Púder Bárszínház
A Púder Bárszínház a legnemesebb értelemben „palifogó” hely. Megállásra késztet. Muszáj bebámulni a hatalmas üvegablakokon. Olyan, mint egy hatalmas műalkotás.
Színorgia. Nem tudnám megszámolni, hány szín pompázik benne. Ráadásul a többségük élénk. De zömében mégis meleg, marasztaló színek. Jó közöttük ücsörögni. Így egymás mellé halmozva lehetnének roppant ízléstelenek, de valahogyan passzolnak. Nemcsak a fal van telepingálva különböző formákkal, alakzatokkal, figurákkal, a jó ég tudja mikkel, hanem a bútorok is több színben pompáznak. Tonettszék ugyanúgy van, mint bárszék, persze más-másmilyenre festve, és ezernyi tárgy is tanyázik a galériaszinttel is rendelkező helyiségben. Babos Bertalan, alias Zsili, egész fantáziadús szabadcsapata mániákus gyűjtőkből áll. Telezsúfolják mindenféle tárgyakkal az általuk átalakított tereket, melyek így egyedivé válnak. Patinás, szépen megmunkált ernyőjű állólámpáknak akár se szeri, se száma. De, ha valahová úgy érzik, repülőből, vagy éppen metrókocsiból elengedhetetlenül szükséges egy darab, az sem lesz gond. A Púderban például valószínűtlenül hatalmas, kedves játékmackó is tanyázik az egyik ablakban. Sok gyerkőc bevonszolja a szüleit, hogy hát ezt azért feltétlen meg kell nézni igencsak közelről, és naná, hogy simogatni is kell.
Kicsit úgy működik, mint a régi kávéházak
A másik ablakban viszont vendégek dekkolnak, esznek, isznak. Ilyenkor óhatatlanul ők is kiállítási tárgyak. Őket ugyancsak megbámulják a Ráday utca elején sétafikálók. És a bent ülők is nézik egymást. A Púder ugyanis embermustrával is szolgál. Éppen az benne a nagy dobás, hogy nem lehet azt mondani, ilyen vagy olyan a vendégköre. Tán azért is van szinte mindig irigylésre méltóan tele – miközben a környéken, egyáltalán az országban, sok étterem pang, sőt bezárt -, mert sikeresen célzott meg egészen különböző rétegeket. Kicsit úgy működik, mint a régi kávéházak. Lehet itt hosszan ücsörögni, kávé, tea mellett, esetleg kis snack falatkákat majszolva dumálni vagy dolgozni, ma már persze leginkább laptopon. Lehet jókat dumálni, akár éjszakába nyúlóan. De lehet jutányos áron déli menüt ebédelni, ezután a középiskolások közül többen itt „lógnak”, netán naphosszat. „Kávé nénikéket, bácsikákat” is látunk. Késő estefelé már azért a fiatalok vannak túlnyomó többségben. Jó néhány főétel ára háromezer forint alatt marad, egyik sem lépi túl a négyezret, a déli menü kijön ezerötszázból. Ez is segíti, hogy sokféle társadalmi rétegű, korú ember kedvére való lehessen a Púder. Ahogy a nagy adagok szintén hozzájárulnak a komfortérzethez, nem kell egész ételsorokat rendelni, egy levessel és főétellel akár dugig lehet lenni. Ez Budapest közepén meglehetősen korrektnek számít. A színház- és koncertterem meglepően jól hangszigetelt, nem hallatszik át a jókora zsinatolás az étteremből.
Otthonos a hangulat. Valaki éppen végighever egy díványon, mert az is található a vendégtérben, tán el is aludt, ez is természetes, ez sem zavar senkit. A földszinten be lehet látni az egész teret, és nem csak a vendégeket lehet, mintha színházban ülnénk, kedvünkre végigmustrálni, hanem az ételeket is, melyeket a pincében lévő konyhából föllépcsőzve, rendszerint futólépésben hoznak a fiatal felszolgálók. Arra nincs idejük, hogy hosszasan „értekezzenek” a különböző fogásokról, mint egy kis befogadóképességű fine dining étteremben, de erre nincs is szükség, nincsenek bonyolult kreációk, felismerhetetlen fantazmagóriák, közérthető fogások vannak. A korábban Tirolban, ötcsillagos szállodában dolgozó Győry József séfnek tulajdonképpen pofonegyszerű a „filozófiája”, azt mondja, „ A vendég egy jót akar enni”. Ezzel aztán igencsak nehéz lenne vitába szállni. Emiatt a szemlélet miatt választották ide séfnek. Ezt már Csengődi Sándor üzletvezető meséli. Látszik rajtuk, hogy nagyon egy húron pendülnek, körülbelül ugyanazt gondolják a vendéglátásról, szurkapiszkálódva, sok humorral évődnek. Mindkettőjük szerint a jó hangulat elsődleges, fontos, hogy miattuk egyik munkatársuk se jöjjön be szorongva, mert úgy nem lehet megfelelően teljesíteni. Amíg az asztalunknál ülnek, többen jönnek oda hozzájuk mondani, kérdezni valamit, és ehhez senki nem vágja magát haptákba, közvetlen, lényegében haveri a viszony a dolgozókkal. Kicsit olyan az egész vendégkör, az egymás közötti érintkezés, mintha valamennyien egy nagy haveri brancs tagjai lennénk.
Az evésen, iváson, társaséleten kívül, a kultúrához is erős itt a kötődés. Szoktak olyan borvacsorákat tartani, melyeken neves előadók történeti és gasztrológiai kalandozásokra is hívják a vendégeket. Legközelebb például január 17-én, olyan borvacsora lesz, amelyen Katona Csaba, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont történésze regél a borok és ételek históriájáról, a Ráday utca és környéke történetéről, és a farsangi-báli időszak tradícióiról. Az étterem színháztermében pedig színházi előadások, magyar-angol nyelvű improvizációs kurzusok, koncertek, köztük komolyzeneiek is vannak, ahogy rendszeresek a színészekkel való beszélgetések is. Érdekesnek ígérkezik a kiugró tehetségű ifjú színésszel, Vilmányi Benettel január 22-én folytatott diskurzus. Szerda délutánonként pedig kommunikációt, spontaneitást, közös kreativitást fejlesztő technikákat lehet tanulni a Grund Színház tagjaitól. A jól elkülöníthető pincehelyiségben nem ritkák a könyvbemutatók, fotó- és karikatúra kiállítások, workshopok, stand up estek. A kultúrához kötődést jó néhány koktél neve is mutatja. Mindegyikhez idézet is társul. Ha Trojan tragedyt rendelünk, azt tudhatjuk meg Euripidésztől, hogy „ A szerelem a nő éke, de szemérem nélkül nincs rajta semmi báj”. Aki Russian Ballerinát iszik, Dosztojevszkij mondatát olvashatja, miszerint „Az ember csak a bajait szereti számontartani, az örömeit nem”. A To be or not to be koktélhoz egy étteremben kézenfekvő a közismert Shakespeare-idézet, „Az vagy nekem, mint testnek a kenyér”.
No, de természetesen enni is érdemes itt. Mint már jeleztem, ez nem az a hely, nem is kell annak lennie, ahol rengeteget kísérleteznek, agyonbonyolítják az ételeket. A fő cél az, hogy ízletes, gusztusos legyen minden, senki számára ne legyen rejtvényfejtési feladat, hogy ugyan már, mi is van a tányéron? Előételként grillezett kecskesajttal kezdünk, amihez meglehetősen jól passzol a szintén egy kis kellemesen füstös ízt kapó, kesudióval megbolondított pirított kalács, ehhez még fűszeres őszibarackragu is társul. A sütőkrémleves sűrű, remekül kiadja a tök ízét, a sült magvas pesztó még inkább feldobja. A klasszikus marhagulyásleves tartalmas, de nem túl zsíros, nem az a híg, elturistásított változat, amit többször volt szerencsétlenségem enni a belvárosban. A vargányás szarvasgulyáslevesben a nemes gomba és a hús tökéletes elegyet alkotnak. A rosé módra megsütött kacsamellhez az erdei gombás, úgynevezett casarecce tészta társul, ami szicíliai származású és s alakú. A könnyed, roston elkészített lazacfilé szárított paradicsommal, sütőtökös rizottóval érkezik. Különlegesség a vargányás kacsakolbász, kevert salátával, sült burgonyával, kakukkfüves, áfonyás mustárral. A túrógombócot fahéjas zabkeksz morzsába forgatják, édes tejföllel, vörösboros szilvaragúval tálalják. A megszokott ételeket általában kicsit megbolondítják. Abszolút kijönnek az eredeti ízek, de azért a konyha is hozzájuk adja a maga kreativitását.
A Púder a Ráday utcai gasztronómiai kínálat egyik fix pontja. Méltán rendelkezik stabil törzsközönséggel, a különleges miliő arra is alkalmas, hogy valaki rendszeresen ott üldögéljen, és arra szintén, hogy bevonzza azokat, akik éppen arra járnak. És ha már bent vannak, nagy valószínűség szerint nem éri őket csalódás.
Púder Bárszínház, Budapest IX., Ráday u. 8.
