Gasztronómia és kultúra találkozása
A Hadik Kávéház visszaidézi azt a korszakot, amikor a művészeknek törzshelyük volt egy-egy kávéház. Ott alkottak, éltek társas életet, ettek-ittak, gyakori csórókként ott volt hitelük, vagy éppen friss versek, novellák kéziratával fizettek a főúrnak.
Igen szemléletesen írja le Déry Tibor, milyennek látta a Hadikot, amikor először járt ott. „…Kezdetben bambán hallgattam, bámészkodtam. Emberek jöttek-mentek, senkit sem ismertem, a legtöbb belépve nem is köszönt, mintha öröktől fogva s az idő végéig ott ülne az örök asztalnál, amelyet a pincérek egy pótasztallal toldottak meg. Még jóformán le sem ültek, s már folytatták a társalgást, a soron lévő pletykát, megszólást, ugratást, tréfát, folytatták a nevetést is, mely még bejövetelük előtt kezdődött. Valamennyien együtt egy nagy hangszer voltak, melyen a Hadik szelleme játszott.”
A bejárattal szemben lévő falon, szemléletes montázson láthatjuk is a törzsvendégeket, például az akkori kor „celebjét”, Karinthy Frigyest, aki az itteni sakk-kör elnöke is volt, és mágnesként vonzotta maga köré a művészeket, bohémeket. Ott van Ady, Móricz, Kosztolányi és persze Déry is. Meghagytak egy olyan sarkot, ami őrzi a régi miliőt; patinás asztal, fotel, lámpa teszi érzékletessé a valamikori időket. Hatalmas, veretes tükör is meghatározó még, a felső szintre felvezető ódon falépcső szintén tudósít a két világháború közötti békeidőkről, amikor tele volt a főváros jobbnál jobb kávéházakkal. Jellemző történet, hogy Karinthy kíváncsi volt, milyen gyorsan terjed a vicc Budapesten. Elmesélt egy vadonatújat a Hadikban, majd átment a Centrálba, és ott másfél óra múlva már neki mesélték. A törzsasztaluknál különben meglehetősen költséges is lehetett a viccmesélés. Ugyanis a humorban igencsak tájékozott művészek bevezették azt a szokást, ha valaki már ismert viccbe fogott bele, és bárki közülük előre bemondta a poént, a szakállas viccel előrukkoló társuknak kellett fizetnie a cechet. Rengeteg híresség lebzselt ott. Tersánszky Józsi Jenő, Tóth Árpád, Füst Milán, Nagy Lajos, Hunyady Sándor, Heltai Jenő, Rejtő Jenő, Ascher Oszkár is szívesen múlatták kedvenc társaságukban az időt.
A harmincas években a pincében jazzklubot nyitottak. A fali kárpit olyan anyagból volt, mint a cekkerek. Amikor Karinthy lement, azt mondta, hogy úgy érzi magát, mintha egy szatyorban lenne. Innen a Szatyor Bár és Galéria neve, ahová oda-vissza belül is át lehet járni.
Karinthy Frigyes
Az étlap, az itallap lényegében ugyanaz, a feeling más, a Szatyor a kulturált romkocsmákra hajaz. Hosszú ideig piálni, dumálni mentek oda leginkább az emberek, de a közelmúltban jelentősen megnőtt az ételek iránti igény is. Szatyor Artspace néven átellenben, külön galériát is működtetnek.
A Hadikot pár évvel a háború után bezárták, a kávéházak, mint polgári csökevények, nem voltak kívánatosak. Tíz éve lehetett megnyitni újra, előtte, barbár módon, rövidáru kereskedés ugyanúgy működött ott, mint cipőbolt. Bosznai Tibor az ügyvezető igazgató, akinek temérdek a vendéglátós a családjában, a hét tulajdonos közül az egyik. Azt meséli, hogy az önkormányzat az újranyitás előtt kifejezetten azzal az igénnyel adta bérbe, hogy kulturális tevékenység is legyen benne. És van is rendszeresen. Az irodalmi brunch összeköti a szellemi és a gasztronómiai élményt. Az irodalmi kvíz is megmozgatja az agyat. A Táp Színház sorozata, az Éjjeli színház, ami éjfélkor kezdődik a Szatyorban, azt az időszakot idézi, amikor a kávéházak éjjel-nappal nyitva voltak. De az egész Bartók Béla Boulevardon zajlik az élet, tele van kávézókkal, független galériákkal. Friss, októberi hír, hogy a brit Time Out Magazin figyelembe véve a gasztronómiai, szórakozási, kulturális lehetőségeket, a világ legélhetőbb városrészei között a hetedik helyre sorolja Újbudát, ennek indoklásaként a Hadikot is számba véve.
Karinthy-szelet
Apor Bálint séf, bár még fiatalember, a Gundelban volt már séfhelyettes, de önálló munkára vágyott. Itt 6 éve ő felel az étlapért, amiben magyar és nemzetközi fogások egyaránt vannak. Mivel akár 500 ételt is kiadnak naponta, nincs lehetőség nagyon bonyolultakat csinálni. De jó alapanyagokból dolgoznak, ízletesen, szemrevalóan főznek, és ha nem is szárnyalhatnak úgy, mintha fine dining étteremben lennének, de azért szívesen kísérleteznek, működtetik a fantáziájukat.
Néhány éve még vacsoráztam itt Karinthy Mártonnal, Frigyes unokájával, törzsasztalán változatlanul ott a neve. És a mosdó felé vezető folyosón, ahogy korábban is, láthatók a Karinthy Színház plakátjai, bár ezek már régebbiek. Változatlanul rendelhető a Karinthy tortaszelet, amit először Marci javaslatára ettem. Tőle tudom, hogy a nagyapja imádta a csokoládét, ezért ötféle csokoládéból áll. Koktélokban is erős a hely, úgynevezett irodalmi koktélok is kaphatók, melyek valamilyen módon hírességekhez kötődnek. Dávid Noel jókora lelkesedéssel beszél róluk, és hoz ízelítőt belőlük. Szeret koktélokat komponálni, és különleges italokat beszerezni. Takács Dániel üzletvezető ételekkel érkezik, az egyik asztaltól a másikhoz „sasszézva” mindenkivel barátságosan szóba elegyedik.
Az aperitif után az őszi séfajánlatból előételként jöhet a lágy, citrusos lazactatár, többféle színű paradicsommal, és persze pirítóssal. Igencsak kedvet csinál a többi fogáshoz. A sült céklás-fügés kevert saláta, gránátalmával, tökmaggal, grillezett kecskesajttal, harsogóan friss színkavalkád. A hízott kacsamáj „torta” előzékenyen elomlik a szájban. A gulyáslevesnek igen jót tesz, hogy érlelt angus lábszárból készül, markáns lesz tőle, ízekben gazdag, kellően sűrű a leve. A csipetkét sem spórolják el belőle, és fatüzelésű kemencében sült lepény is dukál hozzá. A pecsenyekacsa melle, combja kívül ropogós, belül puha. Jó ötlet kacsamájas, felszeletelt szalvétagombócot adni hozzá, és mindezt még lila káposzta krémmel, meggyraguval is feldobni. A rakott krumplihoz franciásan vékonyra szeletelik a burgonyát, fürjtojással csinálják, kérhető parmezán ropogóssal vagy kolbásszal. A szezonnak megfelelő desszert a tökmagos brownie, amiben ráadásul még sütőtök krém is lapul.
A Hadik és vele együtt a Szatyor ismét kultuszhellyé vált. Az utóbbi főleg a fiataloké, az előbbiben minden korosztály képviselteti magát. Miközben megfelelnek az új idők új dalainak, őrzik az egykori nagyok szellemiségé
*****
A Hadik legendáriumából
Karinthy Frigyes: Női levelek
„…Régi női leveleket olvastam a minap, ugyanabból a korszakból, ugyanarról a helyről, ahonnan abban az időben magam is írtam leveleket – ezek is a kezembe kerültek. Megdöbbenve, elcsodálkozva és kissé meg is szégyenülve tettem le a két köteget -, istenem, micsoda különbség! Amit én írtam, logikus és világos volt: minden szava megállja a helyét ma is, mintha csak arra ügyeltem volna, hogy hazugságon vagy tévedésen rajta ne kaphasson az utókor –, a női levél pongyola és sebtiben rögtönzött ákombákom, hevenyészetten odadobott jelentéktelen, összefüggéstelen impressziók válogatás nélkül összedobált kuszasága – és mégis, most, hogy évek múlva elolvastam őket, ezeket tartanám meg az utókor számára, ha az utókorról felteszem, hogy szeretné megelevenítve látni a mi korunkat.
Pesti Napló, 1926. május 31.
Devecseriné Guthi Erzsébet
„Manyika. Ezt a nevet, úgy tudom, férje adta neki, akit ő Didének, Frici meg a többi pedig Desirének szólított. Manyika igazi neve Ilona, ezt bizonyítja férjének hozzá írt verse is: „Ó az i kelleme, ó az l dallama, mint ódon ballada, úgy sóhajt – Ilona.” Bejött tehát, mint ódon ballada, sőt „mennyei lanolin”. Néha kisebb viharokat kavart fel, mert – mint szenvedélyes lélekelemző, a freudizmus elszánt, militáns híve, aki lángoló buzgósággal hirdette mind a tan, mind a nyomában elburjánzott túlzások igazát – olykor összekülönbözött Arankával, mire az csúfondárosan mosolyogva belemart, és szokása szerint, legérzékenyebb pontján találta. De ő, éppen rendíthetetlen hitéből merítve nyugalmat, sebezhetetlen volt, s azt, hogy pl. valaki a zöldborsót jobban szerette a kelkáposztánál – továbbra is bizonyos álcázott lelki rendellenesség áruló jelének minősítette. Hitéhez hű maradt később is, amikor pedig már bicsérdysta (vegetáriánus) is volt. Ebben is a teljességre törekedett, megalkuvást nem ismert, kilengést nem tűrt. Szigorú vegetarianizmus. Egyszer észrevette, hogy valamelyik lábasban tejet forraltak – azt a lábast tüstént kihajított az ablakon; fürdeni a patakra jártak; Kosztolányinak a Hadikban is csak limonádét vagy málnaszörpöt volt szabad rendelnie. E szabály ellen akkor se vétett, ha magában, Manyika nélkül jött el. Odahaza bogyókon, gyümölcsön éltek, dión, salátán. Aztán abbahagyták az egészet. A freudizmust nem, az maradt.”
Devecseriné Guthi Erzsébet: Búvópatak, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1963
Déry Tibor: Ódivatú szerelem
Sorrendben: elsőnek nem Arankába szerettem bele, hanem a környezetébe. Ha nem termőtalaján, a Horthy Miklós Úti (ma Bartók Béla út) Hadik kávéház foglalt páholyában találok rá, udvarhölgyei és lovagjai alázatos gyűrűjében, hanem közömbös helyen, egymagában, talán tetszik, talán nem, de nem időzök mellette, egy tisztelgő főhajtással visszatérek unalmas, de hozzám tartozó feleségemhez, akiről akkor még nem tudtam, hogy – említettem – emigrációból történt visszatérésünk után már első nap megcsalt.
Mint a színésznőket a nyilvánosság kandi bámulata, Arankát is udvartartásának hódolata ragyogtatta meg külön fénnyel, megduplázva saját eredeti sugárzását. A Hadik kávéház foglalt páholya számomra egy trópikus sziget volt Pest úgy-ahogy ismert hullámverésében: bennszülöttei s vissza-visszatérő átutazói egy külön nyelvjárást beszéltek, amelynek szókincse és szóhasználata, ha jól odafigyelt az ember, némileg hasonlított a civil világ köznyelvére, észjárásuk is a köznapi gondolatfűzésre, de játékaik az egy szabad akaratból meghosszabbított gyermekkort folyatta, a páholy erotikája éjszakai álmaimat.
Amikor Verpeléti úti lakásán tett első látogatásom után Arankával és Németh Andorral együtt először léptem át a Hadik kávéház küszöbét, még nem tudtam, hova érkeztem. Öt-hat fiatal nő ült a páholyban, egy-két férfi is, senkit sem ismertem. K. is ott volt a kávéházban, de ha jól emlékszem, biliárdozott. Aranka maga mellé ültetett. Elfogódott voltam, mint mindig idegenek között. Sorjában mindenkinek bemutatkoztam, de hogy a sok nő közül kit hogyan hívnak, s hogy melyik milyen arcot visel, s a bevetődő férfiak közül kinek a felesége, az csak sokára, többszöri látogatás után rendeződött el emlékezetemben. Első, összefoglaló benyomásom valamennyiről az volt, hogy jelentéktelenek, alacsony termetűek s kövérkések, pusmogó kis bokrok a sudár Aranka körül; megerősítették azt a tapasztalatomat, hogy szép nők többnyire kisebbrendű barátnőket választanak saját szépségük emelésére.
A Hadik kávéház azért is vonzott a későbbiek során, mert az eltunyult városban, bár csak egy kávéháznyi páholy területén s kizárólagos beltenyészetében, s – ne feledjem! – csakis a maga mulattatására azzal az eleven szellemi nyüzsgéssel kínált, amely távolról a 18. századi francia irodalmi szalonokra emlékeztetett, kicsinyesebb pesti mértékben persze. Törzsvendégei ugyan, kik majd minden délutánjukat öt és hét óra között K.-ék páholyszalonjában töltötték, középszintű pesti polgárasszonyok s azok férjei voltak, egy futballbíró, egy pesti bank cégvezetője, egy papírkereskedő, még egy kereskedő, egy orvos, egy olimpiai aranyérmes kardvívó bajnok stb., kik többnyire csak feleségük vagy szeretőjük uszályában sodródtak be a páholyba s K barátságába, de alig múlt el nap, hogy egy-egy jelentősebb vagy ismertebb író is ne látogatott volna el közéjük: hol Kosztolányi tűnt fel a kávéházban, hol a Debrecenből fellátogató Nagy Zoltán, Hunyady Sándor, Tóth Árpád, Surányi Miklós, Turcsányi Elek, mindegyikük ritkán, de összességükben nagyot emelve a páholy szintjén. Nem irodalmi problémák megoldására gyűltek össze, hanem játékra, pletykára, malackodásra, K.-hoz fűződő barátságuk ürügyén, valójában Aranka és barátnői kedvéért.
De a Hadik-páholy vendéglátásának már ezen az első napján szimatot fogtam. Lassú észjárású emberként, kezdetben bambán hallgattam, bámészkodtam. Emberek jöttek-mentek, senkit sem ismertem, a legtöbb belépve nem is köszönt, mintha öröktől fogva s az idő végéig ott ülne az örök asztalnál, amelyet a pincérek egy pótasztallal toldottak meg. Még jóformán le sem ültek, s már folytatták a társalgást, a soron lévő pletykát, megszólást, ugratást, tréfát, folytatták a nevetést is, mely még bejövetelük előtt kezdődött. Valamennyien együtt egy nagy hangszer voltak, melyen a Hadik szelleme játszott. Viccet ritkán mondtak el egymásnak, életveszélyes volt, mindenki már mindegyiket ismerte: „Ilyen szakálla van”, mondta, nem, mutatta, kezét álla alá tartva szavak mellőzésével Aranka, miközben száját elhúzta, nagy ragyogó szemét fenyegetően forgatta. Történet is csak elsőrangú tehette be a lábát a kávéházba, a selejt nyakát behúzva, rémülten loholt el a nagy tükörablakok mögött. Humorban nem ismertek tréfát, K. megfogalmazása szerint.”
Részlet
Kosztolányiné Harmos Ilona így emlékszik vissza a Hadikos mindennapokra: Hányszor hallottam tréfásan felsóhajtani az uramat: „– Édes Istenem, segíts meg, vagy ha már semmiképpen sem akarsz megsegíteni, akkor legalább a Karinthyt se segítsd meg!”
Karinthy egyik erőssége az „eszperente” beszéd volt. Valósággal egy bűvész módjára, pillanatnyi gondolkodás nélkül, akár egy óra hosszat képes volt így beszélni, rendkívül fordulatosan. A „mozit” kapásból mondta így: „Rengeteg fekete terem, melybe emberek sereglenek egybe, rendben elhelyezkednek, egy leplen jeleneteket pergetnek le, melyeket szemembe vennem kellemes, esetleg kellemetlen”. […] De mégis legcsodálatosabban értett a „kicsoda, micsoda” játékhoz.[…] Például feladták neki a következőt: Micsodára kicsoda micsinál a micsoda. – Abban a minutumban rávágta, hogy talpra magyar hí a haza.
