Karinthy körül

|


Újabb kiadványok Karinthyról (és még néhány újdonság)

Karinthy-rajongó vagyok, érdekel minden, ami vele kapcsolatos. Frici, Cini, Marci és minden, ami Karinthy – életemet több évtizede átszövő hobbi, otthonosság, nyelvi menedék.

„A” Karinthy-kutató mégsem vagyok, részben azért, mert az ilyen titulusok ideje régen lejárt, másrészt nem is tettem fel az életemet a Karinthy-életmű „feldolgozására”, mint az illenék. Nem írtam meg a nagymonográfiát, és megnyugtatásul közlöm, legjobb tudomásom szerint nem is fogom. Még magamat sem neveztem ki olyan kutatónak, aki kizárólag Karinthy Frigyes műveivel és az utánozhatatlan karinthysággal foglalkozik, hiszen írtam kis könyveket másokról is, Osvátról, Krúdyról, Áprilyról. De egyáltalán nem tagadom elfogultságomat a Karinthyak teljesítménye iránt, főleg filológiai, életrajzi és befogadástörténeti tekintetben. Műveik jelenléte és a róluk szóló diskurzus alakulása számomra fontosabb, mint az elméleti gubancok bogozgatása, amivel bizonygathatnám, milyen okos vagyok (amúgy is hiábavaló kísérlet lenne). A recepcióhoz természetesen hozzátartozik a tudományos megközelítések láncolata is, amelynek újabb fejleményeit e rövid áttekintésben rögzítem.

Karinthy újraértésének méltán legnagyobb hatású, eredményes kezdeményezése – a szerző korábbi tanulmányai után – Beck András Nihil-elemzésével érte el forrpontját még a Jelenkor 2011-es számaiban áramló vitafolyamban. A méltatlanul mellőzött, ám Beck meggyőző érvelésében korszakos jelentőségűként kezelt verssel kapcsolatos tanulmányok Szakítópróba címmel könyvben is megjelentek 2015-ben. Aki fellapozza a kötetet, mindjárt érzékeli, miért lehet egyetlen versről ennyit írni. A költeményt Beck András nem csupán az életmű, hanem az egész korszak kontextusában helyezi el, sőt újabb líránk párhuzamában is láttatja, amikor Petri költészetének viszonylatában vizsgálja. Mindezt konkrét állítások felsorakoztatásával, informatív, tartalmas szaknyelven teszi. Hivatkozásaiban bevallottan használja a gyűjteményes irodalomtörténeti retróköteteket – rendeltetésüknek megfelelően, hiszen ezért készültek –, nem keltve azt a hamis látszatot, mintha az elsődleges lelőhelyről idézne. Értelmezésében a Nihil valóban élni kezd, és kérdések sorát veti fel kiváltképp Duchamp, Ady, Osvát, Babits és Karinthy művészetfelfogásával kapcsolatban. Meggyőzően mutatja ki, hogy az induló Karinthy elégedetlen volt a művészeti kifejezés lehetőségeivel, igazolja ezt a Nihil játékterében a szerelmi szakítás éles helyzetéről beszámoló köznapi beszédmód, amely változatlanul érvényesül a költői szerep és a művészet mibenlétének faggatásakor is. Ezért korszakhatár a vers, valóban búcsú a nagy művészettől és a művészeti nagyságtól. Beck András értekezésének üdítő gondolatgazdagsága, folytonos párbeszéde a szakirodalom megállapításaival: iskolateremtő példája a világos, újabb és újabb rétegeket felfejtő, tudományos előadásnak. Nemcsak megrögzött tételeket bolygat, hanem rendre megmutatja érvekkel, érzékeny megfigyelésekkel alátámasztott, saját álláspontját is, amellyel új látásmódot nyit meg a Karinthy-kutatásban. Könyve szakszerű, lebilincselő olvasmány mindenkinek, aki a költőt és korát kedveli.

Kovács Ida szinte a lehetetlenre vállalkozott a Minden másképp van – Karinthy Frigyes összes fényképe kiadásával 2016-ban. A Petőfi Irodalmi Múzeum hajdani Fototéka sorozatának megújításával korszerű, igényes kivitelben jelent meg Karinthy albuma.

A népszerű író szívesen állt az objektív elé, nem zavarta, ha fotózzák, talán szerette is. A képek maradéktalan összegyűjtése legalább olyan szerteágazó, befejezhetetlen tevékenység, mint Karinthy írásainak végleges, teljességre törekvő számbavétele. Sem a versek, sem a fotók kötetté rendezésekor – ha a teljesség igényével készültek is – nem róható fel, hogy néhány adat hiányzik a könyvbe iktatásból. A gyűjtés, különösen Karinthy esetében, lezárhatatlan, mindig újat és újat hozó folyamat, végeredményről vagy hiánytalan egészről sohasem mernék beszélni. Nem vagyok szenvedélyes fotótörténész, de olvasgatás közben szinte mellékesen rábukkantam a mai napig regisztrálatlan pár felvételre – a korabeli cikkeket ugyanis sokszor illusztrálták az író arcképével. A gyűjtemény gazdagítása érdekében a majdani, még teljesebb kiadvány szerkesztőinek figyelmébe ajánlom a kötet megjelenése után talált, három képet:

Pesti Napló, 1930. augusztus 28., 15.

* * * * * *

A Film, 1935. 12. szám, 9.

* * * * * *

Pesti Futár, 1936. 11-12. szám, 5.

Okkal volt óvatosabb Kőrizs Imre, amikor sajtó alá rendezőként a Karinthy Frigyes összegyűjtött versei címet választotta a költői életmű „minden korábbinál teljesebb” összeállítása számára 2017-ben. Legfőbb céljának tartotta, hogy a költemények minden eddiginél pontosabb szövegét adja közre. Sok nyomozással, kényes döntésekkel járó, alapos munkájának köszönhetően sikeresen oldotta meg a szöveggondozás végleges változatot előállító és a publikációk körülményeit tisztázó jegyzetelés hálátlan feladatát.

Kétségtelen, hogy a már meglévő sajtórepertóriumok – Nyugat, Az Est-lapok, A Toll stb. – megkönnyítik a kutató dolgát (azért vannak) abban, hogy a folyóiratokban, napilapokban szétszórt versek kötet előtti közlésének adatait megadhassa, de ő – ahol lehetett – az elsődleges lelőhelyig, a kézirattárig ment vissza. Szövegkiadása ezért valóban a leghitelesebbnek tekinthető. Néhány kiegészítéssel talán mégis hozzájárulhatok Karinthy költészetének megismeréséhez. Nem maradunk karinthyság nélkül ezen a téren sem, van ugyanis olyan vers, amelynek a létezéséről tudunk, de a sorait, szakaszait még nem ismerjük. Korabeli híradások szerint március 15-én nem egy esetben ünnepi szavalat volt Karinthy Frigyes Március idusán című verse. A szöveget azonban mindmáig titok övezi: ha fennmaradt egyáltalán, valahol lappang. Kis adalékot viszont hozzátehetünk Kőrizs jegyzeteihez. Wedekind Aufschrei című versének Sikoly címmel ismert fordítása Karinthy tolmácsolásában eredetileg Kiáltás címmel jelent meg 1919 februárjában a Hatvany Lajos alapította Esztendő 92. oldalán. S van egy másik lelet is, amelynek feltárása előtt érdemes emlékezetünkbe idézni, hogy Karinthy verseinek közlése elég nehézkesen, sok hibával indult. Naplómból című szonettje olyan értelemzavaró összevisszaságban jelent meg a Nyugatban, hogy a következő számban helyre kellett igazítani az elírásokat. Ennél már csak az volt szörnyűbb, hogy a kezdő költő nevét tévesen, Kanuthy Frigyesnek nyomtatták az Ország-Világ képes hetilap 1907. 18. számában. A május 5-én, a lap 354. oldalán napvilágot látott vers azonban stílusát, szókészletét, motívumait vizsgálva jellegzetesen a fiatal Karinthyra vall. A szöveget betűhíven közlöm, vállalva az esetleges félreolvasás kockázatát (meglehetősen problémás például az ötödik versszak első sorában látható „süvét” [szivét?] szó):

Valami történt

Valami történt, annyi bizonyos.
De hogy mi történt, azt ki mondja meg?
Agyamban újra lüktet a világ:
S a lelkem újra lázasan remeg.
És sárga képem, ó csodák csodája
Hevülni kezd el, vér lopózva rája:
Én Istenkém, piros, valódi vér:
Honnan szivárog, honnan és miér’?

Jártam az utcán. Ólmos ég alatt,
Szitáló ködből szürke viz csorog.
Jártam az utcán. Bambán, hallgatag
Huzódtak el a szürke házsorok.
És jártam, mintha ingoványba járnék;
Alattam mélység és köröttem árnyék,
Üres volt szivem és ez ür, ez ür
Fájt, mint a görcs, fájt véghetetlenül.

És szembe vélem jöttek emberek:
Kavargó szoknya és komoly kabát,
És mind piros volt és elégedett
És mind nagyon jól érezé magát.
Üres mosollyal sorra néztem őket,
Az önmagukban boldogan hivőket:
De ők nem láttak engem és az út
Csak vitte, vitte a fakó fiút.

És rajtam ők mit is csudáljanak?
Fáradt csavargó, szürke folt vagyok,
Szememben már nem ég a büszke vágy,
S a lelkesülés lángja nem ragyog,
Jó nékem ekként bandukolni ottan,
Lelógó fejjel, csöndesen, kopottan,
Borús legényke és fakó kalap:
Ti rajtatok mit is csudáljanak?

Eszembe sincs már, hogy zsíros süvét
Vadul megrázzam e tömegnek itt;
Eszembe sincs már, hogy az ihletet
Isten gyanánt tanítsam meg nekik.
Fáradt vagyok, nehéz, nehéz a lelkem,
Az én nótámat már elénekeltem,
Nem érdekelnek hölgyek és hegyek,
Csak így megyek, már nem soká megyek.

* * *

Fordult az utca hirtelen
És ön, kisasszony, szembejött velem.

Ön, a nyulánk, a szép lány, senki más,
Üdén, előkelően, mint szokás.

És mint az álom, mint a délibáb
Mosolygott, elfordult — és ment tovább.

Míg felriadva, kábultan, bután
Bámultam én a látomás után.

Aztán jutott csupán eszembe éppen:
Hogy tán köszönni kellett volna szépen?

* * *

Mi ez? Mi történt? Rám mosolygott ön?
Mi ez? Ön engem, engem észrevett?
A szép, a bájos, dús királyleány,
A bús fiút, a tévedt gyermeket?
Kit elmosódva, messziről, ha látott
Kerülve, únva életet, barátot,
De szép leányra szívesen vetett
Egy gyáva, balga, bús tekintetet.

Mi ez? Ködárnyak? Ólmos ég, eső?
Hiszen süt a nap, hiszen süt a nap!
Szakadj le, lomha, lankadó ború,
Szél úrfi vigan üstöködbe kap!
Hajrá, előre, lángoló gomolyba,
Rohanjunk együtt, zúgva, összefolyva,
Űzvén a tiszta, távol égen át
Szilaj remények vágtató hadát!! . . .

Hajrá, előre, hajrá szabadon!
Futó haboknak lüktető szinén,
— Mogorva házak, mit néztek reám?
Ez a mosoly enyém, enyém, enyém!
Új életet, egy uj világ hevével,
E tiszta, lágy mosollyal kezdek én el,
Amely vonagló napsugár gyanánt
Vibrált a pajkos, édes ajkon át.

Mogorva házak, szürke emberek:
Miért e gúnyos hallgatás, miért?
Mit, szánni mertek, szánni engemet,
Hogy eltűnő reményem visszatért?
Mit? Káprázat volt, mint a többi, éppen
Fáradt csavargó álmodó szivében:
Hogy néki szólt a mámoros mosoly,
Mitől szivében minden összefoly …?

Ám jól van. Igy is áldom én, tavasz,
Nem énnekem nyiló virágodat;
Legyen áldott az édes, ifjú sziv:
Melyen virág, melyen mosoly fakadt.
Akárkinek szól, az ő ajakáról:
Ő az erő, az ifjúság, a mámor,
Mely bennem ujjong, mely szivemben ég:
Hajrá, enyém, enyém a messzeség!…

Kanuthy Frigyes

Ország-Világ, 1907. május 5.

Balogh Gergő Karinthy nyelvet ölt – Nyelv, technika és felelősség Karinthy Frigyesnél címmel 2018-ban kiadott könyve a szó legteljesebb értelmében szakmunka: kevesekhez szól, de hozzájuk erősen. A remélhetőleg szintén Karinthy-rajongó szerző az utóbbi évtizedekben feltűnt terminológiát használja (ezt tanulta), ami debütálók fellépésekor meglehetősen gyakori eset. Könyvét elméleti igényesség jellemzi – üdvözlet Karinthy világában –, noha beszédmódja kissé arra a helyzetre emlékeztet, mint amikor a jó tanuló felmondja a leckét. Mégis, van valami mélyen rokonszenves a kezdő tanulmányíró megfeszített munkájában. Elismeréssel szólhatunk körültekintő módszeréről, amellyel bizonyítja jártasságát mind a szakirodalomban, mind az irodalomelméletben. Ismeretei imponálóak, forrásaira igen tisztességesen hivatkozik. Ami ennek ellenére olvasói elkedvetlenedéshez vezethet, az a túlzott megfelelési kényszer hatásának következménye. Habár az egyes fejezetek végén Mi történt? címmel összegzi kutatási eredményeit, önálló véleménye nehezen felfejthető. Nézetei ugyanis főként a nyelvezet belső felépítésére vonatkoznak, vagyis arra, ahogyan a Karinthy-szöveg működik, nem pedig arra, hogy elemzője erről mit gondol, illetve gondol-e valamit. Jó, hogy van ilyen könyv is, de amennyire valószínűsíthető, hogy néhány év múlva más áramlatok fogják uralni az irodalomtudományt, annyira bizonytalan, hogy az időszerű elméleti trend változásával mi marad meg, mi lesz használható belőle, és milyen mértékben fog elavulni a kötet.

Azt csak Karinthy tudná megmondani, kivel van nagyobb szerencséje az életművével foglalkozók közül. Kérdés persze, hogy ő mit tartott volna „szerencsének”. Azt vélhetően igen, hogy új és új kiadásban, írásai csonkítatlan közlésével, szöveggondozott változatban jelennek meg művei, s azt, hogy a róla szóló dolgozatok kedvet csinálnak az életmű olvasásához, de annak talán kevésbé örülne, ha elidegenítik alkotásaitól az olvasót. Tudományos szempontból persze jóval egyszerűbb a helyzet. Balogh Gergő könyve értékes, korrekt munka, véleményem szerint azonban a Karinthy-kutatásban a mérföldkő továbbra is Beck András teljesítménye.

Fráter Zoltán

Beck András: Szakítópróba (Karinthy, a Nihil és akiknek nem kell), Műút-könyvek, Miskolc, 2015, 128 oldal, 2500 Ft

Minden másképp van. Karinthy Frigyes összes fényképe (Szerkesztő: Kovács Ida), Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2017,  231 oldal

Karinthy Frigyes: Karinthy Frigyes összegyűjtött versei (Sajtó alá rendezte: Kőrizs Imre), Budapest, Magvető Könyvkiadó, 2017, 275 oldal, 3699 Ft

Balogh Gergő: Karinthy nyelvet ölt. Nyelv, technika és felelősség Karinthy Frigyesnél, Budapest, Fiatal Írók Szövetsége, 2018, 232 oldal, 2500 Ft

CÍMKÉK: