Élet/kép

Keleti Éva retrospektív kiállítása a Műcsarnokban

Keleti Éva nyolcvannyolcadik életévében határozta el, hogy megtanulja a digitális technikát, s folytatja a fotóriporteri pályát. Aktívan fényképez ma is.

Honthy Hanna

A név hallatán először is az extázis jut eszünkbe, a lobogó fehér ruhában felénk röpülő néger táncosnő, és Tímár József, ahogy színpadra lépés előtt a nehéz bőröndöket próbálja. És a sok-sok előadás, jelenet, művészportré; holott Keleti Éva életműve sokkal, de sokkal gazdagabb. Régi adósság törlesztődik épp, hogy a hosszú pályafutást végre így is megismerhessük.

A Műcsarnokban most csak egyetlen egy klasszikus színházi felvételt látunk, Székely Mihályt Borisz Godunov jelmezében, s csak azért, hogy azt is érzékeljük, az alkotó ezt is tudja. De amiért megszerettük, amivel kifénylett a sok-sok fotós pályatárs közül, az a személyesség, az a többlet, amivel minden művészt a fényképezőgépével szívközelbe hozott.

Középütt: Törőcsik Mari

Ez a bemutató négy teremben követi végig Keleti Éva hat évtizedes munkásságát. Az elsőben a Magyar Távirati Iroda számára készített riportképeket láthatunk. Éjszakai műszakos, izzadt testű pékeket, a kaposvári négyes ikreket, a panellakásba költözködő munkáscsaládot, trombitáló úttörőket, az élet köznapi, de mégis nagyon szerethető alakjait, jeleneteit. A második teremben bontakozik ki Keleti igazi arca. Színészeket fényképez, de nem a szerepeikben, hanem a színpadon kívül,

a kulisszák mögött, a privát életben. Az embereket kereste, a köznapi helyzeteket, és ezt fel is tudta mutatni, mert neki a művészek is megmutatták legszemélyesebb arcukat. Beengedték otthonukba, családi körükbe, rábízták a legőszintébb titkaikat. Ez terem a munkásságát ismerőknek is csupa meglepetés. Gábor Miklós és Ruttkai Éva a kis Julikával játszik, Páger Antal a messzi karosszékből is talál kapcsolatot kutyájával, Kazimir Károly és Takács Marika kislányukkal, Honthy Hanna orosz karóráját nézegeti, Kálmán György cserépkályhához bújva magányos. A színpadról is ismerős arcok nyíltak, kitárulkozók, természetesek, őszinték. Ezeken a képeken nincs kívülről jött kandiság, kíváncsiság. Belőlük sugárzik az öröm, a felszabadultság, a kitárulkozás.

Örkény István és Radnóti Zsuzsa

A harmadik terem egyik részében megismerhetjük azt a családi hátteret, amely segítette, s amelyik mindig erősítést adott neki: az olimpiai bajnok Kabos Endre, a nagybácsi és a nagyváradi, A Holnap folyóirat szerzője, Ady mellett, a rokon Miklós Jutka, aki nemcsak költő, de fotográfus is volt. Ebben a teremben láthatjuk a táncképeket, a táncosokat szinte szállva, a levegőben, és próba közbeni fáradt arcukat is.

Vas István és Szántó Piroska

A negyedik terem az igazi meglepetés. Keleti Éva hatvanéves korában abbahagyta az aktív fényképezést. Neki addig az analóg gép volt az eszköze. Majd’ három évtizednyi alkotói szünet következett. Amikor két évvel ezelőtt a Kossuth-díját ünnepelték a Mai Manó Házban, Fábián Évi fotóriporter felajánlotta, ha el szeretné sajátítani a digitális fényképezést, ő segít neki ebben. Keleti Éva két évvel később, nyolcvannyolcadik életévében határozta el, hogy megtanulja a digitális technikát, s folytatja a fotóriporteri pályát. Aktívan fényképez ma is. Hatvannégy év után újból megörökítette a kaposvári négyes ikrekből a még élő hármat. Felkereste a régi modelleket: Törőcsik Marit, Hernádi Juditot, Orosz Adélt, akik újból kamerája elé álltak, s akik eddig még nem: Maurer Dóra, Vecsei H. Miklós, Schiff András és több tucatnyian.

Kerekes Éva

Mi a titka ezeknek a képeknek? Életigenlés sugárzik valamennyiből. Nem a hurráoptimizmus, a felszínes mosoly. Sírni is lehet, ha olyan dolgok érik az embert, de a válságokból föl kell állni, a mélypontokból el kell mozdulni, és meg kell becsülni, amit az élet ad. Keleti Éva ezzel az életigenléssel, ezzel az erős akarattal élte és éli az életét. Ez volt az, amivel maga köré tudta vonni, barátjává tudta tenni fotós riportalanyait. Tudták, hogy nem csapja be őket, hogy nem él vissza semmivel. Ezért sugárzik őszinteség, szépség, hitelesség és igazság a képeiről.

Molnár Piroska

„Én korábban nem hittem a digitálisban, és minden fórumon küzdöttem ellene. Most már belátom, kell ez. Tulajdonképpen analógul gondolkodom, és most már digitálisan fotografálok. Gondolkodni az analóggal lehet, a digitális csak rásegíti az embert. A szakmában általános követelmény, hogy szeretni kell, amit csinálunk.” Keleti Éva