UMZE Kamaraegyüttes: Keleti spiritualizmus, nyugati zene
A magyar szerzők képviseletében Tornyai Péter és Futó Balázs egy-egy műve csendült fel.
Fotók: BMC
Búvópatakként munkál megannyi szándék, elképzelés, terv, időről-időre felszínre törve. Az 1911-ben heroikusa létrehozott Új Magyar Zeneegyesületnek tiszavirág-élet jutott, a ’30-as évek végének törekvései sem találtak kellő érdeklődésre, majd a harmadik „nekifutás” minden korábbinál életképesebbnek bizonyult. Az 1997-ben megalakított UMZE eleve kamaraegyüttes lett, állandó „maggal”, amihez alkalmi partnerek társultak a mindenkori program apparátusának megteremtéséért (Bartók írásából tudjuk: a nagyot álmodó radikális zeneszerzők eredetileg önálló hangversenyzenekar szervezését tervezték). De hiába az eszmei elődök, a gyakorlatban nekik kellett kitaposniuk az utat, megannyi gyakorlati-szervezési feladatot vállalva a hangversenyek realizálása érdekében. A kamaraegyüttes alapító gárdáját rangos nevek fémjelezték: Rácz Zoltán (az Amadinda Ütőegyüttes vezető játékosa karmesterként is sokat tett a későbbiek folyamán), Tihanyi László zeneszerző-karmester és Wilheim András zenetörténész. 2006-ban szükségessé vált az UMZE Egyesület megalapítása (születésénél nemzetközileg elismert magyar zeneszerzők és előadóművészek bábáskodtak), amelynek elnöke Vidovszky László lett. A nevében vállaltaknál gyakran többre is vállalkoznak a játékosok, immár nem kizárólag az új és legújabb hazai termés megismertetését tekintik feladatuknak, hanem a hagyományos koncertrepertoárból bántóan hiányzó 20-21. századi szerzők és művek igényes megszólaltatására is vállalkoznak.
A BMC koncerttermébe szeptember 13-ra meghirdetett est telt házat vonzott (akkor is örvendetes, ha a „ház” kamara-léptékű. Érdeklődésre tartott számot a program címe is (Keleti spiritualizmus, nyugati zene), valamint az, hogy az est dirigense, Tihanyi László beszélgetőpartnerként meghívta a tibetológus Sári Lászlót. Voltaképpen valamiféle „beavatást” kaptunk Sári Lászlótól, ami az ismeretterjesztésnél azért volt hasonlíthatatlanul több, mert már az első mondatoknál kiderült: ezúttal nem „meghívott előadó” tart rövid bevezetést mindkét koncertfélidő elején, hanem a keleti és nyugati kultúra világában egyaránt jártas tibetológus a műsoron szereplő művek ismeretében beszélt.
Tihanyi László
Kelet és Nyugat egyaránt tág fogalomként értelmezhető; az egymás kultúrája iránti érdeklődés sajátosságai is szóba kerültek. A „végtelenség vallásainak világából” érkezett Takemitsu Toru számára vélhetően könnyebb a „végesség” anyagával való ismerkedés, mint az európaiak számára a „tapogatózás” a misztikus teljesség világában. Könnyen belátható, hogy a végtelenség érzékeltetése bármekkora (véges) időtartam terjedelmében sajátos formavilágban jelenhet csak meg, és hogy az időfogalom is másként működik, mint a reális életben, avagy a drámai műfajok esetében. Ilyen keretek között a zenehallgatói aktivitás is másként működik; a szemlélődő magatartáshoz a minden gesztusra kiterjedő figyelem társul. A magyar szerzők képviseletében Tornyai Péter és Futó Balázs egy-egy műve csendült fel. A … langue de la pleine lune című kompozíciójának két tételében Tornyai a kétféle zenei gondolkozásmódot állította egymás mellé. A Bardo tödol hat tételében Futó a Tibeti halottaskönyvben leírt tudatállapotokat kívánta zenévé alakítani. A zárótétel (Újjászületés; kudarc esetén a következő életforma megválasztása) frappáns gondolati megoldása a muzsikusok hely- ill. hangszercseréje – és a végtelen érzékeltetésére az új karmester avizója „csendíti ki” a művet.
Az est második részében a kanadai Claude Vivier két darabja hangzott el magyarországi ősbemutatóként, amelyek élményanyagát maghatározó jelentőségű ázsiai útja adta.
Olyan műveket hallhattunk, amelyek aligha érhetik el a repertoárdarabok játszottságát az UMZE muzsikusainak szereplései során. Mégsem a „misszió” teljesítéséért jár elismerés a hangszereseknek, hanem azért az elhivatottságért, amelynek köszönhetően az akár egyszeri eljátszás kedvéért is igyekeztek perfekt előadást produkálni. Köszönet illeti a dirigens Tihanyi László irányításával muzsikáló valamennyi közreműködőt (Bán Máté – fuvola, Horváth Béla – oboa, Klenyán Csaba – klarinét, Tóth Ramóna – fagott, Kovalcsik András – kürt, Seidl Dénes – trombita, Mali Emese és Kiss Péter – zongora, Holló Aurél – ütőhangszerek, Papp Tímea – hárfa, Lisa Romain – hegedű, Bársony Péter – mélyhegedű, Szabó Judit – gordonka, Gyetvai Gábor – nagybőgő).
