Játszótársak

Elhangzott Ilovszky Béla kiállításának megnyitóján a békéscsabai Jókai Színház NEXUS Fesztiválján

Volt egyszer egy Film, Színház, Muzsika.

Alföldi Róbert, Garas Dezső, Törőcsik Mari

A fiatalabb korosztálynak már ez a mondat önmagában is valamiféle régmúltat idéz. De én még jól emlékszem arra, ahogy gimnazistaként lapozgatom a hetilapot, és a próbabeszámolók, a bemutatók előzetesei, a riportok, az interjúk között mindig fölbukkannak azok az izgalmas fényképek, amelyeknek az alján ez áll: „Fotó: Ilovszky Béla”.

Aztán telnek az évek. Film, Színház, Muzsika még mindig van. Engem Gali László igazgató leszerződtet pályakezdő dramaturgként a frissen alakult egri Gárdonyi Géza Színházba. Elérkezünk az első főpróbahéthez. Egyszercsak megjelenik két fiatalember: a Film, Színház, Muzsika fotóriporterei. A sajnálatosan fiatalon elhunyt Sipos Géza és az akkor általam már névről jól ismert Ilovszky Béla.

A Szőke István rendezte a Tehetségek és tisztelői sikeresen megörökített főpróbája után vacsora a kultikus Talizmánban a vár tövében, legényfogó-leves, desszertként a híres-neves gömbpalacsinta – és valahogy, nem is tudom, hogyan, Béla egyszer csak a barátom lett.

Azóta pedig jön. Mindenhová.

Jön a Kőszegi Várszínház bemutatóira, jön a temesvári Hamletre Victor Frunza rendezésében, jön a Gyulai Várszínház felolvasószínházaira, legyen az Térey, Székely Csaba vagy Garaczi, Zsámbékra, Kaposvárra Szabó K. Istvánhoz és a Karamazovokhoz, Kolozsvárra, Kisvárdára…

Azokat a helyeket sorolom, ahol én is ott vagyok, ahol találkozunk, de ő nemcsak odamegy – mindenütt ott van.

A főpróbahéten egyszer csak jön a telefon: „Na, mikor lesztek úgy, hogy mehetek fotózni?” Mindehhez tudni kell, hogy a főpróbahét a színházi ember legkényesebb időszaka. A színész érzékeny műszer, ilyentájt különösen utálja, ha belesnek abba, ami még csak félkész.

De Ilovszky Béla kivétel. Ő ott lehet. Mert ő nem kívülről jön. Ő közénk tartozik.

Úgy van ott – hogy közben szinte észre sem vesszük.

Talán ez az egyik legnagyobb tudása: úgy van jelen, hogy közben nem zavarja meg azt, amit meg akar örökíteni.

Ilovszky Béla a magyar színház házi szemtanúja.

És nemcsak fotózik.

Honlapot szerkeszt, a Theater Online-t. Azt a Theater Online-t, ami gyakorlatilag egy gigantikus Ilovszky-archívum

Nem tudom, Ilovszky Bélának hány órából áll egy nap. Nekem biztos, hogy kevesebből.

De hadd beszéljek végre erről a csodálatos Játszótársak kiállításról! Aminek a legfőbb üzenete, hogy egyedül nem megy.

Elképesztő ez a gazdagság, ez a sokféleség, ami itt látható.

Egyrészt megható látni ezeket a szakmai-emberi kapcsolatokat, párokat, találkozásokat – miközben egy egész magyar színháztörténet rajzolódik ki.

Mert Ilovszky Béla egyszerre tud szakmai, intim, bulvár és történeti – vagyis hiteles lenni.

Egyetlen fényképen.

Ott van például Alföldi Róbert és Murányi Tünde a Rómeó és Júliában több mint 30 évvel ezelőttről – és máris mögötte van egy nagy történet.

Fodor Tamás, Béres Ilona

Béres Ilona és Fodor Tamás – és egyszerre csak nem két színészt látunk, hanem egy kapcsolatot, egy korszakot, egy színházi világot.

Kulka János és Maia Morgenstern: mögöttük megidéződik szellemiségében Mátyás Irén, Zsámbék, a nemzetközi csapat, a Bánk bán – az a Kulka, aki csillag a magyar színjátszás egén, és az a Maia, aki először a Lola Blauval varázsolta el a magyar közönséget a Bárkán, úgy, hogy örökre megjegyeztük a nevét…

És persze Ilovszky Béla ott is ott volt, és lefényképezte.

Ahogy lefényképezte Kállai Ferenc és Bessenyei Ferenc derűs egymásra nézését – igazi színházi történelem – és mégis friss kép.

Talán ez Ilovszky Béla nagy titkainak egyike.

Hogy ami az egyik pillanatban már történelem, azt ő a következő pillanatban újra jelenidejűvé teszi.

Ő nem egyszerűen embereket fényképez.

Kapcsolatokat fényképez.

És időt.

És azt, ami egyébként eltűnne.

És még valami.

Ilovszky Béla dokumentálta a magyar színházat – miközben saját magáról alig készült dokumentáció. Nincs róla rendes életrajz. Nincs róla nagy portré, nincs róla összefoglaló tanulmány. Még a wikipédián sincs. És van ebben valami abszurd.

Mert ki az a magyar színházi ember, aki ne tudná, ki ő?

És mert ha egyszer valaki meg akarná írni az elmúlt ötven év magyar színházának történetét, alighanem minden fejezethez találna egy képet, amelynek alján ott áll: „Fotó: Ilovszky Béla”.

Ilovszky Béla mindig másokat tesz láthatóvá úgy, hogy közben ő maga láthatatlan marad.

Drága Ilovszky Béla, szaladj még nagyon sokáig a világban, meg itt körülöttünk!

Cipeld tovább a mázsás felszerelésedet – talán éppen ettől maradsz örökifjú.

Örökítsd meg a megörökíthetetlent!

Nélküled nincs magyar színház.