Valan – Az angyalok völgye
Az emberi kultúrtörténet krimiben tobzódó korszakát írjuk. Egy már-már univerzálissá eszkalálódó korszakot, amelyben a (mozgóképes) művészet és szórakoztatóipar megkerülhetetlen tematikája a bűnügy. A gyilkolás aktusa annak minden következményével együtt.
Krisztik Csaba
A büszke havasok könyörtelen világa ez. A hó alatt rejtőző gyerektetemek, jéggé dermedt halottak rettenthetetlen világa. A gyermekprostitúció véres valóságáé. Az angyali áldozatoké és az őket körülvevő, érzelmeiktől megfosztott, lelki nyomorultaké. A létükért küzdőké és az igazságért küzdőké. A történelmi múltba vesző, eltörölhetetlen, csontig hatoló kilátástalanságé… Jégbe fagyott bűnök metsző közege, melyet csak a jelen kiömlő könnyei, a frissen kiontott vér képes testmeleggé lehelni. A Gyergyói-havasok és a Csíki-havasok között, az Olt völgyében fekszik egy város. Balánbánya a neve, románul Bălan, amely önnön testét adta a képzeletbeli Valannak. Hátterét annak a soha meg nem történt, mégis ismerős, evilági sztorinak, amelynek valóságmorzsákból összeálló rettenete már régtől fogva az agyunkba fagyott.
A művész, aki normális esetben a néplélek kifejezője – nem nélkülözve némi jövőbelátó beütést – belőlünk hívta elő.
Bagota Béla nagyjátékfilmes bemutatkozása egy brassói rendőrről szól, akinek a húga a Ceausescu-i diktatúra live show-ban világgá kürtölt bukásakor tűnik el, s mikor évtizedek után halott angyalként kerül elő az őt vastagon befedő jég alól, szép lassan fölsejlenek a környék bűnei. Az elmúlás végérvényessége mindennél fájóbb, ám az értelmetlen halál gerjesztette energia még képes lehet az elátkozott vidék újabb gyermekáldozatait megmenteni. A nem titkoltan skandináv ihletésű bűnügyi történet mind képi (operatőr: Garas Dániel), mind érzelmi világát tekintve (forgatókönyv: Bagota Béla) érzékenyen reflektál a létéért küzdő európai kultúra nyugati széllel hozott áramlataira. S vele a keleti végeken dúló tárgyi és lelki nyomorra.
Tollas Gábor és Krisztik Csaba
Miért éppen krimi?
Kérdezhetnénk álnaiv felhangokkal annak a fényében, hogy az emberi kultúrtörténet krimikben tobzódó korszakát írjuk. Egy átkriminalizált, s ekként egyre inkább univerzálissá eszkalálódó korszakot, amelyben a (mozgóképes) művészet és szórakoztatóipar megkerülhetetlen tematikája a bűnügy. A gyilkolás aktusa annak minden következményével együtt. Arról nem beszélve, hogy a néző ily módon könnyedebben szánkázik végig a történeten. Hajtja a kíváncsiság – a vágy az igazságtétel nyújtotta, semmihez sem hasonlítható kielégülésre. A vágy arra, hogy instant módon fölfaljon, megemésszen egy történetet a maga jól irányzott megfejtésével együtt, hogy aztán semmi perc alatt, rövid úton megszabaduljon tőle. Valójában itt válnak szét a szórakoztatóipar napi horrort idéző, tömegesen készülő darabjai (amit ilyen-olyan oknál fogva egyenesen zabálnak az új évezred erőszakhoz szokott nézői) és művészi igénnyel készült társaik, mint Bagota filmje is, amelyben a bűn mellett főszerepet kap a kor, a társadalmi környezet, az adott közegre jellemző, kibogozhatatlannak tűnő emberi kapcsolatrendszer és jószerivel annak törvényszerűségei.
Pál Emőke és Krisztik Csaba
A tárgyi világ igénytelensége a lélek kietlenségének a kifejezője.
Mondhatnánk a riasztóan nyomorúságos napi létezés elénk tolt relikviáit szemlélve, ám itt némileg megbillen a párhuzam a havasok jéggé dermedt világába burkolózó Valan és a harmadik évezred elején világhódító útjára indult skandináv krimi között. Ott egy a köztudatban jóléti társadalomként elkönyvelt közösség mélyen szántó kritikáját látjuk, ami szembemegy a fejekben elő sztereotípiákkal, s mint ilyen bizarr fricska a jóléti társadalomnak, míg itt az emberi és tárgyi környezet végső lepusztultsága épp megfelel magyar/román/balkáni modellről kialakított képnek. Vagyis a „pont megfelelő” nyomort látjuk.
Ezt árnyalja a történet képi világa a maga alulról és felülről fényképezett, szégyentelenül föltárulkozó dimenzióival.
Árnyalják a gondosan kiválasztott erdélyi magyar szereplőgárda arcukba tolt kamerával fényképezett legbenső érzelmei. A színházi színésznek is bravúros Krisztik Csaba rezzenéstelen nyomozójának jól dekódolható emóciói, látványos ellenpontjaként a Nemzeti Színház Bánk bánjaként elhíresült Mátray László véglétben kapálózó férfialakjának nyers indulatai, Nyakó Júlia a budapesti iskolán nevelkedett precíz lélekrajza vagy a hasonló ismereteket a zsigereiben hordozó Pál Emőke nyomorult kapcsolatban tengődő, fiatal anyafigurája. Gyengéden árnyalja tovább Hatházi András, az erdélyi színjátszás ikonikus alakja, mint lágy szavú lélekmentő, és a marosvásárhelyi magyar társulat két színésze, Tollas Gábor és Meszesi Oszkár, mint a tragikomédia határán egyensúlyozó, ugyanakkor történelmi tragédiákat magukban hordozó, elcseszett rendőrpáros. Árnyalja a bátran felvállalt kétnyelvűség, a román szó, Erdély önmagán túlmutató román-magyar kétnyelvűsége.
Valamint a zene.
Márkos Albert háttérbe húzódó, ugyanakkor az események szenvedélyes mélyébe tekintő zenéje. A tél. A hó. Veszett hideg van.
A Valan – Az angyalok völgye a Magyar Filmadatbázison
