Keleti Éva: Párban II.

|

Hybridart Galéria

Több száz kiállítást lehetne rendezni Keleti Éva képeiből, még a színészeket ábrázolókból is.

Pokorny Lia

Párban. Lehetne úgy is, hogy házastársak, élettársak (gyönyörű Gálvölgyi János és Judit ölelkezése), de Keleti Éva kiterjesztette  ezt a fogalmat, és  állatok és  környezet is szerepel párként. Huszárik Kata édesapja sírjánál áll, így a múltban élő szülő is lehet pár. Merész volt a fotókkal koncepciójában, gondolkodásmódjában, a képek megvalósításában pedig különösen. Könnyed és felszabadult képek ezek. A kiállítás megnyitóján beszélgettünk.

Béres Ilona, Halász Judit

„A párban szó nekem nagyon sokat jelent. Béres Ilona és Halász Judit nekem azt jelenti, hogy egy életet töltöttek együtt a színpadon. A párban a számomra széles skálájú gondolat, ha egyedül van valaki a képen, az is csak látszólagos. Pokorny Lia Aliz csodaországát idéző lakásában például ott vagyok én is, a tükörben látszom.

Nem spontán készült képek ezek, és mégis mindegyik kép maga a természetesség.

Egri Márta, Egri Kati

Mindenki tudta, hogy fogok fotografálni, de vannak olyan képek, amelyek úgy spontánok, hogy a pillanatnyi helyzet így alakult. Például Kulka János és a testvére esetében, aki odament a testvéréhez és megsimogatta a vállát. Én akkor „lőttem”. Itt, ebben a kiállításban összekapcsolódik és egymást erősíti a barátság  és a kapcsolat.

Mert éppen abban a pillanatban mi ugyanazt gondoltuk, és ez látszik. Most az foglalkoztat, mert izgalmasnak találom, hogy elkészítsem mindenkinek a portréját a saját lakásában, abban a környezetben, amelyben él.  Össze lehetne ezt régi képekből is állítani, de nem szeretném. Szeretnék tudatosan fölkészülni rájuk, hogy jellemzőek legyenek arra a személyre. Nagyon szeretnék ezzel a tapasztalattal újra húszéves lenni.

Az itt kiállított képek jó része már digitális technikával készült.

Igen, mert sok közülük tavaly vagy tavalyelőtt készült, és én átálltam, sajnos, a digitális technikára.

Miért sajnos?

Nem szeretem. Boldogan látom, hogy még sokan használnak analóg technikát. Az analóg, az a fotográfia, a digitális az a huszonegyedik század.  Ebben én már nem akarok helyet keresni magamnak. Az eszközhasználatot elsajátítottam, azzal semmi probléma, de nem kell szeretni.  Számomra az a kedvesebb, ha kiveszem a filmet a dobozból, befűzöm a gépbe, ezt valahogy szakrális dolognak érzem.”

Keleti Éva

Párban II. A Párban I. a Gödöllői Művészetek házában volt látható.

Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművész kiállításának kurátora: Cedric af Geijersstam

A kiállítást Szarka Klára nyitotta meg január 18-án. Megtekinthető a Hybridart Galériában (V., Galamb u. 6.) február 8-ig.

CÍMKÉK: