Kimaradunk a történelemből

|

Anyám és más futóbolondok a családból

A szó legjobb értelmében megható, kedves családregény az Anyám és más futóbolondok a családból. Benne van az egész huszadik század, mi mégis kimaradunk a történelemből.

anyam es mas futobolondok a csaladbol_03(1) (2000x1333)

Ónodi Eszter, Bartsch Kata, Kerekes Viktória        Fotók: Szlovák Judit

„Lajos, te maradj ki a történelemből!” – mondja a feleség az ’56-ban otthonról elinduló bányagépésznek, akit nem nagyon érdekel a forradalom és a sztrájk, csak az, hogy ha nem kezeli valaki a gépeket, elárasztja a víz a tárnát. És hangozzék bár az intelem bármilyen betarthatatlannak, Lajosnak többé-kevésbé mégis sikerül kimaradnia a történelemből, ahogy kimarad belőle az egész Anyám és más futóbolondok a családból című film is.

Kimarad, miközben másra sem vállalkozik, mint hogy végigmesélje az egész huszadik századot, egy nő sorsán keresztül, aki huszonhétszer költözött, mert akárhol vetette volna meg a lábát, mindig továbbkergette onnan a félelem attól, hogy mégsem sikerül kimaradnia a történelemből. A mese Trianon idején indul Erdélyből, és a Horthy-korszakon, a világháborún, a Rákosi-érán, ötvenhaton, a szocializmuson keresztül jut el a mába, hogy a fűben játszó cserfes kislány, aki csak figyeli szülei, nagyszülei világát, a járókeret mellett álló, saját gangján Alzheimerrel eltévedt mesélővé váljon.

Ami a legfeltűnőbb, legmaradandóbb Fekete Ibolya filmjében, az mégsem az évszázados történelem, hanem a báj, a kedvesség, a játékosság. Eleinte még kicsit bugyutának tűnnek a burleszkesen ügyetlen jelenetek, de ezek csak a legrégebbi történeteket kísérik, egyrészt imitálva a százéves filmek világát, másrészt utalva arra, hogy arról az időszakról – nagyszülei házasságkötéséről – a mesélőnek még nincsenek saját emlékei. Később már sokkal jópofábbak a játékos megoldások: a dokumentumfilmesként is ismert rendező rendszeresen összemontírozza az archív, háborús felvételeket saját filmjével, hogy a fekete-fehér képeken Ónodi Eszter az ostromlott Budapesten álldogáljon tanácstalanul, vagy – ami még izgalmasabb ötlet – hogy egy olyan étteremben üljön, amelynek másik asztalánál Páger Antal és Karády Katalin udvarolnak egymásnak. Kedvesen játékos a színészhasználat is: Básti Juli játssza saját nagyanyját is, és egyes színészek több szerepben is feltűnnek, és néha mintha a bevonuló katonák között bukkanna fel egy szempillantásnyira valaki, akit korábban más szerepben láttunk.

anyam es mas futobolondok a csaladbol_01(1)

Egy kicsit unalmas férfival egy kicsit unalmas élet

Persze a báj és kedvesség nemcsak az ügyesen és találékonyan megoldott spórolásban érhető tetten, hanem az egész történetben. Kezdve a narratívát meghatározó neuralgikus ponttal: a jelen, ahol az elbeszélő megkezdi a meséjét, és visszaemlékszik saját életére, sok filmben hat modorosnak és mesterkéltnek, mivel nehéz olyan szituációt teremteni, amiben hiteles, hogy valaki hirtelen belekezd egy jó pár órás mesébe. De az író-rendező olyan finom, érzelmes eleganciával tud az öregség problematikájához nyúlni, hogy a helyzet egyrészt igenis hihető lesz, másrészt a karakterek – az alzheimeres anya és a vele kiabáló felnőtt lány – is szerethetővé és élettelivé válnak. A maga módján szép, ahogyan az anya, bár nem tudja, hogy mit csinált húsz perce és egyáltalán ki az a nő, akihez beszél, mégis pontosan emlékszik a régmúltra, akár egy régi sütireceptre.

Fekete Ibolyának remek érzéke van a nézői érzelmek visszafogott, mégis hatásos támadásához. A film hemzseg a megható részektől, még sincs egyetlen jelenet sem, amely negédessé válna. Mert a forgatókönyv nem hallgatja el az emberi kapcsolatokból a keserűbb részeket sem – és épp ettől szép, amikor mégis megszületik valami két ember között. Amikor a nő már kezdi megbánni, hogy egy kicsit unalmas férfival egy kicsit unalmas életet él, de történik valami – egy hirtelen tánc a nappaliban a rádió zenéjére –, ami ráébreszti, miért is szereti a másikat és végső soron a saját életét is. Vagy amikor a nagyapa, akit rossz embernek, kurvapecérnek ismertünk meg, kiadja a bánatát, és pár mondatból kiderül, mivel nem tudott soha szembenézni, miért élt úgy, ahogy.

Ahhoz, hogy a film ilyen könnyedén tudjon játszani a nézők érzéseivel, nemcsak egy szokatlanul élethűen hangzó sorokkal teli forgatókönyv kell, de kiváló színészek is. És ebben a filmben még a legkisebb mellékszerepekben is remek színészek vannak, sőt Fekete Ibolya – talán dokumentumfilmes múltja miatt – nemcsak a profikból tudja kiirtani a papírízű szövegmondás vágyát, de az amatőrökkel is nagyon tud bánni (ami a mai magyar filmben szinte kuriózum, lásd Török Ferenc vagy Mundruczó Kornél filmjeit). A legtermészetesebb és így leginkább feledhetetlen páros Básti Julié és Danuta Szaflarskáé, akik a mesélő lányát és az elbeszélő öregkori énjét játsszák. Básti pikírtsége minden másodpercben izgalmas, de a színésznő pontosan érzékeltetni tudja azt a szeretettel vegyített dühös elégedetlenséget, ami annyira érthetőnek tűnik egy néha gonoszkodó, de mégiscsak gyámoltalan anya kiszolgálásakor. A százegy éves lengyel színésznő pedig – akit Ónodi Eszter szinkronizál elváltoztatott, de egyetlen hangsúlyában sem népmesés-öregasszonyos hangon – elkerüli a betegség ábrázolásának minden kliséjét, minden giccslehetőségét, és remekül megmutatja, mennyire a saját világába van zárva a karaktere még akkor is, ha néha kibeszél ebből a világból.

Ónodi Eszter – a mesélő a kamasz- és öregkora között – egy-egy pillantásával, gesztusával mutat maradandót: ahogyan kicsit elérzékenyülve ránéz görkorcsolyázva bohóckodó férjére, ahogyan zavartan ránéz a szexről szóló beszólást véletlenül meghalló kislányára. A hétköznapi jelenetek során kissé egysíkúnak tűnő játéka egy vonást azonban metsző pontossággal emel ki: az erősséget, a rendíthetetlenséget.

Mert ennek a családregénynek a bájossága-játékossága mellett ez a legfontosabb erénye: hogy női perspektívából, női szemszögből mond el egy történetet, a nőt mint a tekintet alanyát (és nem mint tárgyát) mutatja, és ezzel megtör egy olyan csaknem egyeduralkodó filmes szokást, hogy az univerzális, mindenkire vonatkozó – azaz nem specifikusan női – történeteket mindig férfiszemszögből „kell” ábrázolni még akkor is, ha dramaturgiailag pontosan ugyanúgy működne a sztori nőszemszögből is. Az Anyám és más futóbolondok a családból úgy bizonyítja be, hogy a nőnek nem kell mindig „a másiknak”, a férfi függelékének lennie, hogy elkerüli az olyan ábrázolási sztereotípiákat, amik „nőiességükkel”, „csajszisságukkal” próbálnák indokolni, miért is nőket látunk, ha egyszer férfiakat kéne.

anyam es mas futobolondok a csaladbol_05(1)

Női perspektívából mond el egy történetet

Ez a sok pozitívum azonban mégsem elég ahhoz, hogy az Anyám… jelentős filmmé váljon. Ugyanis egy ponton nem tud semmi különöset felmutatni legfőbb vállalása, a történelem bemutatásában. A film nem mond el az égadta világon semmi egyedit, semmi egyénit, semmi különlegeset, semmi ismeretlent, semmi újszerűt a bemutatott korokról és történelmi kataklizmákról, de még azt sem tudja megoldani, hogy az egyéni sorsok tegyék a sokszor hallott történeteket megrázóvá (mint tette mondjuk A napfény íze). Sőt: jellemzően a hétköznapi részek erősek, szépek, ezekben bújnak meg a különlegességek, a történelmi fordulópontok inkább mintha csak kötelezően felmondott leckék lennének, amiken jó lenne gyorsan túl lenni, hogy folytatódhasson az élet. A történelem meg nem éléséből, azaz abból, ahogyan Lajosnak ténylegesen sikerül kimaradnia a történelemből, egyébként szintén létrejöhetett volna különleges narratíva, de ezt éppen a mégiscsak elhadart leckék akadályozzák meg.

Ráadásul feltűnő, mennyire ódzkodik ez a film is attól, hogy a jelenkori, éppen megélt történelmet tematizálja. A Vajna-korszakban eddig egyetlen egy film készült (a Veszettek), amely kortárs, itt és most zajló társadalmi kérdésekről szól, és nem a történelemről vagy általános kérdésekről. Az anyám és más futóbolondok a családból is átveszi ezt a kortárs filmes irtózást a jelentől, hiába rendezte dokumentumfilmes. Ahogyan szinte minden magyar filmes számára, úgy ezúttal is igaz: a magyar történelem a filmvilág szerint véget ért a rendszerváltással.

/Forgalmazó: Vertigo Média/

CÍMKÉK: