Enyedi Ildikó: Csendes barát
Mindannyiunknak szüksége van egy csendes barátra. Most talán jobban, mint valaha. A néma kapcsolódásra, szavak és üzenetek nélküli kommunikációra. A másik valódi érzékelésére, legyen az ember, állat, vagy egy muskátli az ablakban.
Enyedi Ildikó korunk talán legérzékenyebb rendezője. Filmjei az emberi – pontosabban inkább földi – létet egy olyan nézőpontból élik át, amit sehol máshol nem tapasztalni. Egyfajta ártatlan, finom, nem tolakodó megfigyelő, mégis mélyebbre hatol, mint egy ginkgo gyökerei.
Nem feltárni, megismerni próbálja alanyait. Akár egy jó terapeuta, biztonságos környezetet teremt nekik, ahol önmaguk lehetnek és maguktól nyílnak meg, szavak nélkül, teljes valójukban előttünk.
Ahhoz, hogy ez a hatás megszülessen a vásznon, szükség van az alkotó teljes bevonódására és arra, hogy egy produkció minden tagja átélje ezt a bizonyos biztonságos, tiszta közeget. Merjenek őszintén kíváncsiak lenni, maguk felfedezni és átélni ezt az esszenciát. Ezáltal a film több lesz történetmesélés médiumánál, üzenethordozónál vagy pusztán élmények csatornázásánál. Az empátia, a megélés és a kapcsolódás eszközévé válik, mondhatni élő organizmussá, amelynek saját lénye, szelleme van.
Enyedi filmjének alaphelyzete egy meglehetősen egyszerű, és könnyen átélhető szituáció. Egy hongkongi idegtudós a COVID pandémia idején egy hosszú múlttal rendelkező német egyetem campusán ragad, melynek kertjében hatalmas Ginkgo biloba fa magasodik. Az emberi életöltők sokszorosát megélt fa elkezdi felkelteni Tony (Tony Leung Chiu-wai filmlegenda, aki a rendező egyetlen választása volt erre a szerepre) tudományos érdeklődését és egy francia botanikus tudós (Léa Seydoux) segítségével megpróbálja megtudni, „mi van, ha ők is figyelnek minket, ahogy mi őket”.
A film stáblistájának első eleme, minden más alkotó előtt a Ginkgo biloba. Ez nem pusztán egy „gesztus”, a ginkgo – amelynek 200 éves „megformálóját” Magyarországon, a Sellyei arborétumban találták meg – valóban a központi alakja a filmnek, megtestesítve a film gondolati magját és őstézisét.
Egy botanikus kertben a ginkgo a legmagányosabb növény. Körülötte csupa idegen, távoli életforma, saját fajtársaival nincsen lehetőség kapcsolódni. Életek születnek, öregszenek meg, majd múlnak ki körülötte, korok tűnnek le és újak jönnek létre. A Csendes barát a ginkgo létezésének három központi korszakát eleveníti fel: 1908-ban a botanikus kert hőskorát, amikor is az egyetem első női hallgatója szexizmussal vívott harcának és önmagára találásának válik tanújává. 1972-ben, az ellenkultúra mozgalmak alatt végigköveti, ahogy egy visszafogott mérnök hallgató különleges kapcsolatot alakít ki egy kollégiumi társával és a lány által tanulmányozott muskátlival. 2020-ban pedig Tony és a botanikus kert rajta kívül egyedüli emberi vendége, egy kertész viszályának válik központi szereplőjévé.
A három összekapcsolódó, és egymást váltva megjelenő történet több különböző nézőpontból enged betekintést az emberi létezés talán legfontosabb kérdéseibe. Milyen érdekes, ha ezeket nem csupán az emberi lényen, hanem más életformák vizsgálatán keresztül is megpróbáljuk megközelíteni. Mennyire kereteződik át az együttérzés vagy éppen a magány fogalma, ha nem embertársainkra, hanem például egy kerti növényre gondolunk, és vajon mennyire érezhetjük magunkat mindenek felett álló lényeknek, ha feltételezzük, hogy akár a növényeknek is lehet tudata.
Enyedi filmje azonban nem jelentene ki ehhez hasonló gondolatokat. Sőt! A rendező, ha valaki megemlíti, hogy a film megnézése óta bűntudatot érez, ha kihagy egy locsolást szobanövényeinél, nem győzi hangsúlyozni, hogy a filmnek nem célja, hogy bárkiben bűntudatot keltsen, vagy megváltoztassa a hozzáállását bármihez.
Ennél sokkal finomabb a Csendes barát jelrendszere. Nem fogalmaz meg üzeneteket, nem von le következtetéseket és még véletlenül sem kísérli meg kioktatni vagy jobb belátásra téríteni befogadóját.
Ahogy alkotója – és mindhárom központi karaktere – szinte gyermeki kíváncsisággal fordul alanyai felé, legyenek azok bármilyen taxonómiai csoport tagjai, és mindenfajta értékítélet nélkül mindössze megismerni és megérteni próbálja őket, valamint azt, ahogy egymáshoz viszonyulnak.
Ez az aspektus a Csendes barát egyik fontos definiáló tényezője, amely átszövi ezt a rendkívül markáns, mégis légiesen lágy, minden erőltetést nélkülöző filmszövetet. Nézőként ez talán a legértékesebb dolog, amit kapunk tőle: karaktereinek érdeklődő, tágra nyitott szemén keresztül ismerhetjük meg a világot, és ha válaszokat nem is, a megfelelő kérdéseket – amennyiben figyelünk – megkaphatjuk.
Vajon a ma már hivatalosan a Csendes barát nevet viselő kétszáz éves sellyei ginkgo is hasonló kíváncsisággal nézi a világot, mint az alteregója körül megforduló akadémikusok?
Akárhogy is, mindannyiunknak szüksége van egy csendes barátra. Most talán jobban, mint valaha.
Interjúnkat Pálos Gergellyel, a film operatőrével itt olvashatja.
A Tony Leung Chiu-wai-al, Enyedi Ildikóval és a stáb több tagjával tartott sajtótájékoztatóról pedig itt olvashat.
