The Great Hall Restaurant&Lounge
Olyan hatalmas bordó függöny keretezi a Mystery Hotel bejáratának két oldalát, mint amilyenek a színházakban vannak, és belül is lehet olyan érzésünk, mintha elegáns teátrumban, vagy múzeumban járnánk. A grandiózus, míves jókora csillárokkal megvilágított étterem pedig szemkápráztató.
Egykor a szabadkőművesek titkos gyülekezőhelye volt. 1896-ban adták át a pompás épületet, ami az első világháborúban hadikórház volt, a második világháború után megint lehetett kicsit a szabadkőműveseké, majd elég hányatott lett a sorsa, tartozott a belügyminisztériumhoz is, de jó ideig csaknem romhalmazként állt. 2016-ban láttak neki a felújításának, és 2019-ben nyílt meg, ami a covid járvány rémes hatása miatt közel sem volt a legkedvezőbb időpont. De azóta a szálloda és vele együtt a lelkének nevezett The Great Hall Restaurant&Lounge abszolút lábra kapott. Lehet ámulni és bámulni. Itt az ízlés párosul fényűzéssel, miközben az embernek közel sincs olyan érzése, hogy haptákba kell magát vágnia az eleganciától. Már a portán érzékelhető, hogy lazán előzékeny a személyzet, az étterembe, ahogy amúgy szinte már mindenhová, simán beülnek farmerben, pólóban is a vendégek. De azért fontos, hogy van egy idősebb felszolgáló, Czút László, aki sötét öltönyében olyan, mintha skatulyából húzták volna ki, olyan, ahogy egy régi vágású, előkelő helyen az a nagy könyvben meg van írva, gáláns, elegancia, méltóság van a mozdulataiban, de ettől még nem merev, és vérprofi. Amúgy a személyzet többsége harsogóan, igyekvően fiatal. A séf, Berta Dávid is meglepően az, valószínűleg az ország egyik legifjabbja. Én is ezzel kezdem, hogy ezt megjegyzem, amikor leül az asztalunkhoz, mondja is, hogy már kicsit elege van abból, hogy szinte ezt teszi szóvá mindenki elsőre. Nekem pedig tetszik, hogy ilyen exkluzív helyen mertek bizalmat szavazni neki. Ott ül az asztalunknál a szállodaigazgató, Horváth Anikó, aki előzékenyen, informatívan, végig vezetett bennünket az épületen, meg az étterem vezetője, Todoranov Sztefán, ő a megnyitás óta itt van, és a ház legrejtettebb zugait, titkait is ismeri.
Arról kezdünk diskurálni, hogy az „átkosban” a szállodai éttermek voltak a hazai gasztronómia fellegvárai, nekik volt lehetőségük arra, hogy igazán minőségi alapanyagokat szerezzenek be. Azóta fordult a kocka, a hotelek éttermei nemigen szerepelnek a toplistákon, hiszen bárki beszerezhet jó nyersanyagokat, és ahol nem kell olyan kötelezettségeknek megfelelni, mint például a mindennapi reggeliztetés, mint egészen különböző típusú emberek igényeinek kiszolgálása, és nem kell igen nagy mennyiségben ételeket készíteni, ott könnyebb kísérletezni, inkább van lehetőség sok összetevőjű, fine dining fogások megkomponálására. Anikó mondja is, hogy ők nem akarnak Michelin csillagos hely lenni, és ebben mindenki egyetért az asztalnál. Itt remek alapanyagokból, nem túl bonyolult, de ízletes, és külcsínre is kimondottan tetszetős ételeket kell kreálni. És bizony majd a jó idő beálltával megnyíló sky bárban hamburgert is kell adni, mert az amerikai vendégek kitérnének a hitükből, ha nem találnának az étlapon. Amúgy megnézzük a most még kihalt sky bárt is, ahonnan impozáns látvány nyílik fél Budapestre. Azt mondják még az augusztus huszadiki tűzijáték is kiválóan élvezhető innen. A terasznak van egy felső szintje, ahol még jakuzzi is található, ja kérem, élni tudni kell! Ez a szálloda nyilvánvalóan a jólét helye, de nem a hivalkodó jólété, hanem a kultúrával telié. Van ingyenes könyvtár és videótár, még a liftet is telehalmozták festmények reprodukcióival, ahogy a szobák jelentős részének a falán is remekművek hatalmas méretű reprodukciója függ az ágy mögötti falon. A szobákban dór, ion, vagy korinthoszi oszlopokat helyeztek el, és a szabadkőművesség jelképei is megtalálhatók. Mindez Varró Zoltán belsőépítész munkáját dicséri.
A szállodai éttermekben, ha nincs az utca felőli bejáratuk, általában gondot jelent, hogy akik nem ott laknak, nem mernek bemenni. Nem akarnak a portások előtt elmenni, aránytalanul drágának, gondolják, és azt hiszik, hogy csak puccparádéban illendő ott megjelenniük. A Mistery esetében az étterem árfekvése nem kirívó, budapesti belvárosi vendéglőkben, ahol közel sincs ilyen gyönyörű környezet, és nincs feltétlen ilyen színvonal, bőven vannak húzósabb árak is.
Törekednek arra, hogy minél több magyar jöjjön az étterembe, Valentin nap környékén volt például kifejezetten kedvező árú menüsor, élőzene. Hamarosan lesznek az étteremben kulturális események, felolvasások, akár előadóestek, ehhez megvan a megfelelő pódium, a szükséges hangosítás. Ráadásul a bárpult két oldala előtt is van bordó színházi bársonyfüggöny, ez produkciók idején összehúzható, és kapásból ott a megfelelő háttér. Idegenvezetéseket is terveznek majd az épületben.
Kecskesajttal és ricottával töltött, kellemesen lágy, a szájban szinte magától elomló tortellinivel kezdünk, amihez dió és cékla velouté társul. A velouté ott piroslik a tényér alján, arra kerül a gusztusosan formázott tészta, amin még céklaropogós, dió és ehető virág pihen. Kimondottan szép, ahogy a többi fogás is az. Ezt követi a vichyssoise, a hagymaleves mellett a franciák másik világhírre szert tett, nálunk ritkábban készített levese. Ennek is hagyma, de póréhagyma, krumpli meg tejszín az alapja, fehér szarvasgomba olajfoltok úsznak rajta gusztusosan. Ropogtatni valóként, grissini dukál hozzá, amibe ősi, meglehetősen jellegzetes ízű sajtot, gruyere-t is sütöttek. A vajpuha rosé kacsamell szeletek a tányéron mutatósan elosztott édesburgonya pürén tanyáznak, balzsamos körte, pirított mandula és sűrű pecsenyelé, no meg a több ételben is megjelenő ehető virágok teszik teljessé a festői kompozíciót. A félbevágott henger alakú, finom borjúszüzet jól megérlelt, pirospozsgás, olasz prosciutto sonkába göngyölve, karamellizált karfiolpürén tálalják. Az aranygaluska a szokásos hazai, házias íz, ahogy kell, vaníliasodóval, de chay masala teával megbolondított tejszínhab is dukál hozzá, ami enyhén pikáns ízt ad neki. Az ételsorhoz felszolgált borok után jólesik még egy koktél, amit Pap Bence bártender kínál nekünk, nem is akárhogyan, egy egy leleményes bűvésztrükkel párosítva, amiken ámulunk és bámulunk. Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnoktól tanult. Remekül beleillik ez a színházias jellegbe.
Borvacsorák után szokásos, hogy meghajolnak a konyhán alkotók. Most bemutatkoznak nekünk az ott dolgozók, Sow Tierno Tamás, junior sous séf, Rausch Benjámin, Fülöp Barbara, szakácsok, Glovocz Dániel tanuló, és mi megtapsoljuk őket. Érezhetően van egy tehetséges, invenciózus csapat, ha úgy tetszik, társulat. Láthatóan szeretik. amit csinálnak, és úgy tűnik, összetartanak. Érdemes lesz rájuk figyelni.
