Kritikai Szalon, Frankofon Filmnapok
A Művészetek és Irodalom Házában két éve működő Kritikai Szalon irodalmi beszélgetése érdekesen alakult ismét.
Fotók: Szanyi-Nagy Judit
A város tudományos-kulturális életéhez az egyetem sokat tesz hozzá falain belül is, oda hívva az érdeklődőket, s néha kiviszi a programjait külső színterekbe. Az interdiszciplináris Grastyán Konferencia attól volt izgalmas újra, hogy közös szekcióban adták elő s vitatták meg témáikat a különböző szakterületekről érkezők. Az Orosz Központban az orosz nyelv újításairól beszélt egy esti időpontban (amikor már kidőltek mellőle a diákok, kollégák) Marina Radcsenko Horvátországból. Néhányan: külsősök hallgattuk logikus rendszerbe foglalt példáit a különféle innovációkról, amelyek hamar elvesztik újdonságerejüket. Főként angolból vesznek át kifejezéseket (rejv, mer, hit), szavakat és képzőket egyaránt.
A Művészetek és Irodalom Házában két éve működő Kritikai Szalon irodalmi beszélgetése érdekesen alakult ismét. Schein Gábor Svédjéről esett szó, Turi Tímea, Szolláth Dávid és Zsupos Norbert beszélgetését moderálta Vilmos Eszter. Nagyjából egyetértettek a könyv bizonyos hiányosságaiban. Hamar szóba jött, hogy nem tudni, milyen nyelven is beszélnek a szereplők, miért ez a cím, miért rosszak a szereplők kapcsolatai. Túl sokat akar a regény. Ezt nem bírja el – bár majdnem. A tárgyhalmozás és tárgypusztítás köré épül, de még annyi mindent megcéloz, behoz, megérint. Az állami gondozott-motívum helyi értéke zavaros: tudja – vagy nem tudja magáról a fiú, hogy ő az? Megjelennek a Lipótmező elhagyott terei és Svédország, a magyar ’56 és 2006: sok ez és széttart. Az eleje és a vége azonban atmoszférikus. A majdnem megvalósuló kapcsolat a határmezsgyén és a regény erotikus rétege finoman kidolgozott. Turi Tímea szerint nem rossz a regénybeli svéd pár házassága. Házasság. A feleség gyermeket akar az ausztriai menekülttáborból, a férj elhozza – megveszi neki leendő fiukat. (Mint minden mást, így a tárgyakat – de mégsem úgy. Aminek körülményeiről igazán többet is megtudhatnánk, mondja Szolláth.) Plasztikusak viszont a figurák egyes jelenetekben. Vitáztak a fotókról: engem saját olvasatommal egybehangzóan Szolláth Dávid győzött meg arról, hogy elrajzolt, nem illusztratív, de lazán kapcsolódó elemeiként a cselekménynek integráns tényezői a könyvnek.
A legkülönösebben ambivalens benyomást egy kommersz, konzervatív, bejáratott műfajú program: író-olvasó találkozóba beoltott könyvbemutató tette rám a Tudásközpont Csorba Győző Megyei Könyvtárának szervezésében. Forgách András lebilincselően beszélt új könyvéről, a titokzatos című Élő kötet nem maradról. Édesanyja III/1-es ügynökaktáinak lezárására utal a cím, annak halála után. A szerző kifakad, s elkeseredett verbális támadást intéz könyve írásakor a tartótiszt ellen, amikor az még kórházi ágyán is felkeresi anyját: zaklatja egy feladattal. A könyv emlékállítás a nagyszerű, szeretett anyának, s rekonstruálása a nem-tudottnak: miért és hogyan vállalhatta el a feladatot. Fontos megismernünk a sorsokat, az életeket, életutakat, mondja és írja, hogy lássuk: kik voltak ők. Sietett a könyvvel, hogy az övé legyen a tézis, a tétel, a narratíva, amihez viszonyulni lehet. Ne más érintettek, például Petriék felől érkezzen a feltárás, akiket az ő lakásában hallgattak le. Jól felfogott érdek köti tehát a kitárulkozáshoz. Bátyja fotókiállításával egy időben készül el a mű, húguk nem támogatja a nyilvánosságra hozatalt. Pontos az időzítés és a marketing: semmi nem szivárog ki előre, de a könyv megjelenésekor interjúk sokasága is napvilágot lát. Pécsett – ahova egy baranyai községben megtartott találkozóról jönnek – izgatott a szerző, megszavaztatja közönségét arról, jól járt-e azzal, hogy tudomást szerzett anyja állambiztonsági munkásságáról. A szavazó többséggel tart: ha már megtörtént, így a jobb, s örül, hogy meg tudta oldani a nehéz feladatot, megfelelve a kihívásnak. Érzékenyen érintik a kérdések, hosszan védi koncepcióját s magyarázza, mi miért van ott, úgy, s mit jelent.
A Tudásközpont két nagy termébe gyakran hirdetnek meg rendezvényeket. Néhány héttel később Görög Ibolya nagysikerű protokoll-előadásán jártam ott. Dőltünk a nevetéstől a rengeteg fiatallal, olyan mókásan, szemléletesen mutatta be nekünk színészi, stand-upos vénával a szakértő, milyen hibákat vétünk a társadalmi érintkezések során. Szó esett arról is, ki köszön, ha betérünk valahova és elmegyünk onnan. (Van ám a jelen tudósításomban felidézett rengeteg program szervezői közül egyvalaki, aki rendszeresen NEM köszön sem előre, sem vissza, nem fogadja az üdvözlésünket és nem reagál arra, amikor megköszönjük neki, hogy beengedett.)
A bemutatott időszak jelentős eseménye volt a Frankofon Filmnapok és Filméjszaka az Apollo moziban, amelynek két terme ilyenkor, a fesztiválszerű vetítésekkor telik meg valamennyire – az általam látott hat filmen átlagolva félházas volt az érdeklődés. Az első napon egy egész éjszaka is láthatók voltak az új alkotások, amikre bérletet lehetett váltani – minél több filmre nevezel be, annál olcsóbban. Működik ez a szisztéma – mintha ez működne csak. Azaz, úgy látszik, kell valamiféle showelem, körítés ahhoz, hogy tényleg betérjenek a moziba az emberek. (Hogy legyen például valóságos gasztrokörítés, amilyen itt majd néhány héttel később a Vándorutak ízei című program.) Kétfelé oszlanak az általam látott alkotások. Az egyik a magánéleti halmaz: egyre-másra tinédzserek zaklatnak, hoznak zavarba középkorúakat. A fiatal, bohó lány a Szívecskéim című alkotásban mániákus kedvességgel ragaszkodik az idősebb férfihoz, aki egy másik ideát kerget. Kölcsönös vonzalommá válik a viszony a lánnyal, akit a férfi bár elenged, nem tudja feledni, örökké bánja majd gyengeségét. Helyenként bizarr, morbid, gyenge limonádék ezek, de részleteikért, például a tájért, ahol játszódnak, meg lehet bocsátani nekik. Egyszer megnézhetők. Lolitaként varrják rá magukat bennük a lányok idősebb férfiakra, például barátnőjük apjára (Egy őrült pillanat), vagy üldözik el rémesnél rémségesebb technikákkal egyedül maradt anyjuk, apjuk új partnereit (Így jártam a mostohámmal). A Hétköznapi titkainkban, bár nem ugyanez a kategória, melankolikusan furcsák a fiatalok. A frissen apává vált báty nem tud elköteleződni, otthon maradt öccse nem tud megbirkózni sem híres riporter anyjuk halálával, sem özvegy apja új, titkolt kapcsolatával. Anyjuk haláláról pedig kiderül: öngyilkosság. A nő nem tudott választani az intenzív, veszélyes élet (amihez szeretője is hozzátartozott), valamint az otthon és család között. A döntési helyzetekben tanúsított gyengeség mindegyiküknél megjelenik. Az elvarratlan, bevallatlan szálak tragikumával ez túlzsúfoltsága ellenére megkapó művé teszi a filmet. A másik csoportba a társadalmi érzékenyítés nagy történetei tartoznak: a Legújabb testamentum és az Emlékek őrzői. Az utóbbi sikertörténet katarzissal, benne a legaktuálisabb társadalmi kihívásokra vágyott válasszal. Problémás középiskolások egy külvárosi francia iskolában, bevándorlók gyerekei, akik nem találják helyüket kábult állapotokba, aszociális magatartásba, bűnözésbe menekülnek. Történelemtanáruk és könyvtárosuk benevezi őket a „Gyerekek és kamaszok a náci koncentrációs táborokban” című országos vetélkedőre. A kezdeti ellenállás és bizonytalankodás után belemerülnek a munkába. A túlélő öreg férfi megrázó tanúbizonyságának meghallgatása, a gyerekáldozatok képeinek végignézése során sokféle anyaggal találkoznak. A dokumentumok feldolgozása közben egyiküktől elhangzik egy kétségbeesett mondat. Különös jelentősége (és zöngéje) lehet mindannyiunk számára: –„A gyerekeknek nem kellett volna meghalniuk, hiszen a németek nem is várták el egy idő után az odaszállításukat. Mi, franciák egyre küldtük viszont őket még akkor is!!”
A másik mű a maga groteszk, bizarr, játékos, szürreális-szarkasztikus karakterével az (emberképű, kisszerű) Isten által irányított földi sorsokba – és azok átmeneti megváltoztatásába láttat bele. Isten kislánya idézi ezt elő mindenki haláldátumának kiértesítésével mobiltelefonjaikra. Eljön hozzájuk, s részt vesz velük néhányuk: az új tanítványok utolsónak tűnő napjainak megélésében. Megrázó, furcsa életeket követhetünk így. Jobban belegondolva: mindegyikünkéből lehetne ilyen epizódokat forgatni. Aztán újra fordul egyet a kocka immár Isten otthon maradt feleségének önállósodásával. Istenné végre, felszabadulva zsarnok férjének a nyomása alól, elkezd alkotni. Mintásra színezi az eget…
