A Szebeni Műhely fotográfusainak galériája
2020. március közepén fogalmazódott meg ez a nagyon szubjektív felhívás, és küldetett el a Szebeni Műhely tagjainak e-mail-címére.

A Szebeni Műhely 2019-ben: (felső sor balról) Gaál Zoltán, Fejér Gábor, Kiss-Kuntler Árpád, Fazekas István, Móricz-Sabján Simon, Dobos Tamás, Reviczky Zsolt, Hossala Tamás, Németh György, Bácsi Róbert László. Középső sor: Szántó György, Szabó Bernadett, Benkő Sándor. Ülő sor: Bánkuti András, Keleti Éva, Szebeni András, Hajdú Éva, Kincses Károly
Barátaim, Szaktársak, Műhelytagok!
Halmozottan veszélyeztetett helyzetem szigorú karanténba zárt, Zsuzsámmal együtt. Van telefon, internet, s a lányunk bevásárol nekünk. Büszke vagyok rá, hogy remekül főzök, így isteni menüket készítek. Régen nem feldolgozott képeimet rendezem, s itt fedeztem fel olyan képeket a digitális archívumban, amiket még nem is publikáltam.
Kitűnő barátom, kollégánk, Kissárpi – Kiss-Kuntler Árpád – a minap hívott, hogy miért nem csinálunk valamit, mi, a Műhely, a rettenetes helyzet alatt. Néhány nap töprengés után a következőt javasolnám, azaz arra kérnélek Titeket, küldjetek képeket!
Gabriel García Márquez világhírű regénye, a Szerelem a kolera idején adta az ötletet ahhoz, hogy képeket várjunk Kincses Károly kurátorral együtt a Szebeni Műhely fotográfusaitól, azzal a címmel, hogy Képek a karantén idején. Annak idején, a kitűnő André Kertész a lakásában, New Yorkban készített egy kötetnyi képet anélkül, hogy kimozdult volna otthonából.
Tehát, kérem, küldjetek nekünk képeket, amik a karantén alatt készülnek!
Arra gondoltam, az első határidő legyen 2020. április 30.
Az anyagot közzétesszük egy mértékadó, internetes kulturális fórumon, a főszerkesztőtől tegnap megkaptam az ígéretet.
Várom véleményeteket, de legfőképpen a képeket!
Nagyon, nagyon vigyázzatok magatokra, családjaitokra!!!
Szebeni András művészeti vezető
*****
Ahány ember, ahány fotós, annyi egyéni taktika és stratégia a karantén épeszű túlélésére. A legszélső végletet Szabó Bernadett jelenti, aki végigdolgozta az egészet fotóriporterként, gyakran a „frontvonalban”, s nem is tudott mit kezdeni a felhívással. A másik véglet Szebeni András, aki két hónapja egyetlen pillanatra sem léphette át lakása küszöbét. A többiek ahányan, annyiféleképpen, ki magányosan, ki családdal, kisgyerekekkel élte át ezt az időszakot. Legtöbbjük a maga szűk környezetét fotózta, érzékenyen reagálva az őket minden nap körülvevő tárgyak és a fények találkozásaira. Mások olyan dolgokat fényképeztek, amikre korábban, a mindennapi robot idején nem jutott idejük, energiájuk… Érdekessége a dolognak, hogy a fotográfusok mellett most először adott képeket a művészeti vezető és a kurátor is. Szóval a Szebeni Műhely Képek a karantén idején című válogatása, mint cseppben a tenger, hűen tükrözi az utóbbi két hónap hazai viszonyainak egy részét.
Kincses Károly kurátor
A Szebeni Műhely fotográfusainak első galériája:
/Folytatása következik/
A Szebeni Műhely főtámogatója a Hunguest Hotels Zrt.