Valentina Lisitsa
Egyszerűen beleszerettem, úgy játszik, mint egy istennő. Szokatlan különlegessége, hogy a YouTube-on lett világhíres, kétmillió (!) kattintással vezeti a világranglistát.
Valentina Lisitsa Fotó: Wikipédia
Egyébként Kijevből – ahol született és ahol tanult – Amerikába disszidált férjével (1991-ben férjével, Alexej Kuznyecovval megnyerték a Murray Danoff kétzongorás nemzetközi versenyt Miamiban). Szóval kiutaztak, nyertek és mindjárt ott is maradtak. Csakhogy a további siker egyelőre elmaradt: se menedzserük, se karmesterük nem volt, a politikai nyilatkozataik alávágtak karrierjüknek. De nem adták fel: kettejük életbiztosítását és minden mozgatható vagyonukat pénzé tették és „megvették” a Londoni Filharmonikusokat, hogy egy estén Lisitsa velük játszhassa Rachmaninov négy zongoraversenyét. A produkció videóját, úgy ahogy volt, „nyersben” felrakták a YouTube-ra, és láss csodát: egyik napról a másikra sztár lett. (Ma már széles produkciós listával szerepel a neten és különböző hangversenytermekben. A YouTube királynőjének nevezik, meg Rachmaninov leginkább autentikus előadójának.)
Napi tizenkét órát gyakorol, a stúdiót bekamerázta – a ruháján is van egy video –, és így születnek olykor különlegesen modern felvételei. (Beethoven-, Liszt-, Chopin-, Schumann-szonáták, Rachmaninov-darabok, másutt Rachmaninov, Mozart zongoraversenyek stb.) Persze ma már veszik, mint a cukrot, a Decca lemezgyár promóciója nagyot lendített a pályáján – kb. egy tucat lemezt csináltak vele –, mégis, élő koncert lehetősége csak lassan született. Előbb jobbára csak Dél-Ázsiában (Dél-Korában, Tokióban) fogadták szívesen, aztán betört Németországba, Hollandiába, Dániába – vagyis: koncertnaptárja nagyjából tele van.
Mutatóba – hogy értsd, miért lelkesedek – hadd idézzek fel két felejthetetlen produkciót: Beethoven C-dúr, „Waldstein” szonátáját játssza (stúdiófelvétel, a Decca kizárólagos szerződése tiltja a saját marketingjeit, a YouTube-ra bérelt stúdióból tesz fel darabokat, próba-szegmenseket…). A másik virtuóz darabja Beethoven: cisz-moll, Op. 24, „Holdfény” becenévre hallgató szonátájának III. tétele. (Kis túlzással megjegyzem, hogy én még így nem hallottam a Waldsteint játszani, drámai és lírai, félelmetes és virtuóz egyszerre.)
A Waldstein-szonáta:
És a Mondschein-szonáta III. tétele:
Az orosz zongora- és hegedűiskola egyébként ontja magából az óriási tehetségeket, elég csak Jevgenyij Kissinre, vagy Denis Matsujevre gondolni, Lisitsa nem illik ebbe a sorozatba, mert nem koncertpódiumon lett világsztár. Ugyanakkor olyan elementáris dinamikával, olyan játéktökéllyel bír, ami lenyűgöző.
Játékában különösen tetszik nekem, hogy ez a művész egy kicsit anarchista, nincs szüksége tanárra, impresszárióra, karmesterre, aki pátyolgatja – csinálja olykor extravagáns előadásait, olykor kirándul a pop világába is. Szóval tökéletesen autonóm művész. Igaz, karrierje későn indult – ma 47 éves – de szerintem be fogja hozni az elveszett éveket.
