Zenészek és képzőművészek portréi
Kertész Csaba gyűjteményéből
A Fortepan kétszázezres gyűjteményét Szepessy Ákos és Tamási Miklós alapozta meg azzal, hogy 2010-ben a lomtalanításkor kidobott fényképekből honlapot hozott létre, amelyet manapság a Capa Központ és Virágvölgyi István gondoz. Mára, a mobiltelefonok korában a fotónak megváltozott az értéke. Pedig manapság is értékes műtárgyakról beszélünk. Kertész Csaba kivételes fotógyűjteménnyel rendelkezik. Kivételes abból a szempontból is a FUGA tárlata, hogy kik készítették a fotókat, és abból is, hogy kiket ábrázol.
A FUGA-ban nem először rendeztek kiállítást a gazdag kollekcióból, és remélhetőleg, még fognak is. „A műgyűjtés nem elsősorban pénz, hanem elhivatás és kultúra kérdése”, vallja Kertész Csaba . Fontos az érték, amit fel lehet és fel kell mutatni. Most a zenészek és képzőművészek portréiból válogatott. Az előző kiállítás is nagy történeti ívet mutatott meg, most leginkább kortársakat láthatunk. A gyűjteményének értéke egy Liszt-kép is, és sok-sok fénykép a XX. század második feléből, de a legtöbb arc személyesen vagy a képernyőről ismerős. Nem is akárhogyan! Sok-sok Molnár Edit felvételt láthatunk. Molnár a portréfotózás mestere. Módszere az volt, hogy alaposan megismerte a modellek lelkét, nemcsak a tevékenységüket, ezért tudta mintegy „belülről” fényképezni őket. Fél évszázados pályafutása alatt, bár a fotótechnika sokat változott, a fotóművész módszere nem, hiszen érezzük a művész alkotói világát és a személyiségét is. A FUGA-ban a hatalmas fotós-életműből a zeneművészek (például Richter, Ferencsik János, Kocsis Zoltán) portréit láthatjuk
A másik, sok képpel szereplő alkotó Stekovics Gáspár, festőművész, aki képzőművész látásmóddal fotografál. Nincs homály és elmosódottság, a portréknak is élük van, pedig ő is belülről közelít, az írók – a szigorú és zárt arcú Nádas Péter, a zárt arcú, de tekintetében nyitott Spiró György, hogy csak kettőt említsek, mert a színész- és zenész-portrék egészen mások. Mindegyik két dimenziósban ott az egész, a bonyolult, a több idős, amin átjön az a mérhetetlen szeretet, amivel közelítették őket.
Két képpel szerepel a fotótörténész Kincses Károly, akinek egyik felvételén a sajnálatosan fiatalon elhunyt Samu Géza (1947-1990) szobrászművészt láthatjuk, a másik fotón El Kazovszkij képzőművész nevet ránk.
Ez a kiállítás a gyűjtő eddig még nem látott művészportréit mutatja fel. Remek fotográfusok, csodálatos művészeket foglaltattak kimerevített pillanatba, megállítva az időt. Sok- és sokféle szépség van velünk. Ahogy mondani szokták sok a jó arc. Így eltűnik körülöttünk a kisszerű, helyét átveszi a fenséges, az emelkedett. A felvételeken ott a XX. század alkotó művészete, festők és zenészek, akik művészetéből erőt meríthetünk.
A kiállítást január 23-án Koltai Lajos operatőr nyitotta meg. Az eseményen Wahorn András képző- és zeneművész muzsikált. A tárlat február 23-áig tekinthető meg a FUGA-ban.