Feltámadás egy új életre

|

Valerij Gergijev és a Mariinszkij Zenekar a Müpában

A Jolánta zenéjéből is kihallatszik az orosz lélek szépsége és bonyolultsága.

Valerij Gergijev         Fotó: Marco Borggreve

A húsvéti ünnepekhez igazán találó ajándékkal szolgált a Müpa a klasszikus orosz zene – és nem utolsó sorban az orosz nyelv – kedvelőinek. Csajkovszkij 1892-ben írt operáját, a Jolántát hallgathatta a közönség nagyszombaton a világhírű Mariinszkij Zenekar előadásában, Valerij Gergijev vezényletével. Csajkovszkij az opera műfaját bár hamis művészetnek tartotta, de elismerte, hogy ebben a zenei formában van valami, ami kétségtelenül vonz minden zeneszerzőt. Egyfelvonásos operájának hősnője egy mór orvos segítségével és a szerelem erejével nyeri vissza látását, és ezzel egy teljesen új életet kezdhet, immár lovagja oldalán.

A kevéssé sikerültként számon tartott, utolsó operája témájaként, az előző művek negatív visszhangjára tekintettel, valami egészen újszerűt választott a szerző. A XV. században, a Vogézekben játszódó darab szövegkönyvét fivére, Mogyeszt Csajkovszkij készítette el. A történet alapjául Henrik Hertz dán költő verses drámája, a René király leánya szolgált. A Müpa előadásának különlegességéhez az is hozzájárult, hogy az ősbemutató a Mariinszkij Színházban volt, 1892 december 18-án. A darab kétségtelenül igazolja azt a zenetörténészi elgondolást, miszerint Csajkovszkijt elsősorban a karakter érdekli, fontosnak tartotta, hogy a libretto erőteljes emberi érzelmeket ábrázoljon.  Mint a zenetudósok állítják, csak akkor tudott lelkesen komponálni, ha szereplőit szerette és szánta, ha azok élénk érzelmeket keltettek benne. A hatásos szerepek megírása mellett azonban ebben az operában egy plusz elem is megjelenik. Gondoljunk csak bele, hogy az 1800-as évek vége felé járunk, amikor Sigmund Freud még csak éppen hogy foglalkozni kezd a pszichoanalízissel, és ezzel párhuzamosan az orvostudomány lassan elkezdi felfedezni test és lélek szoros összefüggéseit. Még csak a kapujában állunk annak a felismerésnek, hogy a lélek megbetegítheti, de meg is gyógyíthatja a testet. Ebben az operában pedig a királyi udvarba Jolánta meggyógyítására hívott Ibn-Hakia mór orvos a királynak elmagyarázza a kettő közötti kapcsolatot, hogy meggyőzze, valami komoly, lelki síkon érkező lendületre, motivációra lenne szüksége Jolántának ahhoz, hogy visszanyerhesse a szeme világát, hogy akarjon látni. Ez a vonulat még döbbenetesebb, ha megnézzük, hogy Hertz előbb már említett verses drámája negyvenhét évvel ezen opera születése előtt, 1845-ben jelent meg. Jolánta kettős hátrányos helyzetből indul a darabban, hiszen amellett, hogy vak, édesapja és nevelői mindent el is követnek azért, hogy erről ne szerezzen tudomást és azt higgye, ez a természetes állapot minden ember számára.

A Mariinszkij Zenekar

Az operát vezénylő Valerij Gergijev igazi szenzációnak számít a komolyzene területén. A világhírű, oszét származású orosz karmesterről tudható, hogy munkája során az orosz szerzők műveire koncentrál. Számos díj és elismerés tulajdonosa, és egyben a Mariinszkij Színház igazgatója is. Művészeti tevékenysége mellett számos alkalommal tanúsított kiállást áldozatok, ártatlanul szenvedő emberek mellett, többek között a Beszlánban történt mészárlás, illetve a dél-oszét háború kapcsán. Nemzetközi elismertségét, az orosz kulturális életben betöltött pozícióját ismerve még tiszteletreméltóbbá tette őt az az alázat és szerénység, amellyel a zenekart vezényelte. Nem kívánt semmivel középpontba kerülni, és emellett a legnagyobb profizmussal tette a dolgát. A Nemzeti Énekkar vett részt az opera kórust érintő részeinek előadásában, Somos Csaba karigazgató a tőle megszokott magas színvonalon készítette fel az énekeseit.

A koncertszerű előadás egyik sztárja Irina Churilova szoprán énekesnő volt, aki 2013-ban lépett fel először a Mariinszkij Színházban. Csajkovszkij operái közül A pikk dámában szerzett tapasztalatot, Liza alakításáért az orosz Arany Maszk díjra is kapott jelölést. Hangja remekül illeszkedett a lágy dallamokban gazdag zenéhez, és rendkívül meggyőzően alakította a világból a szemeivel semmit sem érzékelő leány szerepét. A lovagok szereposztásánál a néző kissé zavarban lehetett, mert Alexei Markov különlegesen szép hangja – aki a kisebb szerepet, Róbert burgundiai hercegét alakította – első hallásra a fülnek komfortosabbnak tűnt, mint Najmiddin Mavlyanové, aki a Jolánta kegyeiért küzdő Vaudémont grófot alakította. Ő is remekelt a szerepében, és a hallgatóság számára is elfogadható koncepcióvá vált, hogy ezt a hangszínt érezték közelebb állónak a hősszerelmes lovag szerepéhez. A mór orvost alakító Roman Burdenko baritonja kimagaslott a szereplők közül, ő szintén 2013 óta énekel a Mariinszkij Színpadán, jelenleg olyan operákban, mint a Sámson és Delila, Don Carlos, Falstaff, Carmen, Attila.

Irina Churilova

A Mariinszkij Színház, amely a világ egyik leghíresebb operaháza, a nevét II. Sándor cár feleségéről, Mária Alexandrovna cárnéról kapta. A főépülete Szentpétervár egyik szimbóluma. Zenekara a cár udvari zenekaraként szolgált a 18. század elejétől. A Müpa színpadán komoly létszámmal megjelenő zenekar játékában összeszokottságról és fegyelemről árulkodott.

A Jolánta zenéjéből is kihallatszik az orosz lélek szépsége és bonyolultsága. Igaz ugyan, hogy Csajkovszkij zenéje igazodik az európai hagyományokhoz, de érzelmes dallamaival, szívbe markoló zenei gazdagságával az orosz gyökereket mutatja meg. Különös zenei szépségű a darabnak az a része, melyben a mór orvos test és lélek egybefonódásáról énekel. Zenéje mindig a szerzőt magát tükrözi és nagyon őszinte. A Jolánta megadja a zene befogadójának azt a reménységet, hogy a halandó ember életében is léteznek olyan fordulatok, amelynek eredményeként új életre támadhat fel. A húsvéti ünnepkörben ez különösen fontos és lélekemelő üzenet volt, mely a zene közvetítésével érkezett meg hozzánk.

CÍMKÉK: