Feydeau: Osztrigás Mici / Szabadkai Népszínház / Városmajori Színházi Szemle
Egy Leokádia nevű anya hozta világra egy bizonytalan kilétű apától, aki III. Napóleontól kezdve a sarki fűszeresig, bárki lehetett. Abszurd esetben maga Ernest-Aimé Feydeau.
Fotók: Városmajori Színházi Szemle
A hazugság olyan, mint a körhinta. Ha beszáll az ember, a menet végéig nem tud kiszállni.
A főhős tősgyökeres párizsi ficsúr módjára sokat jár a Maximba, pénzét elissza, elkártyázza, jobb esetben alkalmi szeretőkre költi. Legalább kap valamit cserébe. Ingatag anyagi helyzetében sem tétlenkedik, érdekházasságot köt a tehetős portréfestő lányával, ami eléggé megviseli, pár évvel később ír is egy orbitális humorú darabot arról a nyomorultról, aki egy éjszakára kiszabadulva tehetős felesége karmaiból, elmegy a Maximba, csontrészegen ér haza, a nappali kanapéja alatt virrad rá a nap, miközben egy levakarhatatlan hölgy a Maximból, alias Osztrigás Mici a hálószobában az igazak álmát alussza…
Hősünket úgy hívják: Georges Feydeau.
Az ő hőse pedig doktor Petypon, aki – gyors egymásutánban pergő felvonásokon át – fergeteges ritmusban veszíti el önmagát és az élet megoldhatóságába vetett hitet. Minden bizonnyal jóval vidámabb körülmények között, ahogy azt írója, fent nevezett Georges Feydeau személyesen volt kénytelen átélni. Kezdve azzal, hogy egy Leokádia (Léocadie Boguslawa Zalewska) nevű anya hozta világra egy bizonytalan kilétű apától, aki (a korabeli pletykák s az utókor továbbszőtte legendárium szerint) III. Napóleontól kezdve a sarki fűszeresig bárki lehetett. Abszurd esetben maga Ernest-Aimé Feydeau, aki nem mellesleg maga is író volt. Mindenesetre a vad vaudeville-szerző gyorsan magára talált s mintegy hatvan színpadi műben járta körül a gigászian küzdelmes emberi létet és annak minden fonákját.
Osztrigás Micije köztük is az egyik legsikerültebb darab.
A szerző a sitcom, vagyis a helyzetkomikum mestere. Nem sokat teketóriázik a szavakkal, miként más neves pályatársai. Írja, ami jön. Azt adja figurái szájába, amit hasonló szituációban az emberek mondani szoktak. Ám ebből akkora kalamajka keveredik, olyan gigantikusan röhejes szituációk sora, ami a zsigeri humor legkomolyabban vett, legkifinomultabb formája. Mondhatni a létezés grandiózus rendszerében gondolkodik, miközben annak nevetségességét az abszurditásig fokozza. Megcsalt, átvert, kisemmizett, meggyötört arcú szereplők ágálnak a színpadon (kivéve, mikor vidáman énekelve adnak elő örökzöld dallamokat), próbálnak kikászálódni abból a katymaszból, ahová leküzdötték magukat.
E grandiózusan pitiáner küzdelem torkollik szűnni nem akaró humorba.
Más szóval Feydeau-ra nem kell rájátszani. Elég ugyanolyan komolyan venni, ahogy az egyre lehetetlenebb élethelyzetbe sodródó figurák komolyan veszik magukat. Ahogy létük sekélyességébe fúlva próbálnak a felszínen maradni. Petypon össze-vissza hazudozik (a vele egy húron pendülők is), a feleség pedig adja a hülyét, teljes joggal, hisz hülyére veszik. Valójában mindenki hülyének néz mindenkit. És nem tévednek.
Feydeau darabjainak titka a ritmus, az események örjítő száguldása. A szabadkai színház előadása ebben a legjobb. Kapkodjuk a fejünket az elejétől a végéig. Megcsalt szerelmesek, gerjedelemre lobbant özvegyek, egymás karjaiba omló ismeretlenek, boldogtalanságukat bizarr helyzetekben kiélő házaspárok rohangásznak a színpadon. László Sándor rendezésében Mezei Zoltán Petyponja a legnevetségesebb, ahogy a hazudozás hirtelen jött, autodidakta módon megszerzett művészetét űzi. Abban jó, amire predesztinálja a szerep. Komoly arccal tűri a sorscsapásokat, melyek közül a legádázabb Fülöp Tímea elszánt revütáncosnője, a ledérke Mici. Ellentétben Madame Petyponnal, aki a frivolságot otthona falai közt rejtegeti. G. Erdélyi Hermina – bohózatban amúgy elég szokatlan módon – egész karakterfejlődést rejt a szerepbe, egy szemünk előtt alakuló hús-vér asszonyt.
A szöveget elsőként Béldi Izor ügyvéd, zenekritikus, librettószerző, elvetélt regényíró fordította magyarra az új század küszöbén, 1899-ben. Nem sokkal utána, hogy Feydeau megírta, sikerrel be is mutatták a Vígszínházban. Bár állítólagos erkölcstelensége miatt a jobb érzésű családanyákat és családapákat eltanácsolták az előadástól. Feydeau-t végül az éjszakai élet, a szerencsejáték, a szexuális kicsapongások ölték meg. A szifilisz megtámadta az elméjét, sanyarú körülmények közepette szenderült jobblétre egy Rueil-Malmaison-i elmegyógyintézetben. Alteregója, Monsieur Petypon további sorsa ismeretlen.
Georges Feydeau: Osztrigás Mici / Szabadkai Népszínház, Magyar Társulat / Városmajori Színházi Szemle
