Interjú Pál Emőkével
Pál Emőke, a gyergyóremetei származású magyar színésznő fiatal kora ellenére jó néhány szereplésével felhívta magára a filmes- és színházi szakma, na meg természetesen a közönség figyelmét. Játszott a Dragoste 2. Americában, valamint Bagota Béla Valan – Az angyalok völgye című filmjében. Szeptember végétől ismét a moziképernyőn köszön vissza, hiszen Csoma Sándor első nagyjátékfilmjének, a Magasságok és mélységek főszereplője. A film a hegymászó Erőss Zsolt özvegyének, Sterczer Hildának a történetéről szól, akit Pál Emőke alakít.
Pál Emőke
Még mielőtt a filmre térnénk, menjünk vissza 2013-ba. Magad is végig követetted Erőss Zsolt történetét, ahogy kis túlzással az egész ország?
Igen, Zsoltról természetesen a tragédia előtt is hallottam, tinédzser korom óta számon tartottam, ugyanis egy helyről származunk. Nagyon népszerű volt nálunk Erdélyben, sok előadást tartott. Akit viszont kevésbé ismertem, ő Hilda, Zsolt özvegye. Nem tudtam, mivel foglalkozik, később lett csak nyilvánvaló, hogy ő is hegymászó.
Hogy talált rád Csoma Sándor, a rendező?
Látott egy kisjátékfilmben, megszerezte a telefonszámomat, majd eljött hozzám Kolozsvárra, hogy meséljen a terveiről. Ekkor még semmi pénz nem volt a filmre, és a forgatókönyv sem volt kész. Azt tudni kell, hogy Sándor előbb szereplőket választ, s utána a kiválasztott személyekre írja rá a szerepet. Tehát a kolozsvári beszélgetésünk után eltelt úgy másfél év, miután sor került a hivatalos castingra, ahol megnézett Sándor, illetve én is őt, mint rendezőt. Végül úgy döntött, kitart mellettem.
Azt mondod, te magad is megnézted, milyen rendező. Volt dilemmád? A nem mint lehetőség felmerült?
Nem könnyű nemet mondani, gyakorlom mind a szakmában, mind pedig a magánéletben. Erre a szép felkérésre egyértelmű igent mondtam. Rendkívül szép kihívásnak gondoltam, és látva Sándor kisfilmjeit, még inkább erősödött bennem a vágy, hogy dolgozhassak vele.
Mit éreztél először, amikor biztossá vált, hogy te alakítod Hildát?
Érdekes módon – akkor még – nem ijedtem meg a feladattól, nem úgy, mint az első nagyjátékfilmemnél, ami után megfogadtam, többet nem követem el ezt a hibát. A Magasságok és mélységek a harmadik egész estés filmem, már nagyobb önbizalommal fogtam neki. Sándor azt mondta, fontos számára, hogy a színész arcában már meglegyen a történet. Szerinte nekem karakteres, filmes arcom van, és ami a legfontosabb, átsejlik az a fajta mélység, erő és fanatizmus, amit Hildában is lát. Egyébként én magamat nem ilyennek látom, nem ilyennek érzem.
Fotó: Wikipédia
Milyennek látod magad?
Azt hiszem az ember saját magát végtelenül összetettnek érzékeli, kezdetben nem éreztem magamban azt a nyers erőt, ami Hildában megvan, éppen ezért keresgélnem kellett önmagamban. Úgy képzelem el a szerepalkotást, mint valami szivárványt: az összes szín megvan bennünk, de adott helyzetben, adott életszakaszban bizonyos színek dominálnak. Amelyikre éppen szükséged van színészként, azt felerősíted magadban. Vagyis elsősorban magamban kell megkeresni azt a bizonyos színt, majd kialakítani, hogy miként vezéreljem az energiáimat, a testemet, a reakciómat és a bennem lezajló érzelmi folyamatokat úgy, hogy azzal a szerepet és a forgatókönyvet szolgáljam.
Mennyire ijesztett meg, hogy a történet – amellett, hogy tragikus és nem is olyan régi –, valós eseményeket dolgoz fel?
Talán Sándor nevében is mondhatom, hogy ez egyfajta plusz nyomást jelentett. Rendezői koncepció volt, hogy ne próbáljam Hilda mozdulatait, gesztusait, manírjait leutánozni, ami számomra nagyon felszabadító volt, hisz nem kellett plusz külsőségekre koncentrálnom, melyek elvonták volna a figyelmemet a lényegről. Sokkal inkább a belső világomra, a folyamatra akartam fókuszálni. Arról nem is beszélve, hogy a film bár a valós történeten alapul, tartalmaz fikciós elemeket is. Nemrég valaki úgy fogalmazott a filmkészítésről, hogy mindenkinek a fejében él egy film a forgatásról, az operatőrnek is, a rendezőnek is, a színészeknek is, de ezek nem ugyanazok a filmek.
Most már „csak” egy film van, és ez látható a mozikban. Hogy érzed, eltér attól a filmtől, ami a te fejedben élt a forgatásról?
Nagyon sokáig kísért a kétely, méghozzá az önmagamban való kétely, mert maga a forgatás egy komfortzónán kívüli állapot, kevés alvással, megterhelő napokkal. Nem voltam biztos benne, hogy van ehhez elég erőm, és a fáradság miatt sokszor elvesztettem a józan ítélőképességem, így jóval rosszabbnak ítéltem meg a forgatási helyzeteket. Gyakran úgy éreztem, jó lett volna, ha még egyszer fölvesszük.
A forgatás komfortzónán kívüli állapot
Tanultál valamit saját magadról a munkafolyamat alatt?
Színészként sokat. Az első néhány napon stresszes voltam, de megtanultam, hogy le kell nyugodnom, mert úgy sokkal jobban megy a munka. Nem könnyű kívülállóként figyelni a végeredményt, talán nem is lehet. Bár amikor másodszorra néztem, már egészen megfeledkeztem arról, hogy magamat látom vissza, és egy önálló, jól működő filmet tudtam nézni. Az egész csapat beletett apait, anyait. Sándor rögtön az elején elmondta, mivel kis költségvetésű filmről beszélünk, az egyik feladata az, hogy az egész stábot fanatizálja, ezzel feledtetve, hogy kevés pénz áll rendelkezésünkre. Engem egyértelműen sikerült fanatizálnia.
Úgy sejtem nem csupán lelkileg, de testileg is készülnöd kellett…
Igen, fogynom és izmosodnom kellett. Utóbbi sikerülhetett volna jobban is, talán ehettem volna több fehérjét. Forgattunk egy kifejezetten erős hegymászós jelenetet, az sajnos végül kimaradt a filmből. Korábban sem voltam nagy sportoló, de ha az ember a színpadon él, elég sokat mozog. Mindig arra koncentrálok éppen, ami az előttem álló feladathoz a legszükségesebb: ha például musicalben játszom, akkor az ének kerül középpontba.
Hogyan készültél lelkileg Hilda szerepére?
Épp erre akartam kitérni, ugyanis rendkívül nehéz helyzet, amikor valaki hirtelen veszít el valakit, váratlanul éri a gyász. Egy színész egyszer azt nyilatkozta, úgy készül fel a szerepére, hogy rengeteget olvas, utánanéz, jegyzetel, de amikor eljön a forgatás napja, elengedi az összes intellektuális tudást.
A lényeg úgyis megmarad, ami tovább segíti a lelkét, a testét és a szellemét. Bár a történet valós eseményekre építkezik, nekem mégiscsak színészi feladat volt, nem nyomhatta rá a bélyegét a munkámra a gyász, csak annyira, amennyire a szerepet szolgálom vele. Máskülönben nehéz megóvnia a színésznek a mentális egészségét. Ez persze hosszú tanulási folyamat. Nem mondom, hogy az elején nem határozta meg rettentően a szerep a hangulatomat, de muszáj tőle szabadulni. Hozzáteszem, soha nem ért ilyen jellegű fájdalom, s bár a déd- és nagyszüleim közül már elmentek többen, ez mégsem az a helyzet, amikor egy kétgyermekes fiatal édesapa a hegyen marad… Az interjúkötetben meséli Hilda, hogy a mennyire nehéz volt az első karácsonyuk Zsolt nélül. Amikor a Zsolt hiánya miatt érzett fájdalmat kellett megtalálnom magamban a forgatáson, gyakran idéztem meg képzeletemben ezt a képet.
Pál Emőke a Magasságok és mélységek forgatásán
Hogy érzed, könnyű veled együtt dolgozni?
Egy rendezőnő ismerősöm egyszer azt mondta, inkább dolgozik olyan színésszel, aki nem feltétlen zseni, de lehet vele együtt dolgozni, mint olyannal, aki fantasztikus, ugyanakkor kiállhatatlan természete van. Talán a stáb tudna erre pontos választ adni. Én nyilván azt gondolom, hogy nem olyan nehéz velem az együttműködés. Visszatekintve, azt hiszem a legjobbat hoztuk ki egymásból a stábbal, ugyanakkor adódott egy-két apróbb konfliktus, vita, bár ezt teljesen természetesnek ítélem.
