Előtted az utódod

|

Tízéves a Jurányi Ház

Dömölky Dániel portréfotóival

Otthon kellett a Függetlenül Egymástól Közhasznú egyesületnek (FÜGE), s produkciós elnöke, Rozgonyi-Kulcsár Viktória partnerekkel – önkormányzat, főváros, kerület, támogatók, a benne tömörült alkotók – meg is valósította ezt. Megkapták, s 2012-ben az 1912-ben épült iskolaépület akkor már több éve lakatlan hatezer-hétszáz négyzetméterét, s varázsoltak belőle játszó- és gyakorlóhelyeket, műhelyeket.

Színházterem lett a két tornateremből. A földszinti emelkedő széksorokkal nagyszerű rálátást kínálva a színpadra, a másik (a hajdani középiskolákban külön folyt az oktatás a fiúknak és lányoknak, és külön is közlekedtették őket), külön bejáraton és lápcsőházban megközelíthetőn. A harmadik emeleten a volt tornaterem padlózata ma már táncprodukcióknak is lehetőséget teremt.  Itt mobil a néző és a játszótér is, s mindig az előadásokhoz igazodik.

A Jurányi Házban több mint hatvan tagszervezet, köztük huszonöt regisztrált előadó-művészeti (pl. Tünet, Táp Színház, Duda Éva társulata), számos alkotó és vizuális művészeti csoport, valamint egyéb civil szervezet dolgozik. Az iskolai menzából büfé lett és kiállítóterem. A megújult épületbe a nap minden szakában érdemes betérni, nemcsak a büfé kínálata, hanem a pici gyerekek zsivaja miatt, akiknek külön játszóhely áll rendelkezésükre.

A tízéves évfordulót október 29-én külön műsorral ünnepelték, s ekkor nyílt meg Dömölky Dániel Junior Príma-díjas fotográfus kiállítása, aki, együttműködve az itt dolgozó társulatokkal, eddig is sok projektben vett részt. A budapesti önkormányzat hét éve hirdeti meg a Staféta pályázatot, ő pedig portrékat készített az itt alkotó-dolgozó, pályájuk elején álló művészekről. A kiállítás ötvenhárom képén hetvenegy művész szerepel.

Tízéves a Jurányi, még sokáig legyen örömünk benne.

Dömölky Dániel portréfotói a Jurányi Galériában láthatók.

CÍMKÉK: