A képírás mestere: Paul Almásy kiállítása a Mai Manó Házban
A sokféle helyszín, a sokféle bőrszínű alak, arc, de még azok a képek is, melyeken házak sora, vagy fejfák regementje látszik, mind túlmutat a puszta látványon. Történeteket látunk, hitelesen. Neki nincsenek beállított képei.
Paul Almásy Fotók: Józsa Ágnes
A világot bejárt Paul Almásy Budapesten született és Bálint Györgyöt követte a Berzsenyi Gimnázium önképzőkörének elnöki székében. Előbb az orvosi karon tanult, majd politikatudományt hallgatott Bécsben és Heidelbergben doktorált. 1928-ban egy német sajtóügynökség tudósítójaként kezdte újságírói pályáját, brazíliai riportútján készítette első felvételeit. 1935-ban két figyelemre méltó riportot is készített, az egyiket az olimpiai edzőtáborban, a másikat, miközben a Szaharát utazta végig. „Riportomnak nagy sikere volt. Döntő hatást gyakorolt pályafutásomra, újságíró fotóriporter lettem”.
1936-ban Franciaországban telepedett le, s a francia kormány külföldi tudósítójaként fényképeket készített Afrika közel minden országában. Hivatalos svájci tudósítóként az amerikai hadsereg vezérkara mellett dolgozott 1944-ben, a Berliner Illustrierte és a Schweizer Illustrierte valamint számos nemzetközi szervezet (UNESCO, UNICEF, WHO, FAO) munkatársaként az egész világot bejárta.
Paul Almásy – Iskolapadban
Életműve – „A világ archívuma” – egy 50 év munkájával (1935-1985) létrehozott páratlan fotóarchívum, mely kb. 120.000 fekete-fehér felvételt foglal magába. Nem egy mesteri képe írt fotótörténetet. Mint „a század tanúja” egyformán otthonosan mozgott a művészvilágban és az előkelő társaságokban; interjút készített Eisenhowerrel, Hruscsovval, Nehruval, Mussolinivel, jól ismerte Rotschild bárót, Giacomettit, Cocteau-t, André Brétont, Dalit, Caldert. A Francia Újságíró Továbbképzési Központ tanáraként 1972 óta fotóriporterek generációit tanította.
„A magyarság kétnyelvű nemzet. Az irodalmi nyelv mellett mi – nagy számban – fotónyelven is ki tudjuk magunkat fejezni. Ezért tudunk a világ összes nemzetével rendkívül eredményes kulturális kapcsolatot teremteni” – fogalmazott.
Paul Almásy nem művészként, hanem olyan újságíróként tekintett magára, ki kétféle nyelven fejezi ki magát. A képet és a szöveget kétféle írásmódként értelmezte. Kommunikációs eszköznek használta a fotográfiát „a szépség, a valósággal szemben másodlagos. Soha nem szép, hanem jó fotókat akartam készíteni. A fotóművész számára az esztétikai minőség számít, a riporter számára szemantikai minőség”.
Paul Almásy – Földbirtokos gyermekei
A kép, amelyet először Kincses Károly 1988-ban megjelent, Fotográfusok, Made in Hungary – Aki elment, aki maradt című könyvében láttam, számomra az egyik legtöbbet mondó. Címe, Földmunkás az adóhivatalban. Asztal- és emberlábakat látunk. Szemben a hivatalnok glancolt cipőben, vasalt nadrágban, lábtartása a lazaságé és a fölényé. Vele szemben feltűrt cejgnadrág és két meztelen talp, amelyek, mintha bátorítást akarnának nyerni egymástól, hátrabújnak. Két teljes életet látunk, két sorsot, múltakat és jövendőket.
Itt a kiállításon témák szerint csoportosítva rendezték be a különböző termeket. A sokféle helyszín, a sokféle bőrszínű alak, arc, de még azok a képek is, melyeken házak sora, vagy fejfák regimentje látszik, mind túlmutat a puszta látványon. Történeteket látunk, hitelesen. Neki nincsenek beállított képei. Ő azt fényképezte, ami van, úgy, ahogy van. Empátiával, szeretettel.
Paul Almásy Fotó: Wikipedia Commons
Életművének kezelője a berlini sajtófotó archívum, az Archiv für Kunst und Geschichte, de képeit a Magyar Fotográfiai Múzeumban is őrzik (köszönhetően Kincses Károlynak és Kolta Magdolnának), ahogy a franciaországi Nicéphore Niepce Múzeumban is.
A Mai Manó Házban a Magyar Fotográfiai Múzeum Paul Almásy gyűjteményének egy részét láthatja a közönség. A kiállítás kurátora Barta Edit.
