A világ már imádja, mi csak ezután fogjuk

|

Budapesten ad koncertet Nicola Benedetti

Nicola Benedetti rendkívül tehetséges hegedűművész, ráadásul gyönyörű – Magyarországon talán csak azért nincsen népes rajongótábora, mert még nem járt errefelé… Eddig. Az idén nyáron ugyanis generációjának leghíresebb és legkeresettebb hegedűművésze a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lép fel.

Csodagyerekként tartották számon Nicola Benedettit, amikor négyéves korában hegedülni kezdett. Onnan kezdve szédületes pályaívet futott be: alig kezdte meg az iskolát, már Nagy-Britannia hivatalos gyermekzenekarának elsőhegedűse volt. Kilencévesen Yehudi Menuhin iskolájában tanult, első nemzetközi koncertjén pedig alig tízévesen állt színpadra. Tinédzserként elnyerte el a BBC-től „Az év fiatal zenésze díját”. Azóta a világ legrangosabb zenei létesítményeiben is koncertezett, eddig kilenc saját albumot tudhat magáénak.

Olyan rangos zenekarokkal adott koncertet – többek között –, mint a Londoni és a Washingtoni Szimfonikus Zenekar, a Londoni és a New York-i, a Los Angeles-i Filharmonikus Zenekar vagy a Lipcsei Gewandhausorchester.

A klasszikus zene művelése nem könnyű, sőt, „véresen nehéz”, a virtuóz hegedűjátékot hosszú és küzdelmes tanulás előzi meg, „ezért a közönségnek is koncentrált figyelemmel érdemes hallgatnia” – fogalmazta meg egy ízben véleményét a művész, akinek szívügye a fiatal zenei tehetségek oktatása, az ifjabb korosztály zenei művelése is. Ebben kifejtett tevékenysége miatt az angol királynő is kitüntette már.

Az alig 32 éves művész workshopokat, mesterkurzusokat tart kezdő zenészeknek, iskolákat látogat és támogatja a zenei oktatást is.

Sőt, továbbment ebben az elköteleződésében, és létrehozta a Benedetti Alapítványt, illetve egy klasszikus zenei rádióval együttműködésben nemrégiben online zenei oktatóvideó-sorozatot indított, amelyben a legalapvetőbb tudnivalóktól vezeti a muzsikálás iránt érdeklődőket a rafináltabb fogásokig, elég nagy sikerrel.

Az online is megtekinthető „hegedűleckék” kedvcsinálónak se rosszak, a fiatal nő virtuóz zenei tehetségén túl nyílt, dinamikus, vidám lénye is magával ragadja a nézőt, arra inspirálva, hadd lássa-hallja Benedetti produkcióját élőben is.

A fiatal zenei tehetségekhez való ragaszkodását mutatja az is, hogy a július 4-i margitszigeti – és egyben első magyarországi – koncertjére a San Francisco-i Szimfonikus Ifjúsági Zenekar kíséri el. A művésznő Christian Reif vezényletével a zeneirodalom egyik legnépszerűbb és legnehezebb darabjával, Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyével érkezik a budapesti fellépésre. A műsorban felcsendülnek majd Detlev Glanert kortárs német operaszerző Első amerikai prelűdjének dallamai, valamint Mahler Első szimfóniája is – aminek ősbemutatója egyébként éppen Budapesten volt 1889-ben, amikor a szerző az Operaházat igazgatta.

Nicola Benedetti budapesti koncertjére még kaphatók jegyek a Budapesti Nyári Fesztivál oldalán.

CÍMKÉK: