A Gyulai Várszínház 55. évada
Koncepciózusan összeállított, gazdag programmal várja nézőit idén nyáron is a Gyulai Várszínház, június 24-től augusztus 11-ig.
Az évad bemutatása előtt rangos szakmai díjakat adtak át. A Gyula Város Önkormányzata által alapított Havasi István-díjat Lőkös Ildikó dramaturg kapta a közel egy évtizedes felolvasó-színházi sorozat szerkesztéséért és dramaturgiai munkájának elismeréseként. A Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Várszínház által alapított Sík Ferenc-nívódíjat Kulcsár Noémi koreográfus, a Gyulai Várszínház által alapított Őze Lajos-díjat Szilágyi Ágota színésznő kapta.
Az 55. évad
Az idei évadról Elek Tibor, a Gyulai Várszínház Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, az elmúlt évtizedek hagyományainak megfelelően összművészeti programsorozatot kínálnak, 46 napon át több mint 70 előadással, négy saját, illetve más színházakkal közös bemutatóval és két felolvasószínházi produkcióval várják a publikumot. Bábelőadások, gyermekszínházi produkciók, musicalek, történelmi drámák, kortárs színpadi művek, táncszínházi előadások, népzenei és világzenei fesztivál, jazzfesztivál, komolyzenei koncertek jelzik a műfaji sokszínűséget.
Az 1960-as, 1970-es, 1980-as években a Gyulai Várszínház a történelmi drámák és a kortárs magyar szerzők műveinek játszóhelye volt. Az idei évadban mindkét hagyományt igyekeznek megújítva, korszerűsítve folytatni. Éppen 40 évvel ezelőtt mutatták be a Gyulai Várszínházban, Harag György rendezésében Székely János Caligula helytartója című drámáját. Idén június 26-án és 27-én kétnapos programsorozattal mutatják be Székely János életművét, melynek zárásaként, új bemutatóként, a Nemzeti Színházzal közösen viszik színre a Caligula helytartóját. (A főbb szerepekben: Trill Zsolt, Bodrogi Gyula, Horváth Lajos Ottó.) A rendező, Szász János 40 évvel ezelőtt Harag György mellett kellékesként működött közre, s 20 évvel ezelőtt rendezett először Gyulán. Ez a két nap egy hosszabb távú elképzelés első megvalósulása, a cél az elmúlt évtizedek nemzeti klasszikusainak előtérbe állítása, a továbbiakban is együttműködve a Nemzeti Színházzal. Jövőre Weöres Sándor életművét mutatják majd be. Idén a Caligula helytartója mellett színre viszik a Dózsát, s a Zrínyi 1566 című rockmusicalt, vagy a gyulai református templomban bemutatott A zsoltáros és a zsoldos című Tóth Máté Miklós-darabból készült előadást.
Hamlet és Társai
Az elmúlt másfél évtizedben fontos hagyománnyá vált Gyulán a nemzetközi Shakespeare Fesztivál. Idén Hamlet és Társai címmel rendezik meg a tizennegyedik fesztivált, amelyen nemcsak Shakespeare művei, hanem különböző átiratok, parafrázisok kerülnek a középpontba. A színház saját bemutatójaként a Rosencrantz és Guildenstern halott című Tom Stoppard-mű kerül színre, de az olasz, román, angol, orosz és magyar előadások mindegyike rendkívüli élményt ígér. Külön kiemelte az igazgató a Kolyada Színházat Jekatyerinburgból (rendező: Nikolay Kolyada), a bukaresti Metropolis színházat (rendező: Victor Ion Frunză) és az angol Tiger Lilliest. A zenekar önálló koncertet is ad Hamlet címmel, majd közreműködik a Rosencrantz és Guildenstern halott című előadásban, amely nemzetközi összefogás eredményeképp jön létre, hiszen az Aradi Kamaraszínházzal és az aradi román Ioan Slavici Klasszikus Színházzal közösen mutatják be. Rendező: Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója.
Erdélyi hét
Július 30. és augusztus 5. között Erdélyi hét címmel új programsorozatot indítanak, hagyományteremtő szándékkal. Ennek keretében minden nap más-más erdélyi magyar színház előadását láthatja majd a közönség.
Sepsiszentgyörgyről a Liliom, Marosvásárhelyről a Double Bind és a MaRó, Nagyváradról a VANmeSe és a Barbárok, Gyergyószentmiklósról a Zűrzavaros éccaka című előadást hozzák el Gyulára. A hét zárásaként a Kolozsvári Magyar Operával közösen mutatják be az Orbán János Dénes Búbocska című meseregényéből készült családi mesemusicalt, Béres László rendezésében.
Kortárs magyar szerzők, fiatalok
A kortárs magyar szerzők műveinek jelenléte is hangsúlyos az idei évadban: Benkó Bence – Fábián Péter, Géczi János – Likó Marcell, Háy János, Jantyik Zsolt, Kincses Réka – Alina Nelega, Moravetz Levente, Lackfi János, Székely Csaba, Tóth Máté Miklós, Verebes Ernő, Zalán Tibor darabjait is láthatja majd aközönség. A fiatalok különböző korosztályait szeretnék megszólítani. A Hamletre azért is esett a választásuk, mert a fiatalok leginkább ezt a Shakespeare-művet ismerhetik, számos középiskolában tananyag. A kisebbeknek készülnek olyan báb- és gyermekelőadások, amelyeket a szüleik is élvezhetnek, ilyen például A helység kalapácsa vagy A rettentő görög vitéz, a Micimackó, a VANmeSe vagy a Búbocska.
A középiskolás és egyetemi korosztály számára az egész Shakespeare Fesztivál érdekes lehet, benne egy Tiger Lillies-koncerttel, de a Kosztolányira emlékező Hajnali részegség, a Babitsot rendhagyó módon továbbíró Elza, vagy a világ vége, a Barbárok táncjáték feldolgozása, a Zrínyi 1566 című rockmusical, a Vad Fruttik zenéjét felhasználó Bunkerrajzoló című Likó Marcell élet-rekonstrukció mind-mind nekik (is) való. Olyan fiatal alkotók produkcióit is meghívták, akiknek a színházi beszédmódja is közelebb áll a fiatal generációhoz, ilyen például Benkó Bence és Fábián Péter, ifj. Vidnyászky Attila és a Sztalker Csoport, vagy az IttÉsMost Társulat, amely a Remix című improvizációs színházi előadását slam poetrykkel fűszerezi. A Békéscsabai Jókai Színház színistúdiósai utcára is viszik a Hamletet, de a Shakespeare Fesztivál és az Erdélyi hét idején workshopok is lesznek, fiataloknak.