Képei hozzánk szólnak

|

A képírás mestere: Paul Almásy kiállítása a Mai Manó Házban

A sokféle helyszín, a sokféle bőrszínű alak, arc, de még azok a képek is, melyeken házak sora, vagy fejfák regementje látszik, mind túlmutat a puszta látványon.  Történeteket látunk, hitelesen.  Neki nincsenek beállított képei.

Paul Almásy          Fotók: Józsa Ágnes

A világot bejárt Paul Almásy Budapesten született és Bálint Györgyöt követte a Berzsenyi Gimnázium önképzőkörének elnöki székében. Előbb az orvosi karon tanult, majd politikatudományt hallgatott  Bécsben és Heidelbergben doktorált. 1928-ban egy német sajtóügynökség tudósítójaként kezdte újságírói pályáját, brazíliai riportútján készítette első felvételeit. 1935-ban két figyelemre méltó riportot is készített, az egyiket az olimpiai edzőtáborban, a másikat, miközben a Szaharát utazta végig. „Riportomnak nagy sikere volt. Döntő hatást gyakorolt pályafutásomra, újságíró fotóriporter lettem”.

1936-ban Franciaországban telepedett le, s a francia kormány külföldi tudósítójaként fényképeket készített Afrika közel minden országában. Hivatalos svájci tudósítóként az amerikai hadsereg vezérkara mellett dolgozott 1944-ben, a  Berliner Illustrierte és a Schweizer Illustrierte valamint számos nemzetközi szervezet (UNESCO, UNICEF, WHO, FAO) munkatársaként az egész világot bejárta.

Paul Almásy – Iskolapadban

Életműve – “A világ archívuma” – egy 50 év munkájával (1935-1985) létrehozott páratlan fotóarchívum, mely kb. 120.000 fekete-fehér felvételt foglal magába. Nem egy mesteri képe írt fotótörténetet. Mint “a század tanúja” egyformán otthonosan mozgott a művészvilágban és az előkelő társaságokban; interjút készített Eisenhowerrel, Hruscsovval, Nehruval, Mussolinivel, jól ismerte Rotschild bárót, Giacomettit, Cocteau-t, André Brétont, Dalit, Caldert.  A Francia Újságíró Továbbképzési Központ tanáraként 1972 óta fotóriporterek generációit tanította.

„A magyarság kétnyelvű nemzet. Az irodalmi nyelv mellett  mi – nagy számban – fotónyelven is ki tudjuk magunkat fejezni. Ezért tudunk a világ összes nemzetével rendkívül eredményes kulturális kapcsolatot teremteni” – fogalmazott.

Paul Almásy nem művészként, hanem olyan újságíróként tekintett magára, ki kétféle nyelven fejezi ki magát. A képet és a szöveget kétféle írásmódként értelmezte. Kommunikációs eszköznek használta a fotográfiát „a szépség, a  valósággal szemben másodlagos. Soha nem szép, hanem jó fotókat akartam készíteni. A fotóművész számára az esztétikai minőség számít, a riporter számára szemantikai minőség”.

Paul Almásy – Földbirtokos gyermekei

A kép, amelyet először Kincses Károly  1988-ban megjelent, Fotográfusok, Made in Hungary – Aki elment, aki maradt című könyvében láttam,  számomra az egyik legtöbbet mondó.  Címe, Földmunkás az adóhivatalban. Asztal- és emberlábakat látunk. Szemben a hivatalnok glancolt cipőben, vasalt nadrágban, lábtartása a lazaságé és a fölényé. Vele szemben feltűrt cejgnadrág és két meztelen talp, amelyek, mintha bátorítást akarnának nyerni egymástól, hátrabújnak. Két  teljes életet látunk, két sorsot, múltakat és jövendőket.

Itt a kiállításon témák szerint csoportosítva rendezték be a különböző termeket. A sokféle helyszín, a sokféle bőrszínű alak, arc, de még azok a képek is, melyeken házak sora, vagy fejfák regimentje látszik, mind túlmutat a puszta látványon.  Történeteket látunk, hitelesen.  Neki nincsenek beállított képei. Ő azt fényképezte, ami van, úgy, ahogy van. Empátiával, szeretettel.

Paul Almásy            Fotó: Wikipedia Commons

Életművének kezelője a berlini sajtófotó archívum, az Archiv für Kunst und Geschichte, de képeit a Magyar Fotográfiai Múzeumban is őrzik (köszönhetően Kincses Károlynak és Kolta Magdolnának), ahogy a franciaországi Nicéphore Niepce Múzeumban is.

A Mai Manó Házban a Magyar Fotográfiai Múzeum Paul Almásy gyűjteményének egy részét láthatja a közönség. A kiállítás kurátora Barta Edit.

CÍMKÉK: