A történetteremtés ereje

|

Kojot négy lelke

Gauder Áron minden korosztály számára izgalmas és elgondolkodtató mozit készített, melyben olyan utazásra invitálja a nézőt, ami fontos küldetéstudattal rendelkezik. Az elmúlt évek egyik legszebben kivitelezett magyar animációs filmje ez, melyről egészen egyszerűen úgy gondolom – a fantasztikusan prezentált, környezettudatos téma miatt -, kötelező darab.

Az idén eddig bemutatott egészen közepesre vagy gyengére sikeredett magyar alkotások (Az almafa virága, Hadik, 129) szerencsére most kellően kompenzálva lettek a honi filmeket szerető nézők számára (is) Gauder Áron a Kojot négy lelke című animációs filmjével. A hét-nyolc évig készülő filmen a beinvesztált idő, illetve a tapasztalt, remek szakemberek kézjegye bizony igencsak meglátszik, de ennél még valami sokkal több is.

A Genezis szerint az Isten a hatodik napon saját képmására teremtette az embert, mégpedig azért, hogy „uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik.”

A film alapjául szolgáló amerikai indián eredettörténetek egy igen fontos ponton gyökeresen eltérnek a keresztény teremtéstörténettől: az indiánok mondavilágában nem azért van az ember, hogy a természet ura legyen, hanem, hogy annak szerves része. A zunik, sziúk, paunik, varjú indiánok és egyéb törzsek mondáiból összegyúrt történetet Gauder Bereményi Gézával írta közösen, aki (amellett persze, hogy az egyik legjobb kortárs írónk) állandó szerzőtársa volt Cseh Tamásnak is, a magyar indián-amerikai kultúrkör egyik atyjának.

Gauder pedig már csinált hasonló kisfilmeket a Kojotról, melyek meg is találhatóak a YouTube-on Sziú indián mese címszó alatt. De még így sem mentek a véletlenre, ugyanis felkérték Charles Cambridge-t, a Coloradoi egyetem archeológus professzorát, a navajo törzs beiratkozott tagját, hogy legyen a film konzulense.

A remekül megírt történet a jelenkori civil környezettudatosság és kapitalista környezetszennyezés ellentétével van keretezve, mely probléma gyökerei visszanyúlnak az ősidőkig, a világ teremtésének korai szakaszához, amikor az ember (egészen véletlenül) megjelent a Földön.

A kezdetek kezdetekor az Öreg Teremtő (Papp János) által létrehozott világ békéjét az álmában felbukkanó és ebből az álomból manifesztálódott Kojot (Bozsó Péter) bolygatja meg, akinek húsevési vágya, ragadozó hajlama arra készteti a ravasz állatot, hogy ellopja az Öreg Teremtő varázslatos anyagát, amiből a világot, azaz földet, növényeket és állatokat formálja, hogy olyan lényeket teremtsen, akiket egyszerűen felfalhat. Három emberi alakot formál, az első férfit Hoksilát (Vida Bálint/Széles Tamás), az első nőt, Wichincalát (Vida Sára/Pikali Gerda), akiket Kojot mégsem tud megenni, mert az Öreg Teremtő időben közbelép. Az ember itt egyértelműen nem a teremtés koronája: „Én vagyok a teremtő és nem te.” mondja az Öreg Teremtő Kojotnak, mikor először a kezébe veszi Hoksilát. „Te csak kontárkodsz. Nézd meg, hitványak ezek és gyöngék.” illeti kritikával az első embereket.

A harmadik alak, amit a Kojot teremt, élettelen lesz, amit az Öreg Teremtő egy viharos éjjen a tengerbe hajít. Ez a harmadik mégis életre kel a vízben, partra mászik és belőle sarjadnak az első fehér emberek, akik innentől „a helyüket keresik az élők nagy körében”, legalábbis ezzel magyarázzák a kortárs indiánok a fehér ember kimeríthetetlen hódítási vágyait. Ez a jelenet, a fehér ember öntudatra ébredése, amúgy egészen hasonlatosan mutatkozik meg, mint a Bibliában: a partra sodort lény (mely részben reflektál az evolúcióra is) lesz Ádám, akinek oldalbordájából kiválik Éva, a kígyó sugallatára pedig megeszik a tudás fájának gyümölcsét és elkezdődik a ma ismert civilizáció.

A film utolsó etapjában a teremtésmitológia átlép a történelembe, mikor a hódító Európaiak leigázzák az amerikai indiánokat. A fő probléma- és kérdéskör az Európaiak betörésével remekül megmutatkozik: az indiánok békésen élik életüket, pont annyi bölényt vadászva és pont akkora területet belakva, mint amennyire szükségük van. Se többet, se kevesebbet. A vallásuk erre tanítja őket, szemben a fehér emberrel, akit a Biblia arra szólít fel, hogy uralkodjék a világon és megállíthatatlanul kapzsi módon igyekszik mindent leigázni és birtokba venni.

Ennek legfőbb károsultja pedig nem kevesebb, mint az egész természet és ökoszisztéma, ami nélkül az ember nyilván nem létezhet. „Semmi sem örök, csak a föld meg a hegyek” mondja az Öreg Teremtő magyarázva a természet törékenységét, mikor gyám alá veszi az embert. „A folyó vize a ti véretek is egyben, az élet ez, ami körülvesz.” tanítja az indián gyerekeket a természet fontosságára.

A film az erős és fontos mondanivaló mellett minden másban is kiemelkedő. A vizuális tartalom rendkívül változatos, ötletes és szemet gyönyörködtető, miközben folyamatosan konzekvens marad az adott stílushoz és elválaszthatatlanul összefonódik a szüzsé aktuális elemeivel. Nincs ez máshogyan a zenei aláfestéssel sem, a dalok szívbemarkolóak és kellően drámaiak, mégis felemelőek. A katartikusság érzése járja át az egész filmet, melynek egyetlen perce sincs, ami üresjárat lenne, mégis tökéletesen lavíroz a csöndes, nyugodtabb hangulati részek és pörgő cselekményű események között. Gauder (túlzás nélkül) Jankovits Marcell magasságait éri el ezzel a filmmel, gyakorlatilag átvéve a stafétabotot a nemrég elhunyt animációs óriástól.

Külön megjegyezném: irtó jó, hogy ennek a csodálatos filmnek még „kihívója” is akadt, méghozzá az idén március 30-án debütáló Műanyag égbolt, mely szintén magyar animációs film, ami a Kojot négy lelkéhez hasonlatosan (bár teljesen más úton, lévén az egy sci-fi) az ember és természet távolodó kapcsolatát vizsgálja.

A Kojot négy lelke teljesen kortalan mese, a legjobb fajta családi mozi, ami a legkisebbeknek és az idősebb korosztálynak is egyaránt fontos történet mesél el, egy olyan témáról, amiről a lehető legégetőbb kommunikálni. Általános iskolák és gimnáziumok kötelező tananyaga kéne hogy legyen, mert talán a leginkább arra született, hogy elültesse a gondolatot a fiatalok körében: csak kölcsön kaptuk ezt a bolygót, ami nélkül semmik vagyunk.

Bár ezt tényleg nem ártana mindenkinek a fejébe vésni.

Kojot négy lelke a Magyar filmadatbázison

CÍMKÉK: