva vesz részt a hatalmas masinériát mozgató játékban. Albert Csilla, Tőtszegi Zsuzsa szuggesztív asszonyai egyenként is remeklések. Bodolai Balázs higgadt narrátora, Gedő Zsolt sokszoknyás, öntudatos, alacsony növésű nótafája (ami önmagában is jelentéses bohóctréfa), Váta Lóránd cinikus, fennhéjázó államhivatalnoka, szívdöglesztő, agresszív rádióriportere, aki szüntelenül (és szó szerint) riportalanya arcába tolja a mikrofont, sokáig emlékezetes marad.
A groteszk, abszurdba hajló jelenetsorok az előadás erősségei közé tartoznak, a verbális, gesztikus és zenei humornak valóságos enciklopédiája az előadás. Amit szerencsére az is ért, aki nem mélyedt el a bartóki pentatónia rejtelmeibe.
Imre Éva
Barbár K elegáns, délceg, snájdig férfi. Sötét öltöny, fehér ing, hibátlan elegancia: Szűcs Ervin K-ja nagyvonalú is, sármos is, akit nem rendít meg semmiféle kétely és métely. Ő a bázis, a kiegyenlítő, akire mindig számíthatsz. És számíthat B is, ha végtagjai nem engedelmeskednek az akaratának, ha ráomlik a világ s veszni látszik minden, dallamkincs, nemzeti identitás, maradék élet. A döntő pillanatokban majdnem mindig együtt, vállt vállnak vetve állnak. A nagy és a kicsi, a szikla és a zuhatagos bővizű forrás.
Barbár B-n túlméretes szekondhend kabát, csálén lötyög rajta, mint tehénen a gatya.
(A jelmezek, kellékek világa a szalmabálákkal, a tojásdobozokból kreált paravánokkal külön univerzum, jelmeztervező: Cs. Kiss Zsuzsanna.)
Könnyű smink, fakószőke hajzat, törékeny test, porcelánhomlok, széttartó, zenére villanyozódó végtagok.
Egy Buster Keatonba ojtott Fred Astaire, némi Latabárral megspékelve.
Aztán látod, hogyan lesz a hangokból mozdulat, a mozdulatokból zene.
Tánclépteinek nem koreográfiája van, hanem filozófiája. Megtorpanásaival, iramlásaival lekottázza a világmindenséget; de ez is csak bakugrásos játék, bravúrstikli.
Marionett-Krisztus.
Fából faragott királylány.
Imre Éva játssza. Zseniálisan. Ő a Béla.
Én meg ott lenn néha arra gondolok: nem hiszem el, amit látok. Ilyen nincs is, káprázat, fikció.
A nézőtér sokat és hangosan kacarászik, a színháziak is. Borongani is van elég okunk. A zene megváltást hozhat az emberiségnek? Éljen a magyar zene?!
Öreg barbárok nézik az ifjú barbárokat a hűvös gyulai éjszakában.
Mondom, a szavak.
Kapaszkodj, Béla. Come on, szép magyar vitézek.
Poétikusabban: a jövő mint olyan.
Az Ifjú barbárok korszakos mű, egy radikális színházi nemzedék manifesztuma, opus magnuma.
***
Bartók Béla és Kodály Zoltán életéből inspirálódva, Vecsei H. Miklós szövege és a társulat improvizációi alapján.
Ifjú barbárok
a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója
Ps. 2023.
Az esszé a Gyulai Várszínházban 2022. 07. 09-én látott bemutató alapján készült, és 2023 májusában megjelent a szerző új kötetében.
Az előadás sikeresen szerepelt a budapesti Nemzeti Színház nemzetközi fesztiválján, a MITEM-en, a Színházi Olimpia programjában, 2023. 04. 19-22 között.
A Román Színházi Szövetség (UNITER) Imre Évát az Ifjú barbárok című előadásban Barbár B. – azaz Bartók Béla szerepének megformálásáért a legjobb női főszereplő díjára jelölte.
Imre Éva
A Színházi Kritikusok Céhe szavazatai alapján IMRE ÉVA 2023-ban Budapesten elnyerte A legjobb női főszereplő díját Barbár B. megformálásáért – Ifjú barbárok, Kolozsvári Állami Magyar Színház, Gyulai Várszínház
Gratulálunk a kiváló kolozsvári művésznek!
