Évfordulók

Bánkuti András fotókiállítása – Fészek Galéria

1979 – 40 éves a Győri Balett, 1989 – Berlin, Bukarest, Budapest, Prága. 30 éves a rendszerváltás

Tüntetés Budapesten a Petőfi szobornál, 1989. március 15-én Fotó: Bánkuti András

Két össze nem vethető dátum és téma. Ami összeköti őket, az Bánkuti András fotóriporter személye, aki évtizedek óta a fotós újságírás élvonalában dolgozik.

Bánkuti András (1958) Balogh Rudolf- és Táncsics Mihály-díjas valamint Pulitzer-emlékdíjas fotóriporter, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője, a Magyar Sajtófotó Pályázat egyik főszervezője, a Mai Manó Ház – Magyar Fotográfusok Háza egyik alapítója.

A Fészek Galériában Keleti Éva nyitotta meg a kiállítását, amely a számtalan témában elkészült képei közül két témakört jelenít meg. Az egyik az 1989-es rendszerváltás, amelynek a megörökítője volt. Utazott az események tűzfészkébe, Romániába 1989 decemberében, Prágába 1989 augusztusában, s Berlinbe 1989 őszén, hogy ott legyen, amikor ledöntik a falat. Történt közben Budapesten is egy s más, 1989. június 16-án Nagy Imrének és mártírtársainak az újratemetése, amelyre megtelt a Hősök tere. A rendszerváltás képeit a Fészek Galéria első emeleti kiállítóterében láthatjuk.

Nemzeti Kerekasztal – a Magyar Szocialista Munkáspárt delegáltjai a Parlamentben: Gazsó Ferenc, Gaál Zoltán, Pozsgay Imre, Fejti György, Tóth András; Budapest 1989 Fotó: Bánkuti András

Negyven éve határozta el a balettintézet végzős osztálya, hogy Győrben balettegyüttest alapít Markó Iván vezetésével. A Győri Balett hőskorát idézik a kiállított képek.

Bánkúti Andrással beszélgetek

Jerger Krisztina, a Fészek Galéria művészeti vezetője keresett meg a kiállítás ötletével. Hogy a sokféléből mit válasszak, ahhoz az évfordulók segítettek. Először azt hittem, hogy a rendszerváltozás harmincadik évfordulójára sok intézmény mozdul majd meg, és kérnek tőlem anyagot, de nem így történt. A prágai kiállításon Horváth Péter, Rédei Ferenc, Benkő Imre, Szigethy Tamás, Szabó Barnabás és az én képeim szerepeltek a cseh elnöki palotában rendezett kiállításon, amelyet Daniela Mrackova kurátor rendezett a cseh köztársasági elnök védnöksége alatt. Gondoltam, hogy ilyesmi nálunk is lesz, de nem így történt. Végül is ezért választottam ezt a témát. A másik téma is adott volt, mert a Győri Balett negyven éve robbant be a balett világába. Azóta sem fordult elő, hogy egy klasszikus balettelőadás többször megtöltsön közönséggel egy nagy sportcsarnokot (ma Papp László Sportaréna a neve). Ez egy másfajta művészeti ág számomra, de nagyon szeretem őket fényképezni. Azóta mindegyik generációval jóban vagyok. Szerencsém volt, mert Kiss János, az igazgató alapító tag, s Markó Ivánnal és Gombár Judittal is jó volt a kapcsolatom, így nemcsak a színpadi végeredményt fényképezhettem le, de beengedtek a próbaterembe, az öltözőkbe, s megörökíthettem ennek a gyönyörű pályának a nehéz pillanatait is.

A híres kapu, a Checkpoint Charlie Berlinben 1989. november 10-én, amikor már szabad volt az út a két városrész között. Fotó: Bánkuti András

Minden témában a hitelességet, az igazságot mutatja fel…

Meg kell próbálni a valóságot felmutatni. Hogy fel tudom-e, vagy sem, az mindig nehéz kérdés. Vannak pillanatok, amikor az embernek nagyon észnél kell lenni. Hál’ Istennek nem volt konfliktusom ebből még soha. Az 1989-es politikai tematikájú képeknél sem. Ott másféle problémáim voltak. Mikor mentünk át Romániába a forradalom alatt, hallottuk a magyar rádióriportert, hogy a város főterén halottak fekszenek és tankokból lőnek. Ez olyan hatásosan hangzott, hogy segélyszállítmányok fordultak vissza a határról. Amikor beértünk a városba, kérdeztem, merre van ez a tragikus helyszín, de kinevettek: örömükben lőttek a levegőbe, mert győzött a forradalom, s mi is láttuk, hogy gyerekek játszanak fönt a tankokon. Igazi ünnepi hangulat volt.

A 301-es parcella a rákoskeresztúri köztemetőben 1989-ben Fotó: Bánkuti András

Életem egyik nagy vágya volt, hogy a Ceausescu házaspárról tudjak képet készíteni, de soha nem engedtek be. Csupán az utolsó kongresszuson – bár akkor még senki nem tudta, hogy az lesz az utolsó – lehettem ott. Igen ám, de nem jött meg a bőröndöm és elhatároztam, hogy hazautazom egy napra. Szabó Barnabás odaadta a filmjeit, hogy juttassam el a szerkesztőségébe, de a biztonsági szolgálat megállított és Barnabás filmjeit elvitte. Ott álltam rémülten, hogy mi lesz most, mert az enyéim megvoltak. Szerencsére mindent visszakaptam és lekéstem volna a MALÉV-gépet (akkor még volt magyar légitársaság), de szerencsémre egy magyar diplomata meglátott és megvárt a repülő. Nehéz szituációkban a magyar emberek összetartanak. Az is biztos, hogy soha nem volt olyan barátságos és szeretetteli a fogadtatásunk Bukarestben, mint a forradalom idején.

Az életmű olyan gazdag, hogy nem csak két témakörben lehetne kiállítást rendezni…

Mindig is több téma foglalkoztatott. Ismerjük egymást a kollégákkal rég és valahogy a főnökeimnél is elértem, hogy mindig oda tudjak menni, ahova szeretnék. Például a berlini fal ledöntésekor a Magyar Hírlap stábjából senki nem akart elmenni, én pedig pofátlannak tartottam volna, ha előre jelentkezem. De mikor láttam, hogy más nem megy, én odamentem és ott maradtam három napig, s nagyon sok izgalmas képet készítettem.

Győri Balett – A Nap szerettei Fotó: Bánkuti András

Prága is érdekes volt. A Vencel téren fényképezni tudtam augusztus 21-én Kerényi Györgyöt, amikor nyilvánosan bocsánatot kért azért, hogy a magyar néphadsereg a Varsói Szerződés tagjaként tankokkal vonult be az országba. Azt is le tudtam fényképezni, amikor Pesty Lászlót letartóztatták. Láttam, hogy civil ruhás emberek sorra fogják le a fényképezőgéppel és kamerákkal rendelkezőket, s gyorsan mentem is a szállodába, ami a Vencel téren volt. A bőröndöm ott volt a recepción, át akartak tenni egy másik szállodába, hogy ne legyek ott. De én kardoskodtam, hogy kifizettem a szobát és hosszas telefonálgatás eredményeként maradhattam. Sugár Gyurit – aki ugyanebben a szállodában lakott – kirakták, de én maradtam vele, a vécétartályba egy műanyag zacskóban elhelyeztük a filmeket és bementünk a városba, mintha nem lenne közünk semmihez. A letartóztatók turistaruhás, rövidnadrágos rendőrök voltak, s annyira profik, hogy amikor visszaadták az elvett gépeket, a számlálók pontosan ott álltak, ahol az utolsó felvételük volt, s azt hihették, minden rendben van. Mikor hazajöttek, akkor látták, hogy minden kép ki volt törölve. A Képes 7 akkor készítette a legjobb címlapját. Egy üres, fehér lap volt ez, s rajta, hogy a címlapunkat letartóztatták. Érdekes volt… Nem bánom, hogy fotóriporter lettem.